Főkép

Az első megdöbbentő élményem a zuhanyzóban várt. Meleg víz folyt a rózsából, ami délelőtt tíz-tizenegy óra felé leginkább hihetetlen. De végre tizenöt év után eljutottunk oda, hogy melegvizünk legyen. Persze sampon az nem volt nálam, így a hajmosást buktam alapból.

A fürdő után némi munka várt rám, itt ért a délutáni felhőszakadás, ami jó is volt meg rossz is. Az mindenféleképpen pozitív dolog, hogy a por megszűnt létezni, így majd csak a többi napon kell aggódnom majd a szilikózis miatt. Az már kevésbé szerencsés, hogy „remek” mocsaras részek és kacsaúsztatók tarkítják a teret. Így persze előkerült a bakancs, azzal jelentősen megnőttek a túlélési esélyeim. A többi kedves Szigetlakót elnézve örömmel konstatáltam, hogy a tavalyi év „slágere”, az agyondekorált „Hello Kitty” meg „Flower-power” jellegű gumicsizmák csak elvétve fordulnak elő.

A melóból sehogy se tudtam időben megszabadulni, így a Wan2-n a Hollywoodoo-t lekéstem és a Strong Deformity-nak is csak az utolsó három-négy számát tudtam elcsípni. Azzal viszont nem is volt semmi probléma. A srácok végre újra zenélnek; igaz én csak régi nótákat hallottam, de gondolom több év kihagyás után előbb megizmosítják a rajongótábort, és csak utána jönnek ki új produkciókkal.

Strong után semmi előzetesen tervezett programom nem volt a Kiscsillagig, így Z úrral megkukkoltuk a mai nap sztárfellépőjét a The Chemical Borthers-t. Bazi nagy tömeg, pengeéles hang, több mint látványos kivetítő-show jellemezte a fellépést. Azonban nem lehet szó nélkül elmenni a mellett, hogy színpadon nulla esemény zajlott és negyed óra után azon kezdtünk el gondolkodni, hogy az egész cucc úgy szól, mintha otthon fognám a CD-t, beraknám a hifi-be és nyomnék egy „play”-t.

Szóval számomra uncsi volt a dolog, így Z úrral felszerelkezve a Hammer felé vettem az irányt, ahol a Soulfly végét kaptuk el. A hangosítás határozottan jobb volt, mint a tegnapi Within Temptation, és ahogy az együtt éneklő/csápoló/tomboló arcokat elnéztem a hangulat is pont megfelelő volt. Persze volt „Roots Bloody Roots” és persze a vele járó atomhalál az első sorokban.

Soulfly után maradtunk Z úrral, gondoltuk a Kiscsillagig hallgatunk egy kis Ektomorf-ot. Ebből semmi nem lett, mert a beállás elhúzódott és Lovasit mindenféleképpen végig akartam nézni. A dolog meg is érte a pénzt; pöpec hang, pöpec hangulat, táncoló sokaság az elejétől a végéig. Lovasiék az egész repertoárt bevetették és úgy odarakták magukat a deszkákra, mintha az életük múlna rajta. A koncert után, friss energiákkal feltöltődve elkocogtam aludni.