FőképA Hyperion sorozatáról is ismert Dan Simmons (1948. április 4.) első regénye volt ez, s rögvest el is nyerte vele 1986-ban a legjobb regénynek járó World Fantasy díjat – noha sokkal inkább horror vagy thriller, mint fantasy. Egy amerikai irodalmár, Robert Luczak a főszereplő, aki kicsiny családjával (feleség és féléves gyermek) Kalkuttába utazik, hogy egy évek óta halottnak hitt indiai költő hirtelen felbukkant, új kéziratát megszerezze. Ott azonban a szörnyűséges Káli istennővel kapcsolatos kultusszal találkozik, és veszélybe kerül mindhármuk élete.

Simmons a legősibb emberi félelmek húrjain játszik ebben a regényében. Írásának hangulata sokkal erőteljesebben hat az olvasóra, mint a leírt borzalmak, noha azokban sincs hiány. Amellett, hogy a haláltól, a veszteségtől való rettegést is megpiszkálja, a Káli dalának lényegét és súlyát az ismeretlentől való zsigeri félelem megjelenítése adja. Azt, ahogy Luczak a számára vadidegen városra, kultúrára reagál, tökéletesen jeleníti meg az író, s így az olvasó, aki alighanem szintén nem sokat tud Indiáról, könnyen tud azonosulni a főszereplő érzéseivel. Mert a megannyi film, meg jógakör, meg tanulható és elolvasható dolgok ellenére sem gondolhatja senki komolyan, hogy bármit is tudunk Indiáról mi, akik sosem jártunk ott. Mert valójában, akárcsak Luczak-nak, elképzelésünk sincs arról a fizikai és szellemi szinten mindent elborító zajról és koszról, ami ott van.

Egy ismerősöm járt Indiában, és azt mondta, az ott tapasztaltak fényében (sötétjében) már érti, miért, mi ellen alakult ki a jóga, mi vitte rá Sziddhártát, hogy Buddhává váljon, és a többi. Ugyanolyan dolgokat mesélt, amilyeneket Simmons is leír a Kalkuttában uralkodó állapotokról. Ám ő is csak a felszínt kapargatta – és pontosan ez az a szál, amivel Simmons díjnyertes művet tudott írni. Kalkutta az ismeretlen, az idegen világ, és az író nem magyarázza meg. Ami a hinduizmusról, a gigászi bengáli városról, egyáltalán bármi indiairól kiderül, azt ugyanúgy tanulja meg Luczak, ahogy bármelyikünk tenné, aki odacsöppen abba a másik világba. Főszereplő-mesélőnk nem mindentudó narrátor, hanem értetlen szemlélő, aki kultúrsokkot kap, és azzal sem igen tud mit kezdeni, ami vele történik. Márpedig az valóban iszonyatos.

És igen, a sötétség, a barbárság, a fájdalom és kín és agresszió mindig is az emberiség sajátja volt. A Káli dala arra emlékeztet, hogy ez most is így van. Mondják, hogy korunk a Káli Yuga, azaz a pusztulás időszaka, és Luczak is ezt a következtetést vonja le – persze, hogy elég szétnézni a világban, hogy igazolva lássuk ezt a félelmetes tételt. Mindazonáltal azt is téves lenne gondolni, hogy a Káli dala alapján már valamit megtanultunk Indiáról. Ez nem így működik. De a regény maga jó, és meg tudom érteni, hogy megkapta azt a fontos World Fantasy díjat. Javaslom Stephen King illetve Leslie L. Lawrence rajongók figyelmébe is. Előbbieknek azért, mert King-hez hasonlóan Simmons is a zsigereinél kapja el és vonszolja az olvasót, utóbbiaknak meg a távol-keleti, egzotikus környezet és téma miatt.