FőképEz a történet nem Harry Potter klón (már csak azért sem, mert eredetileg 1977-ben jelent meg a HarperCollins Kiadónál, jóval Harry első kalandja előtt), mivel varázslók, szörnyek és más effélék nem léteznek benne.
Csupán két gyerek játszik önfeledten a ház mögött csörgedező patak túloldalán. Képzeletük országot teremt, mesebeli lényekkel, melyek tőlük függenek.

Hasonló eset, mint amikor kissrácként indiánosdit játszottunk az erdőben, tollas fejdísszel, mokaszinban támadtunk a gonosz sápadtarcút, aki csizmás lábát vadászmezőnkre tette. Képzeletünkben minden kellék ott volt, a végtelen préri hullámzó fűtengere, a fehérek hatlövetűje, a tipik füstös belseje.
A hozzá nem értő felnőttek persze csak azt látták, hogy pár mezítlábas kölök rohangál a fák alatt, és torkaszakadtából üvöltözik, birkózik és röhög. De kép az nem volt hozzá.

Na ez a könyv is ilyen. Kép az nincs, csak a történet, ami arról szól, hogy a művészi hajlamokkal megáldott (rajzol és fest) parasztfiú, aki nagy valószínűséggel beleszürkülne a hetvenes évek amerikai kisvárosának (plusz csatolt tanyák) szellemi tunyaságába, miként próbálja értelmesen kitölteni a felnőttkorig hátralévő idejét.

Ez nem is olyan egyszerű, mivel követendő példaképe nincs (egy szem pedagógust leszámítva, aki heti fél órát foglalkozik az osztállyal), és kellő ingerek hiányában álmainak tüze lassan kialszik.
A futás jelent még számára értelmes elfoglaltságot, és mivel az iskolában az egyetlen szórakozást a szünetekben rendezett futóverseny jelenti, hősünk (Jess) egész nyáron erre készül.

Ám az ókori drámaírók által kedvelt deus ex machina révén minden megváltozik. Új család költözik a szomszédos tanyára, valamelyik nagyvárosból. Egy szem lányuk Leslie annyira más, mint a helybéli lányok, hogy elkerülhetetlen kettejük összebarátkozása.

Szó sincs szerelemről – koruk miatt ez fel sem merül –, csupán szellemileg kerülnek egy hullámhosszra, illetve a srácot teljesen lenyűgözi Leslie áradó fantáziája, olvasottsága. Ahogy például elmeséli Hamlet történetét – szóval olyan világ tárul fel előtte, amiről korábban sejtelme sem volt.

És játszanak. A patak túlpartján, ahová csak kötélindán átlendülve lehet átjutni, s ahol apránként komplett királyság jön létre, pont úgy, ahogy elképzelik. Még jó, hogy Amerika nagy ország, és minden elfér benne. Jess kivirul, élvezi az életet, s boldogan tölti napjait, mígnem egy napon…

Katherine Paterson (1932. október 31.) nem egy Jacqueline Wilson, de nem sok különbséget látok köztük, mivel mindketten megértéssel és szeretettel írnak kiskorú hőseikről (Wilson talán gyakrabban oldja a feszültséget humorral).
Ez a könyv mentes a pátosztól, az érzelmességtől, egyáltalán bármiféle túlzástól, ezért aztán végtelenül tiszta formában ismerjük meg egy barátság történetét. Valamint sok más egyebet, ami Terabithia királyságában, és a patak innenső partján megesik.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:Csillagnéző
Híd Terabithia földjére

Kapcsolódó írásunk:Híd Terabithia földjére (mozifilm)
Lois Lowry: Nyáron történt