FőképKezdjük az enciklopédia meghatározásával. Valami lexikonhoz hasonló könyv – de ez így nem igaz.
A legfontosabb eltérés az, hogy a lexikonban betűrend szerint követik egymást a többnyire rövid szócikkek (melyek az egész tudás kicsiny részét tartalmazzák csupán), míg egy enciklopédia valamely tudomány egészével foglalkozik, többnyire egymás mellett vagy után kifejtve a témákat.

Ezek után már nem kunszt a cím alapján elsőre „helyére tenni” Dorrik Stow professzor művét. Itt bizony az oceaonográfia (időnként az oceanológia is használatos) jelenlegi tudását kapjuk logikusan elrendezve, számtalan színes fotóval, táblázattal kiegészítve.
Valamint az érintett rokon tudományok idevonatkozó része is szóba kerül, hiszen például az óceáni medencék tágulása vagy bezáródása szoros összefüggésben van a geológiához tartozó kontinensvándorlással és lemeztektonikával.
De példálózhatunk az óceánok felmelegedése és a tengeri viharok kialakulása közötti kapcsolattal is.

Bevallom nagyon tetszett a könyv. Érvelése és magyarázata még a hozzám hasonló laikusok számára is világos, illetve az átfogó tudásanyagon belül számtalan apró érdekességet tartalmaz.
Pár – számomra érdekes – adatot azért kiemelek a kötetből. A felszíni áramlatok viszonylag ismertek (pl. Golf-áramlat, Egyenlítői-ellenáramlás), de mélyen a víztükör alatt még ennél is hatalmasabb víztömegek mozognak.

A termohalin mélyáramlatok a sarkok felől indulnak, és a fenék lejtését követve haladnak az egyenlítő felé. A terep adottságainak függvényében a jelentős magasságbéli különbségeket „vízesés” formájában küzdik le.
Ez azt jelenti, hogy a környező víznél hidegebb (0,2-1,4 fokos) sarki áramlatok 1000-3500 métert is zuhannak lefelé, legnagyobbjuk (Grönlandtól keletre, a Dániai-szorosban) négyszázszor nagyobb vízhozammal rendelkezik, mint bármely szárazföldi társa. Nem tudom ki hogy van vele, de számomra ez már elképzelhetetlen léptéket jelent.
Emlékeztetőül: a jelenlegi magassági csúcstartó az Angel-vízesés (Guyanai-hegyvidék), a maga 979 méterével.

És ez még nem minden. A trópusi ciklonok (keletkezési helytől függően hurrikán, tájfun és ciklon néven ismerjük) kialakulásától és működésétől kezdve a cunamikon át a tengeri halászatot befolyásoló áramlásváltozásokon át megannyi téma sorakozik egymás után a kötetben.
Külön érdekesség a tengerből kitermelhető nyersanyagok (olaj, ásványok, stb.), illetve az energiatermelés idevonatkozó lehetőségei, ilyen átfogó ismertetést nem is tudom láttam-e már magyarul.
Ez persze nem véletlen, hiszen professzorunk többek között olaj- és gázkutatással foglalkozik.

A terjedelem felét a tengeri élet taglalása tölti ki, s akárcsak a korábbi fejezetekben, itt sem lehet okunk panaszra. Csak győzze az ember a memorizálást.

Az mindenesetre elgondolkodtató volt számomra, hogy Dorrik Stow szerint a sarki jégsapkák elolvadása eddig csupán 10-20 centiméterrel emelte meg a világóceán szintjét, és a maradék eltűnése is nagyjából további egy méter növekedést jelent majd - előreláthatóan.
Továbbra sem tudom eldönteni, kinek van igaza: neki, vagy azoknak akik tíz méternél is nagyobb emelkedést jósolnak.

Azt eddig is tudtam, hogy a jelenlegi mérvű halászat már rövid távon sem tartható fenn, mivel a „kimeríthetetlen” óceánok nem tudják pótolni a kifogott mennyiséget. Az pedig még nagyobb aggodalomra ad okot, hogy már nem csak a halakat, hanem táplálékukat, a krillt is kitermeli az ember.
A környezetszennyezésről nem is beszélve.

Hihetetlen eredményeket ért el a tengerkutatás az utóbbi ötven évben, de úgy tűnik, még sokkal több tudásra (és közös akaratra) lesz szükség, ha századunk második felében is ugyanilyen állapotban szeretnénk csodálni bolygónk kincsét, az élet szülőhelyét - az óceánokat.

Kapcsolódó írás:Az Óceán