Nagyítás (DVD)

Mi a valóság?

Tehetjük fel a kérdést Antonioni Nagyítás című filmjének megtekintése után. Vajon képesek vagyunk egzakt módon meghatározni, hogy pontosan mit értünk ezalatt? A rendező filmjében egy olyan kényes témát érint, mely hosszú idő óta foglalkoztatja mind az átlagembert, mind a filozófust. A valóság és a képzelet problémája már Parmenidészt és Platont is gondolkodásra késztette. Szerintük bármi, amiről gondolkodni tudunk, kell, hogy bírjon létezéssel.

Hogyan beszélhetünk értelmesen arról, ami nem létezik? Ugyanis, ha nem létezik, akkor hogyan utalhatunk rá? Ha valami nem létezik akkor kell lennie nemlétezésnek, tehát kell hogy tudjunk beszélni a nemlétezés létezéséről, vagy valóságáról?

A film történetét tekintve első ránézésre akár krimiként is értelmezhető. Az elismert fényképész a parkban sétálva akaratán kívül megörökít egy gyilkosságot. A későbbiek folyamán azonban mind a filmtekercsek, mind a negatívok eltűnnek, csupán a felismerhetetlenségig felnagyított fotók maradnak meg.

Ez az a pont, ahol el kell vetnünk azt, hogy a filmet egyszerű krimiként azonosítsuk. Hiszen ha valóban az volna, akkor hol a gyilkos, hol az áldozat, hol a bizonyíték? Egyáltalán történt-e gyilkosság? Vajon mi célt szolgál a cselekmény, ha gyakorlatilag maga a történet értelmetlenné válik?

A film főhőse korának meghatározó figurája, a londoni popkultúra, szabadabb életmód szerves résztvevője. Gazdag, szeszélyes, akaratos, céltudatos, és határtalanul önző. Tudja, hogy mit akar és mindig el is éri azt. Szereti irányítani a dolgokat, s minden eszközt felhasználva, másokkal nem törődve szerzi meg azt, amit szeretne.

Van azonban egy tulajdonsága, amely képessé teszi arra, hogy olyan dolgokat vegyen észre, amelyek mások számára rejtve maradnak, vagy érdektelenek. Képes meglátni a dolgok, emberek pillanatnyi lényegét, mely miután megtapasztalta, birtokába jutott e felismerésnek, hirtelen érdektelenné válik számára. A felismerés, a hirtelen jött megvilágosodás a fontos csupán, egy rövid ideig meglesni, felismerni, birtokolni valaminek a lényegét, melyet mással megosztani képtelenek, vagy csak részlegesen vagyunk képesek, hiszen csak számunkra válik láthatóvá, a szubjektum kiváltsága, hogy felismerje azt. A film különböző jelenetei is mintha a jelentés és az adott kontextus pillanatnyiságát ismételgetnék.

Erre mutat rá a propeller szerepe, mely önmagában hasznavehetetlen tárgy, ám a főhős számára abban a pillanatban, azon az adott helyen rendkívüli jelentőséget nyer, szinte olyannyira fontossá válik számára, hogy úgy érzi „nem tud nélküle élni”. Miután megszerezte, birtokába került annak az élménynek, annak a felismerésnek mellyel ez a tárgy egy pillanatig megajándékozta, érdektelenné válik számára, egy hétköznapi, felesleges tárgy, szemét lesz belőle.

Ezt érzékelteti a tűntetők által a kocsiba helyezett tábla, mely abban a szituációban jelentéssel bír, s a főhős elfogadván azt részesévé válik – mert részesévé akar válni – ezen szituációnak, kikerülvén abból azonban ismét elveszti e tárgy azt a kiemelkedő szerepet, melyet korábban képviselt, s értéktelen hulladékká válik.

Még a nő is, akinek csak az a cél lebegett a szeme előtt, hogy megszerezze a hőn áhított filmtekercset, egy pillanatnyi szenvedélyért képes eldobni azt, hiszen abban a pillanatban másban véli felfedezni a számára lényegeset, így a tekercs kiszorul érdeklődése középpontjából.

Talán a legérzékletesebb párhuzam a festő alkotása és a fényképész felismerhetetlenségig felnagyított képe között található. A festő a festékpacák között egy lábat vél felfedezni, a fényképész a nagyítás által szintén pacássá vált képen pedig egy fegyvert illetve egy emberi tetemet vesz észre. Ám mindkettőjük számára ez egy belső felismerés, melyet egyedül ők birtokolnak egészen, s ha esetleg fel is tudják hívni mások figyelmét erre, ezen külső szemlélők számára ez értelmetlen vagy bizonytalan lesz, konkrét, megcáfolhatatlan bizonyítékkal pedig semmiképpen nem szolgálhat.

Hasonlóan a pszichológiában használatos Rorschach-teszthez, melynek tintafoltjai többek egyszerű fantáziavizsgálatnál: le tudják írni egy személyiség struktúráját, bebizonyítván, hogy a személyiség hatással van a vizuális észlelésre. Megfigyelhetjük, hogyan válik valami szimbólummá, jelentőségteljessé, melynek az adott közeg határozza meg jelentését, s abból kikerülve már többé nem játszik szerepet.

Mint a gitár egy darabja, mely a koncerten még szinte isteni fétisként jelenik meg, hiszen a merev tekintettel bámuló, átszellemült tömeg számára az felbecsülhetetlen jelentőséggel bír abban a helyzetben. A főhős ezt megérti, ráérez a tárgy pillanatnyi lényegiségére, így szinte élet-halál kérdésévé válik számára, hogy megszerezze, magáénak tudhassa azt.

Minden adott szituációban van tehát valami lényeg, amely jelen van, ám bizonyos szemszögből nem látszik, csak az előtt fedi fel magát, aki rendelkezik azzal a képességgel, hogy felismerje azt. Ha azonban valaki felismeri, akkor számára értelmezhetővé válik, tehát valóságos lesz.

S itt érhetjük tetten a valóság meghatározásának problematikáját. Vannak dolgok tehát, amelyek csak egyetlen ember, vagy emberek egy csoportja számára válik értelmezhetővé, hiszen csak ők képesek meglátni azt. Itt felmerül a kérdés, vajon akkor ezen dolgok is a valóság részét képezik? Hol húzható meg a határvonal valóság és illúzió közt?

Antonioni azonban nem elkülöníteni, inkább összemosni igyekszik e két dolgot. A különböző zörejeket, a lombsusogás hangját az irreálisig erősíti, ezzel érzékeltetvén a valóságtól való elszakadást. A füves cigaretta ismétlődő megjelenése is ezt hangsúlyozza, hiszen a kábítószer fogyasztása egyfajta menekülést, időlegesen egy másik dimenzióba való átkerülést eredményez, melynek alakítása az adott személytől függ.

A filmben szereplő dialógusok is arra szolgálnak, hogy cáfolják a kijelentések igazságtartalmát, hiszen a folytonos ellentmondás megzavarja a gondolatok közlését, ezáltal összemosva a valóságot a képzelettel. A valóság és a képzelet fokozatos összemosódása a főhős viselkedésének, jellemének változásán is érzékelhető. A film elején még határozott, magabiztos, irányító jellem, majd kezd egyre bizonytalanabbá, határozatlanabbá, értetlenebbé válni, míg végül az által, hogy visszadobja a láthatatlan labdát, irányító szerepét is végképp elveszti, majd ő maga is eltűnik.

A film végén látható labda nélkül folytatott teniszmérkőzés mintegy összegzi azt, amit eddig a különböző jelenetek ismétlésszerűen hangsúlyoztak. Ekkorra már végképp elszakadunk a valóságtól, illetve áthelyeződünk egy másik valóságba, amely először csak a játék résztvevői, s később már a főszereplő számára is létezik.

Valóságos-e a labda? Valóságos is, meg nem is az. Valóságosnak kell lennie, hiszen játszanak vele. Valóságosnak kell lennie, hiszen többen figyelemmel kísérik a játékot. A főhős azonban még értetlenül figyeli az eseményeket, hiszen ő még nem látja azt, amit a többiek már látnak. Mindaddig értelmetlen számára a játszma, amíg nem látja, nem akarja meglátni a teniszlabdát. Mikor a labda kirepül a pályáról, választás elé kerül: nem foglalkozik vele, nem válik részesévé a játéknak, vagy visszadobja azt, ezáltal bekapcsolódva a játékba.

Az utóbbit választja, elfogadja a labda valóságát, lemondva arról a valóságról, amely már úgyis meghatározhatatlanná vált a számára. Amint meglátta, elfogadta, tudatosította a labda létét, érzékszervei is engedelmeskednek akaratának, s a labda hangja is hallhatóvá válik számára. Az, hogy mit hogyan látunk, mit veszünk észre, azon áll, hogy mit akarunk meglátni és észrevenni, s ez kinek-kinek belső motivációján múlik.

A magyar DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: angol (Mono), spanyol (Mono), német (Mono)
Kép: 1,85:1 (16:9)
Felirat nyelv: magyar, angol, német, spanyol, francia, portugál, finn, svéd, horvát, szlovén, cseh, görög, török

Extrák:
Eredeti előzetes
Önálló zenesáv
Audiokommentár - Peter Brunette közreműködésével