FőképWalter Moers a hazájában nagyra becsült, Magyarországon azonban kevéssé ismert alkotók sorát gyarapítja: az idén ötven éves szerző Németország egyik legsikeresebb képregény-művésze, aki 1985 óta ontja magából főként ironikus, a jó ízléssel nemigen törődő munkáit.

Mert bár több, gyerekeknek szánt mese és akár forgatókönyv kötődik a nevéhez, elsősorban felnőtteket megcélzó, végtelenül szatirikus látásmódról tanúskodó alkotásait szokás emlegetni – ezek sorába illeszkedik a nálunk idén megjelent Adolf – Megin’ itt vagyok!! című képregény.

A diktátor figurája egyike Moers legismertebb alakjainak: árulkodó nevű, visszatérő figuráival (A kis seggfej; A vén fösvény) ellentétben persze ez esetben nem kitalált alakról van szó.
Az Adolf, több más regényhez, ill. novellához hasonlóan azzal a gondolattal játszik el, hogy a náci vezér valójában nem lett öngyilkos, ehelyett a háború után csatornákban való rejtőzködéssel várta meg, míg elévülnek bűnei, és újra a felszínre léphet.

Az ötlet Németország talán legismertebb szatirikus magazinjának (Titanic) egy számában fogant, ahol a Führer egy este látogatóba érkezett magához az alkotóhoz (lásd a kötet elejét); ezután készültek el a címszereplő modern-világbeli bolyongásait bemutató, rövid sztorik (illetve egy szintén Moershoz kötődő, animált videoklip, mely természetesen megtekinthető a YouTube-on).

A nyolc, egyforma rövidségű epizódból álló kötetben a szerző végigvezeti a diktátort számos, teljességgel abszurd kalandon: egy tamagocsi birtokosa lesz, megveszi az Eiffel-tornyot, találkozik néhány földönkívüli szociológia-hallgatóval, valamint más, földi hírességgel.
Mindeközben persze fel-feltör belőle az agyát elborító zsidógyűlölet; és persze, jó diktátorhoz méltóan megadatik neki a világ elpusztításának lehetősége is.

Elég tehát az első részt, vagy akár csak a bevezetőt is elolvasni ahhoz, hogy határozott képünk legyen Moers hozzáállásáról: súlyosan szatirikus hangvétellel közelít a témához, képtelenebbnél képtelenebb ötletekkel játszadozva az epizódok során.
A számos pop-kulturális utalással dolgozó műben ráadásul a szerző olyan fokú szabadságot enged meg magának, ami gyakorlatilag csak az írott/rajzolt formában valósítható meg: verbálisan és képileg is meglepően obszcén munkával áll tehát szemben az olvasó, a jó ízlést így a befogadás idejére valahová nagyon mélyre érdemes elfojtani.

A témából-megközelítésből is adódóan nagyon puritán képregénnyel van dolgunk: az egyszerű, párvonalas comic-strip-világ köszön vissza az Adolf oldalain, kevés színnel, szimpla figurákkal; mint azt a szerző a bevezetőben említi, választott szereplője olyan könnyen rajzolható karakter, hogy csupán hat apró részlet szükséges hozzá, és máris bárki elkezdheti utánozni.
Elsősorban tehát verbális szinten izgalmas Moers munkája, bár ez a magyar változatban egyszer-egyszer visszafelé sül el: a Tandori-féle fordítás nyelvi leleményei alkalmanként meglehetősen fárasztóak.

Akárhogy is, mindenképpen becsülendő vállalkozás a Szó Kiadó részéről az Adolf megjelentetése: végtelenül súlyos, agyament munkáról van szó, mely minden tekintetben szabados és abszurd felfogása miatt csakis a felnőtt közönségnek ajánlható – persze nekik is kizárólag akkor, ha valami egészen rendhagyó Hitler-fikcióra kíváncsiak.