FőképManapság nem divat második világháború előtti filmeket nézni. Hacsak nem perverzek vagy sznobok vagyunk, a sodró lendületű akcióban és számítógépes speciális effektekben szegény néma- vagy korai hangosfilmek felettébb unalmasnak tűnhetnek a huszonegyedik századi érzékenységnek (avagy érzéketlenségnek).

Pedig egyáltalán nem eseménytelenek ezek a mai szemmel kis költségvetésűnek tetsző, akkoriban mégis hatalmas büdzsével előállított alkotások, melyekből ráadásul a zseniálisnál zseniálisabb effektusokból sincs hiány - legfeljebb nem háztömbnyi (vagy kontinensnyi) robbanásokkal, hatalmas űrhajókkal, vagy fura földön kívüli lényekkel igyekeznek kápráztatni a nagyérdeműt.

Kinek ne esne le a tantusz a szakadék szélén billegő kalyiba láttán, hogy ezek a képsorok szolgáltak mintául számos akciómozi feszültséggel teli jeleneteihez, amikor a hősöknek a mélység felett egyensúlyozva kell kimenekülniük egy egyetlen kötélen függő autóbuszból, teherautóból, esetleg házból.

De a humor és a tragédia Chaplinre olyannyira jellemző egymás mellé állítása sem teljesen új keletű. Ráadásul az éhezésből is viccet faragó komikus csupán egy évszázados tradíciót vitt tovább, amely Shakespeare Rómeó és Júliájában éppúgy hatáselem, ahogy a modern akcióvígjátékok egész sorában, vagy éppenséggel a Star Wars-trilógia kevésbé sötét részeiben.

Chaplin elsősorban mégsem ezzel szórakoztat a klondike-i aranyásók viszontagságait mulatságos esetlenséggé átlényegítő filmben.
Hanem a nyomorból a dúsgazdagságig eljutó csavargó alakjával, akivel képtelenség nem együtt éreznünk, valamint a méltatlanul lesajnált kisember morális felemelkedésével, mely nem a társadalom, hanem az egyén szintjén, a szerelemben teljesedik ki.

Hiszen a pénztelenség (Jane Austen Büszkeség és balítélete óta tudjuk ezt) legfeljebb ideiglenes - bármennyire is leküzdhetetlennek tetsző - akadály az egymásra találásra „kárhoztatott” szerelmesek előtt. És így történik ez az Aranyláz-ban is.

A legemlékezetesebb jelenet is egy, az eleinte viszonzatlan szerelemhez kapcsolódó szcéna: a zsemle-tánc, amely szintén nem eredeti Chaplin-ötlet volt, a kivitelezés viszont, az a hihetetlennek tűnő kézügyesség, ahogy a főszerepet eljátszó rendező megtáncoltatja a villára tűzött bucikat, egészen fergeteges.
S nem is a kéz az, ami valójában mozgat és megmozgat. Hanem az arcjáték, a gesztusok.

Ha jobban megfigyeljük, Chaplin az egész testével kíséri a parádés mozdulatokat, és minden szemöldökrándulás, minden állfelszegés hozzátesz valamit a fergeteges produkcióhoz. (A németországi bemutató alkalmával például meg kellett állítani a filmet, hogy a közönség újból megnézhesse a kacagtató képsorokat.)

A kétlemezes DVD-kiadás mindkét változatot tartalmazza. Nehéz eldönteni, melyik érdekesebb, fontosabb, hiszen mindkettő teljesen autentikusnak tekinthető.
Ha az eredeti némafilm-verzió mellett döntünk, sokkal jobban kiélvezhetjük az előbb említett páratlan színészi játékot, a gesztusokat, a szimbolikus-magyarázó mozdulatokat.

Ha ellenben a felújított, újravágott hangosfilmet választjuk, nem csupán Chaplin utólag felvett narrátori szövegét hallgathatjuk, hanem az utolérhetetlen komikus-rendező által összeválogatott és megkomponált kísérőzenét úgyszintén, ami nélkül valahogy nem teljes az élmény, ha már egyszer így is végignéztük a filmet.

A magyar DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: angol (5.1), angol (1.0), német (5.1), spanyol (5.1)
Kép: 4:3 (1,33:1)
Felirat: magyar, angol, horvát, cseh, dán, finn, francia, német, görög, héber, izlandi, olasz, norvég, lengyel, portugál, orosz, spanyol, svéd, török

Extrák:
Chaplin ma - Aranyláz
David Robinson bevezetője
Az Aranyláz eredeti, 1925-ös némafilm változata
Fotógaléria
Posztergaléria
Előzetesek
Jelenetek a Chaplin gyűjtemény filmjeiből