FőképKorábban még sosem jártam zenei díjátadón, és ha választhattam volna, inkább tavaly megyek, amikor a t.A.T.u.-t is láthatom, de negatív véleményekből épp eleget olvastam már más fórumokon.
De ha már sem velük, sem Amy Lee-vel nem futhattam össze a műsor utáni állófogadáson (titkon azért reménykedtem, hogy idén is meghívnak valakit), inkább értékelném az idei felhozatalt.

A hazai trendeket ismerve, tulajdonképpen meg sem lepett, hogy a kategória-győztesek Babos Gyula kivételével köszönő viszonyban sem voltak saját preferenciáimmal.
Meggyőződésem, hogy saját műfajában sem az Evanescence, sem Christina Aguilera albumát nem verte senki az elmúlt két esztendőben (e két év kiadványait vették ugyanis figyelembe a jelölésekkor).

De a zenei ízlésnél kiszámíthatatlanabb és szeszélyesebb valamit keresve sem találni. Mi sem bizonyíthatná ékesebben ezt annál, hogy a fellépők közül főszerkesztő-helyettes kollégámat leginkább Mester Tamás és a Quimby produkciója fogta meg, míg jómagam Rúzsa Magdi színpadi jelenlétére csodálkoztam rá.
Igen, talált, nem vagyok Megasztár-rajongó, s nem szegezett a fotelhez egyik adás sem, ráadásul a televízióból nem sugárzik át az a lélek, amire egy élő előadáson ráérezhetünk.

A Back II Black profizmusát jól ismertem lemezről és koncertről egyaránt, a Cotton Club Singerst ugyancsak többször hallottam már, ráadásul a műfaj hangulatához illő jazzkocsmai fellépésen is, Charlie pedig kísérőihez hasonló csapatot maga mögött tudva nem hibázhatott.
(A két legjobb szám: a „Smoke On The Water” és a „Whole Lotta Love” mégis a ráhangoló félórában hangzott el, a műsor idején tapsoncként közreműködő segédműsorvezető előadásában.)

Lényeg a lényeg, hogy csak hellyel-közzel érvényesült a „kis ország kis foci”-effektus, és nem egy díjazott vitathatatlanul megérdemelte az elismerést, hiszen valóban nemzetközi mércével is nívósnak mondható produkcióval állt elő a figyelembe vett intervallumban, és ugyanez igaz a színpadon muzsikálókra is.

Sokkal lehangolóbbnak éreztem, hogy bármily nagy a felhozatal, az első ötbe valahogy mindig bekerül néhány régi, akár az unásig agyonjátszott előadó neve, és jóllehet kétség sem férhet mondjuk Eminem, vagy a Red Hot Chili Peppers, vagy akár az Anima Sound System kvalitásaihoz, nem ártana egy kis vérfrissítés, ami felpezsdítené a hazai és nemzetközi zenei életet.
(Nem, dehogy mondok ellent magamnak, amikor az Evanescence vagy Xtina nevét emlegetem, mivel mindketten alapvetően újjal álltak elő, az amerikai gótikus/alternatív metál banda pedig eleve nem halmozott még el minket túl sok lemezzel).

Másik komoly szívfájdalmam, hogy a rock, különösen az igényesebb (rétegzeneként elkönyvelt) metál-szubkategóriák igencsak alulreprezentáltaknak tűntek a nekem semmit sem mondó alternatív rock (a mai napig nem sikerült kiderítenem, miért nem alternatív popnak hívják) és a happy punk, meg a szakmányba készült elektronikus és más kommerszebb módon szórakoztató zenékhez képest.
És itt nem a mainstream létjogosultságát akarom megkérdőjelezni, de könyörgöm, miért kellene elfogadni, hogy kizárólag a kereskedelmi zenecsatornák kínálata legyen a meghatározó?
Hiszen ha már szubjektív véleményezésre adjuk a fejünket, a Magyar Televízió (ha jól emlékszem) programigazgatójának (sajnos lesajnált) szavaira utalva akár valódi „értéket is közvetíthetnénk”.

A díjazottak kategóriánként:
Az év hazai rock albuma:
ÁKOS - Még közelebb (Fehér Sólyom)

Az év külföldi rock albuma:
RED HOT CHILI PEPPERS - Stadium Arcadium (Warner Music)

Az év hazai modern rock albuma:
BLACK-OUT - Rádió-Aktív (Edge/Hammer)

Az év külföldi modern rock albuma:
MY CHEMICAL ROMANCE - The Black Parade (Warner Music)

Az év hazai pop albuma:
MAGNA CUM LAUDE - Minden állomás (Magneoton)

Az év külföldi pop albuma:
NELLY FURTADO - Loose (Universal Music)

Az év hazai jazz albuma:
BABOS GYULA - Variácó (CLS Records)

Az év hazai világzenei albuma:
CSÍK ZENEKAR - Senki nem ért semmit (Fonó Budai Zeneház)

Az év hazai dance vagy electro albuma:
NEO - Maps For A Voyage (Magneoton)

Az év külföldi dance vagy electro albuma:
BOB SINCLAR - Western Dream (CLS Records)

Az év hazai szórakozató zenei albuma:
BALÁZS PALI - Nem sírok érted (Happy Records)

Az év hazai rap vagy hip-hop albuma:
SUB BAS MONSTER - Sub Bass Monster (szerzői kiadás)

Az év külföldi rap vagy hip-hop albuma:
OUTKAST - Idlewild (Sony BMG)

Az év hazai gyermek albuma:
SZALÓKI ÁGI - Cipity Lőrinc (Folkeurópa)

Az év felfedezettje:
RÚZSA MAGDI (Universal Music/CLS Records)

Az év dala:
VARGA FERI & BALÁSSY BETTY - Egy bolond százat csinál (Magneoton)