Carla Bruni: No Promises (CD)
Írta: Galamb Zoltán | 2007. 03. 13.
Füstös, helyenként reszelős hang. Mélázó, andalító tangók, balladák, valcerek. Költői szövegek.
Ha csak ennyit hallunk egy lemezről, rögtön a kanadaiak állócsillaga, Leonard Cohen jut eszünkbe. De legalábbis Zorán, vagy Kern András, hogy honfiaink közül is említsek valakit.
Most viszont egészen új névvel szembesülünk a CD-borítón: egy olasz milliárdos vagyon örökösének nevével, Carla Bruniéval.
Carla Bruni eredetileg modellként, valamint Mick Jagger, Eric Clapton, Kevin Costner, Donald Trump és más hasonlóan ismert és/vagy dúsgazdag hírességek barátnőjeként szerzett magának hírnevet.
Nem csoda tehát, hogy az anyagi helyzetének köszönhetően dolgozni sohasem kényszerült leány kipróbálta magát a könnyűzene birodalmában is. És amint a második kísérlet kiadása jelzi, nem is sikertelenül.
A debütáló, francia nyelven felénekelt Quelqu’un m’a dit után Bruni ezúttal angolul énekel. Mi több, „szerzőtársaiul” nem kisebb egyéniségeket választott, mint William Butler Yeats, Emily Dickinson, Christina Georgina Rossetti, Walter De La Mare és Dorothy Parker.
Hogy mindegyikük halott már, nem érdekes. Hiszen az énekesnő csupán verssoraikat vette kölcsön, hogy megírja eredetiségre nyilvánvalóan nem (vagy hiába) törekvő, de kellemesen bódító dalait.
Az egykori barát, Clapton hatása többek között a „Before The World Was Made” című bluesos, kissé countrys szerzeményben is megmutatkozik.
Cohen ugyanakkor elsősorban a „Lady Weeping At The Crossroads”, az „Autumn” és az „I Went To Heaven” melódiáinak és harmóniáinak volt ihletője. Ám még ezek a számok is magukon viselik a country és a blues jegyeit; akárcsak a többi szerzeményben, itt is valamiféle édesbús hangulat uralkodik.
Ha Bruni dalai nem is oly gyomorszájszorító keserűséggel gyönyörűek, mint Cohen dalversei, és nem is oly izgalmasan egyszerűek, mint Clapton sokkalta életvidámabb, valahol a mélyben mégis melankóliára hajló számai, a - mondjuk így - színészlemezek legjobbjainak színvonalával vetekszik, sőt, többnyire meghaladja azt.
Aki egy kevéske merengésre vágyik egy otthoni gyertyafényes vacsora mellett (talán, mert nem jött el a randira a kedvese, vagy épp azért, mert eljött), elég, ha felteszi e lemezt, amely percek alatt magával ragadja az ábrándozás, az elmúlás feletti merengés hol lassabban, hol kissé nekilódultabban hömpölygő örvényébe.
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Those Dancing Days Are Gone
2. Before The World Was Made
3. Lady Weeping At The Crossroads
4. I Felt My Life With Both My Hands
5. Promises Like Pie-Crust
6. Autumn
7. If You Were Coming In The Fall
8. I Went To Heaven
9. Afternoon
10. Ballade At Thirty-Five
11. At Last The Secret Is Out
Diszkográfia:
Quelqu’un m’a dit (2003)
No Pormises (2007)
Ha csak ennyit hallunk egy lemezről, rögtön a kanadaiak állócsillaga, Leonard Cohen jut eszünkbe. De legalábbis Zorán, vagy Kern András, hogy honfiaink közül is említsek valakit.
Most viszont egészen új névvel szembesülünk a CD-borítón: egy olasz milliárdos vagyon örökösének nevével, Carla Bruniéval.
Carla Bruni eredetileg modellként, valamint Mick Jagger, Eric Clapton, Kevin Costner, Donald Trump és más hasonlóan ismert és/vagy dúsgazdag hírességek barátnőjeként szerzett magának hírnevet.
Nem csoda tehát, hogy az anyagi helyzetének köszönhetően dolgozni sohasem kényszerült leány kipróbálta magát a könnyűzene birodalmában is. És amint a második kísérlet kiadása jelzi, nem is sikertelenül.
A debütáló, francia nyelven felénekelt Quelqu’un m’a dit után Bruni ezúttal angolul énekel. Mi több, „szerzőtársaiul” nem kisebb egyéniségeket választott, mint William Butler Yeats, Emily Dickinson, Christina Georgina Rossetti, Walter De La Mare és Dorothy Parker.
Hogy mindegyikük halott már, nem érdekes. Hiszen az énekesnő csupán verssoraikat vette kölcsön, hogy megírja eredetiségre nyilvánvalóan nem (vagy hiába) törekvő, de kellemesen bódító dalait.
Az egykori barát, Clapton hatása többek között a „Before The World Was Made” című bluesos, kissé countrys szerzeményben is megmutatkozik.
Cohen ugyanakkor elsősorban a „Lady Weeping At The Crossroads”, az „Autumn” és az „I Went To Heaven” melódiáinak és harmóniáinak volt ihletője. Ám még ezek a számok is magukon viselik a country és a blues jegyeit; akárcsak a többi szerzeményben, itt is valamiféle édesbús hangulat uralkodik.
Ha Bruni dalai nem is oly gyomorszájszorító keserűséggel gyönyörűek, mint Cohen dalversei, és nem is oly izgalmasan egyszerűek, mint Clapton sokkalta életvidámabb, valahol a mélyben mégis melankóliára hajló számai, a - mondjuk így - színészlemezek legjobbjainak színvonalával vetekszik, sőt, többnyire meghaladja azt.
Aki egy kevéske merengésre vágyik egy otthoni gyertyafényes vacsora mellett (talán, mert nem jött el a randira a kedvese, vagy épp azért, mert eljött), elég, ha felteszi e lemezt, amely percek alatt magával ragadja az ábrándozás, az elmúlás feletti merengés hol lassabban, hol kissé nekilódultabban hömpölygő örvényébe.
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Those Dancing Days Are Gone
2. Before The World Was Made
3. Lady Weeping At The Crossroads
4. I Felt My Life With Both My Hands
5. Promises Like Pie-Crust
6. Autumn
7. If You Were Coming In The Fall
8. I Went To Heaven
9. Afternoon
10. Ballade At Thirty-Five
11. At Last The Secret Is Out
Diszkográfia:
Quelqu’un m’a dit (2003)
No Pormises (2007)