Főkép

A Vámpírkrónikák VII. részében Anne Rice új szereplővel ismerteti meg rajongóit. Ő Merrick Mayfair, a New Orleans-ban felnőtt Talamasca-s boszorkány. A mesélő azonban ez alkalommal is David Talbot, több Rice-féle vámpír regény lejegyzője, akit még a Talamasca főnökeként ismertünk meg a IV. részben (A testrabló meséje), és akiből aztán Lestat csinált vámpírt.

Az Anne Rice vámpíros regényeihez szorosan kapcsolódó Mayfair boszorkányok élete trilógia nem tesz említést Merrick-ről, méghozzá azért, mert a gyönyörű lány, kinek ereiben fekete és indián vér is keveredik, a „fehér Mayfair”-ek vonalától távoli hajtás. S nem mellesleg halottlátó. Talbot, aki még a természetfelettit, a paranormálist megfigyelő, titkos és titokzatos szervezet, a Talamasca főnökeként ismerte meg a lányt annak gyerekkorában, hozzá fordul, hogy idézze meg Claudia, a gyermekvámpír lelkét. Teszi mindezt azért, hogy Louis de Pointe du Lac, a legelső krónika, az Interjú a vámpírral főszereplője és mesélője végre lelki békére lelhessen. Louis ugyanis, aki az első rész óta jobbára csak hallgatag, folyton lelki gyötrelmek közt őrlődő mellékszereplőként kerül szóba, azóta sem tudta magának megbocsátani, hogy annak idején elragadták az életből Claudiát, s vámpírrá tették, örökre gyermeki testbe zárva.

Azonban a vérfagyasztóan leírt idézésig még nagyon sok minden történik, s Davidnek bőven van mit mesélnie Merrickhez fűződő, különös viszonyáról, azokról az eseményekről, amik összekötik őket. Rice a jól megszokott módszerrel vezeti történetét: a múltról mesél, miközben a jelen is halad, s végül tisztán láthatjuk, előbbi mint vezetett el utóbbihoz, hogy aztán a kettő kifejletét is megkapjuk (valamint táptalajt a következő részek számára). Aki olvasta az eddigi regényeit, annak igazán újdonságot nem is fog hozni ez a könyv, az előre kitalálhatja, mi történik, de Rice nem volna Rice, ha nem tenne mégis pár meglepő, nem várt fordulatot a sztoriba. A Merrick-hez pluszt ízt a vudu, valamint egy mexikói kutatás ad, ezt a témakört járja kicsit körbe, bár ez alkalommal kevesebb a magyarázat, a megfejtés. A szellemidézést is jobbára Talbot nem mindent értő szemén keresztül láthatjuk.

Ami az írónő stílusát, jellegzetes szófordulatait, bevett szokásait illeti, azok ugyanúgy megvannak.
Óriási és lenyűgöző mítoszt épített fel a vámpírokról (és más természetfeletti erejű lényekről), akiket szinte mindig gyönyörűnek, lelki kínokkal küzdőnek, kifinomultnak avagy kissé sznobnak ábrázol. És miközben a nagy egészet bámulatosan logikusan illeszkedő részekből rakja össze, apróságokban néha simán ellentmondásokba keveredik – bár ki mondhatná meg, egy halhatatlan lény miként érez, gondolkodik, cselekszik?! Az Anne Rice féle verzió mindenesetre nagyon ki van találva, és abba még ez is belefér.

Szenvedélyes, izgalmas regény a Merrick, méltó címadó hősnőjéhez. Aki pedig még nem olvasott egy Anne Rice művet sem, de kedvet kapna a gótikus horror eme kifinomultabb, sokszor filozofikus, s mindig izgalmas írásfolyamához, az szerencsére viszonylag kevés utánajárással beszerezheti az összes magyarul megjelent részt.