FőképCarl Hiaasen (szül.: 1953. március 23.) szemlátomást sokat tanult az amerikai elbeszélők legjobbjaitól, mivel regényében a fő- és mellékszereplők csak mondják a magukét, személyes problémáikkal megtöltik a majd négyszáz oldalas könyvet.

Persze nem csak beszélnek, hanem cselekszenek is, ez azonban egyáltalán nem unalmas foglalatosságot jelent, lévén alig találunk közöttük hétköznapi polgárt. Cukornádaratóktól a sztriptíztáncosnőkig széles a kínálat, miközben a törvény mindkét oldalán elhelyezkedő férfiak düllesztik szemüket a fedetlen keblek közelében.

A lényeg, hogy a szóhoz jutók többsége nem érzi jól magát pillanatnyi állapotában, és különféle elképzelések alapján igyekszik javítani (anyagi) helyzetén. Ezek között van, ami nagyjából szalonképes, és van, ami teljesen törvénytelen.
Az egyik címszereplő egyenesen a politikából biztosítja luxuskörülményeit.

Politika. Amennyire apolitikusnak állítja be a média az amerikai átlagpolgárt, nos tényleg annyira nem is foglalkoznak a szereplők a különféle kampányokkal, képviselőkkel és más efféle marhaságokkal.
A sors – no meg a szerző újságíróként eltöltött évtizedeinek tapasztalatai – azonban megelégelték ezt a hozzáállást, és máris egy viharos legénybúcsúba csöppenünk, aminek politikai érintettsége is van.
Ez csupán szolid kezdet, később sokkal zűrösebb ügyekbe csöppenünk…

Oldalakkal később történik pár gyilkosság, aminek következtében a történet alapvetően kriminek számít, bár a véres eseményeket némi szatirikus él varázsolja könnyeddé.

Menet közben egyformán megkapják a magukét a jogot csupán meggazdagodásra használó ügyvédek (főként a kártérítési ügyekben utazók), és a köz szolgálata helyett a saját érdekeiket néző politikusok is, akik nem csupán korruptak, hanem erkölcsből már csak negatív értéket képviselnek.
Megvesztegetés, csalás, hatalommal történő visszaélés, a népképviselet megcsúfolása – a sor hosszasan folytatható.

Történik mindez Floridában, ahol mint tudjuk, nagyszámú nyugdíjas él, hiszen a kellemes éghajlat nem csupán a fűtésszámlát csökkenti drasztikusan, hanem az ízületeknek is jót tesz. Kivéve, amikor trópusi viharok újfent földbe döngölik a civilizációs építményeket.

Ez utóbbi azonban egyáltalán nem érdekli az éjszakában dolgozó sztiptíztáncosokat, akiknek nem csupán a perverz vendégeket, hanem minden dicsekvése ellenére kisstílű főnöküket is el kell viselniük.
Márpedig ez egyáltalán nincs kifizetve holmi bugyiba dugdosott húszasokkal.

A könyv hangulata nagyon emlékeztet Tom Wolfe regényeire (Talpig férfi például), csak itt a humor és a szatirikus elemek más irányba viszik el az egészet.

Minden eddigi észrevétel ellenére nehéz megfogalmazni, mire is hasonlít Hiaasen műve. Jobbára beskatulyázhatatlan, valamiféle átmenet a szappanoperás családregény és az oknyomozó újságírás között, miközben még arra is futja a szerző erejéből, hogy görbe tükröt tartson honfitársai elé.
Különleges egy élmény, az biztos.