FőképA Transvision Vamp együttes 1986. december 8-án jött létre hivatalosan, mivel az alapító tagok ekkor írták alá végleges szerződésüket az MCA kiadóval. Wendy James énekesnő és Nick Christian Sayer gitáros ekkor már három éve írták a dalokat (és keresték a megfelelő menedzsert) - különösebb visszhang nélkül.

Persze a nagykiadós elismerés önmagában még kevés, szükség van még a zenehallgatók szimpátiájára és aktív közreműködésére lemezvásárlás formájában. Ez viszont ugye kézbevehető korongot feltételez.

Erre nem kellett sokat várni, hiszen a háttérzenészek összegyűjtése után 1988-ban megjelent a Pop Art címre keresztelt bemutatkozó anyag. Olyan slágerekkel, mint a „I Want Your Love” és a „Tell That Girl To Shut Up”.
Bár nem aratott átütő sikert, azért meghozta az ismertséget a csapatnak (aki látta Wendy mikrofonállványos vonaglását a „I Want Your Love” alatt, az egy darabig biztosan nem felejtette el az énekesnőt).
Az akkori dobosnak azonban már ez is sok volt, így távozott. Helyére Tex Axile érkezett, aki még annak ellenére is jó vásár volt, hogy ettől kezdve az „élő” koncerteken két további kísérőmuzsikusra volt szükség (dob és gitár).

Aztán következett 1989, ami vitathatatlanul a legjobb éve volt a csapatnak. Velveteen címen megjelent a második, és egyben a legsikeresebb lemezük. Kis túlzással ennyi időre volt szükségük saját stílusuk kiműveléséhez, no meg a közízlés is ekkor került legközelebb muzsikájukhoz.

A siker azért némileg fura, hiszen szövegeik nélkülözik a punk társadalomkritikáját és reménytelenségét, hiányzik belőlük az alternatív zenekarokra jellemző költőiség – és még sok minden más is.
Csordultig van viszont a dán származású, modellkinézetű énekesnő fojtott szexualitásával (persze mindez 1988-as mércével, azóta ennél direktebb dolgokkal sokkolják a nagyérdeműt), és persze vágyakozó, szerelmes témákkal.
Na ez utóbbiakat azonmód felejtsük is el, itt előnyben vannak a kizárólag magyarul értő zenehallgatók. A fogós refrének miatt különben is pár alkalom után együtt dúdolunk Wendy-vel.

Amit viszont nem lehet elfelejteni, az a gyönyörű hang, ami nyomokban kislányos, de többnyire „vampos”, érzéki és lázadó hatást kelt. Bánatosan vágyakozó a „Song to the Stars” című számban, alternatív a „Pay the Ghosts”-ban, popos a nyitó „Baby I Don’t Care” - nem mellékesen az angol slágerlista harmadik helyén is megfordult - szerzeményben.

A zene viszont igazi bulis, azonnal befogadható, tele emlékezetes dallamokkal. Mindez Nick Christian Sayer gitáros érdeme, aki jó érzékkel keveri különféle hatásokkal korának popzenéjét.
Szerzeményeit többnyire az egyszerűség jellemzi (akárcsak a punkot), és ha úgy látja jónak, gitárszólókat is beilleszt. Mindez arányos keveréssel, tiszta hangzással párosul, ami csak tovább erősíti a befogadhatóságot. Ráadásul ügyelt a változatosságra, így tempóban és hangulatban eltérő számok követik egymást.

Az egész album tele van élettel, feldobja az embert, mosolyt és ritmikus mozgolódást eredményez. A legjobb pillanatok mégis azok a pörgős tételek, amelyekben érezhetően túlteng az életerő.
A kihagyhatatlanok listája: „Baby I Don’t Care”, „Only One”, „Kiss Their Sons”. No meg az utolsó három opus („Pay the Ghosts”, „Bad Valentine”, „Velveteen”), ami nemes egyszerűséggel kivonata mindannak, amit a Transvision Vamp jelképez (pop-punk-new wave-alternatív).

Aztán jött az 1990-es év, vele a kábítószer, alkotói problémák – és hosszas vergődés után csendben kimúlt az együttes. Kár értük, de vigaszt jelent ez a remek album.

Az együttes tagjai:
Wendy James – ének
Tex Axile – dob / billentyű
Dave Parsons – basszusgitár
Nick Christian Sayer - gitár

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Baby I Don’t Care
2. Only One
3. Landslide of Love
4. Falling for a Goldmine
5. Down on You
6. Song to the Stars
7. Kiss Their Sons
8. Born to Be Sold
9. Pay the Ghosts
10. Bad Valentine
11. Velveteen

Diszkográfia:
Pop Art (1988)
Velveteen (1989)
Little Magnets Verses The Bubble Of Babble (1991)