FőképA Visions Of Atlantist a férfi és női énekes együttes alkalmazása miatt többnyire némileg a Lacuna Coilra hajazó, elsősorban azonban a Nightwish hagyományait folytató szimfonikus tucatmetál-csapatként ismerik.
Pedig a hat osztrák muzsikus ennél sokkal több.

A harmadik album előtt felerészben kicserélődött társaság (köztük az amerikai Aesma Daevából Ausztriába visszaigazolt Melissa Ferlaak) igencsak ígéretes, sőt, nem egyszerűen ígéretes, egyenesen fenomenális albummal rukkolt elő idén.
És habár borítókból nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni egy lemezről, a Trinityt díszítő festmény nem csak sejtelmes, hanem kifejezetten (és több értelemben is) fantasztikus.

A lemezt a lejátszóba helyezve pedig már a nyitány teljesen meggyőző. A szimfonikus elemek mellett olyan erőteljes power metal svunggal indítanak a stíriaiak, ami még az egyediségükben esetleges kételkedőket is rögtön leszereli.
És nem csupán a csodás, operai női hang és a picikét nyerses, ám mindenekelőtt határozottnak nevezhető férfihang egészíti ki hihetetlenül egymást, hanem a ritmikailag változatos témák és a neoklasszikus, viszont cseppet sem túlspilázott gitárszóló is üt.

A másodikként felhangzó „The Secret” a banda lágyabb - de semmivel sem kevésbé dögös - oldalát mutatja meg. Itt már a zenekar hangzására jellemző zongorahang is komolyabb szerepet kap.
Melissa hangja lágy, csábító, éteri és mindenekelőtt olyan mélységekbe és magasságokba jut el, amelyektől csak a legképzettebbek nem riadnak vissza. A dobok pedig mindvégig keményen és sokszor iszonyat gyorsan adják az alapot.

A „Passing Dead End” viszonylag szokványos szimfonikus metál nótaként indul, remek riffel, fölbemászó dallammal, aztán egy hagyományos versenymű szekvenciáját utánzó kiállás után, melyben a teljesen szokványos nagyzenekarias szólamok alá Thomas Caser egészen izgalmas ritmusokat ver, egy rövid, de annál eltaláltabb neoklasszikus gitárszóló teszi fel a koronát az amúgy sem ügyetlen darabra.

A költemény („The Poem”) Mario remeklése. Hangja érzelemgazdag, mégis férfias, poétikus, ugyanakkor tagadhatatlanul metálos.
A számban domináló zongora felett pedig néha megszólal Melissa elképesztően elbűvölő éneke, sőt, egy kissé az Ideas Kun Anitáját idéző prózabetét mellett egy olyan kóruskiállást is hallhatunk a két énekestől, amihez hasonlót a műfajban eddig legfeljebb a szintén osztrák Edenbridge tavalyi albumán (The Grand Design) találhattunk.

Érdekes, hogy a lemez egyik legslágeresebb refrénjével és (nem mellékesen virtuóz, igaz rövidke) gitárszólójával megtámogatott „My Dark Side Home” az a szám, amelyben a tradicionális szimfonikus és zongorával megtámogatott, klasszicizált szólamok mellett egy másik műfajból, a sokkalta sötétebb és vadabb metal core-ból kölcsönzött elemeket és szövegmegoldásokat is találhatunk.

Ezzel szemben a progresszív rock magasztos és súlyos szólóalapjaihoz és átvezetéseihez hasonló témát hallhatunk a „Wing-Shaped Heart” című újabb remeklésben. Ebbe a nótába beleadtak mindent a banda tagjai, és ha valaki esetleg elaludna rajta, az vagy semmit nem ért a zenéhez, vagy már a halálán van, s ezért nem hallja, mennyire tökéletes a kompozíció.

A „Return To You” bizonyos szempontból valóban Nightwish utánérzés, ám csupán annyiban, hogy a finom, lassan hömpölygő zongoraszólam felett nagy ívűen, operaáriára emlékeztetőn énekel Melissa, akinek hangja leginkább ebben a nótában teljesedik ki.
Itt tapasztalhatjuk meg, mily mennyei magasságokba képes emelkedni és magával ragadni hallgatóságát, miközben egyik pillanatról a másikra vissza tud térni egy megszokottabban rockzenei intonációhoz.

A talán legkevésbé újító (persze igencsak magas színvonalú) „Through My Eyes”, valamint a hatásfokozó dob-ének ellentéttel, majd gyors ritmusváltással és lendületes gitár-riffel záruló „Flow The Desert” után a lemezt záró „Seven Seas” megint csak igazi remeklés.
A késleltetett, minden eddiginél slágergyanúsabb refrénben az album talán legszebb pillanatai következnek, de a versék is kellően meggyőzőek.

Ebben a számban a Visions Of Atlantis éppoly jó érzékkel használja ki a férfi és női énekes kettőséből adódó lehetőségeket, mint századokkal ezelőtt az angol barokk legzseniálisabb komponistája, Henry Purcell tette azt operáiban és dicsőítő dalaiban.

A Trinity minden kétséget kizáróan remekbe sikeredett lemez. Egyrészt változatosságával gyönyörködtet, másrészt pedig a tagok erényeit tökéletesen kihasználó számok önmagukban, külön-külön is a rockzene (szimfonikus metál) történetének legfényesebb lapjaira tartoznak.
Ha a 2007-es esztendőben még sok hasonlóan kifogástalan album lát napvilágot (és erre a zenésztársak eddigi próbálkozásai alapján van remény), az idei évet úgy emlegethetjük majd rockberkekben, mint borszakértők a különösen kiváló évjáratokat.

Az együttes tagjai:
Melissa Ferlaak - ének
Mario Plank - ének
Martin Harb - billentyűs hangszerek
Wolfgang Koch - gitár
Michael Koren - basszusgitár
Thomas Caser - dobok

A lemezen elhangzó számok listája:
1. At The Back Of Beyond
2. The Secret
3. Passing Dead End
4. The Poem
5. Nothing Left
6. My Dark Side Home
7. Wing-Shaped Heart
8. Return To You
9. Through My Eyes
10. Flow This Desert
11. Seven Seas

Diszkográfia:
Eternal Endless Infinity (2002)
Cast Away (2004)
Trinity (2007)
Delta (2011)
Maria Magdalena (2011) – EP