FőképMi van akkor, ha a közékor egyik európai legendája igaz, és a népmesékben számtalan alkalommal említett sárkányok valóban léteztek? Na és akkor mit tegyünk, ha ellentétben a kínai felfogással, ezek a hüllők gonoszak, mi több, egyik kedvenc foglalatosságuk az emberek elfogyasztása reggelire, ebédre vagy vacsorára?

Emlékezzünk csak: J. R. R. Tolkien már megmutatta rövid művében (A sonkádi Egyed gazda), mire képes egy ilyen féreg. Mint ahogy Stephen Furst rendező is felvillantott egy elképzelést Sárkányok birodalma (Dragon Storm), vagy Rob Bowman a 2020: A Tűz Birodalma című filmjében.

Tolkien művének megjelenése óta sok-sok év eltelt, ezért teljesen érthető, ha a kortárs írók újra nekiszaladnak a témának, hogy viharos tengerpartra emlékeztető módon, szanaszét szóródva heverjenek a nehézségek barátságtalan szirtjei között, dolguk végezetlen várva a feledést hozó homokleplet.
Johanthan Stroud azonban megvárta a dagályt, és a tetőzés meglehetősen rövid, ámde nyugodt áramlatain átevickélve partra szállt az ifjúsági és a fantasy regények határán. Gondoljunk csak a Bartimaeus-trilógia köteteire…

A terjedelem és a főszereplő testvérpár személye az ifjúsági történetekre, az alapkonfliktus pedig a fantasy-re jellemző. A kettő keverékéből egy terjedelemre rövid, ámde tartalmában élvezetes könyv született.

Mennyire képes korunk embere elfogadni a kézzelfogható valóságon túli dolgok létezését?
Beleőrül vagy megőrzi cselekvőképességét?
Miként kommunikál a halandókkal egy sárkány?
Miféle valóságalapja van régi a legendáknak?
Létezik közös emlékezés, aminek révén lehetővé válik évszázadokkal korábbi események helyes értelmezése?
Avagy babonaság minden helyi népszokás és hagyomány?

Ezek a kérdések persze csak futólag merülnek fel a könyvben, ami azért elsősorban ifjúsági regény, így kimondottan véres dolgokat, gyomorfelkavaró leírásokat nem találunk benne. De nem is hiányzik, mivel a lényeg azon négy nap történésein van, amikor valami megmozdul mélyen a falu alatt.