FőképHa az előző, Expect No Mercy albumot a Nazareth egyik legjobb rocklemezének ismerjük el, akkor az 1979-ben megjelent No Mean City feltétlenül a második. Ráadásul hatása máig érezhető, hiszen emlékeim szerint főként ennek köszönhetően jöttek divatba a szörnyalakos borítók.
A két borotvaéles pengével ellátott figura (Razor King – más néven Fred) előfutára volt megannyi Iron Maiden, Helloween stb. grafikának.

A kép ezzel még korántsem teljes, hiszen a „hátsó” fele megmutatja a birodalmat. Szemlátomást nem emberi koponyák halmán patkány üldögél, vele szemben Fred fogadja az utazókat, a mögötte látható híd biztosítja az átkelést a ködbe vesző síkságra. A távolban felsejlik az éjszakai város (city), égbemeredő tornyaival, titkot és kalandot ígérő épületeivel.

Az eltelt évek során Fredet láttam már poszteren, pólón, bögrén, matricán – ebből a szempontból legalább annyira népszerű, mint a Heavy Metal rajzfilm dekoratív hősnője, a szárnyas dínón lovagló Tarna.

De tegyük félre a borítót, és foglalkozzunk inkább a zenével. Az 1977-es lemez erényei ellenére a tagok úgy érezték, változtatásra van szükségük, ha meg akarják tartani az addig elért helyüket a rockvilágban.
A vérfrissítés mellett döntöttek, így került melléjük ötödiknek Zal Cleminson gitáros, aki korábban a Sensational Alex Harvey Band nevű (szintén skót) együttesben vált ismertté.

Megújult energiával láttak neki a következő lemezfelvételnek, különösen a szólógitárosok hatottak egymásra. Ez természetesen érezhető az 1979 februárjában megjelent albumon, amit többen a Nazareth legsúlyosabb művének tartanak.
Ami tulajdonképpen igaz, bár sietve hozzáteszem, hogy egyetlen szerzemény sem éri utol a múltkori kedvencem („Expect No Mercy”) tempóját és dinamikáját.

A pontos megítéléshez múlhatatlanul szükséges az eltelt majd három évtized zenei fejlődésének figyelembe vétele.
Ez akkor dögös rocklemeznek számított, ami dallamosságával és Dan McCafferty énekes smirglis, mégis tiszta hangjával szerzett magának híveket. Ma ez már „csupán” AOR muzsikának számít, amit egyetlen death metal est előtti matinénak sem lehet eladni, mivel lényegesen kényelmesebb tempójával képtelen megszólítani a kétlábdob bűvkörében élő metálosokat.

A No Mean City meglepően egységes hangvételűre sikeredett, a többnyire közepes tempó kellő teret hagy a gitárosoknak tehetségük bemutatására, no meg a két gitár érezhetően teltebb, erősebb hangzást produkál, „gazdagabbak” a szerzemények.
Fáradságnak nyoma sincs, a zenészek úgy játszanak, mintha bemutatkozó albumról lenne szó, nem pedig a sokadik lemezükről.
Ezúttal fel sem merül a kísérletezés gondolata, a korábban bevált rockos formulát használják – viszont azt mesteri módon. Szerencsére a feldolgozások ezúttal teljesen elmaradnak, és egyáltalán nem is hiányoznak.

„Just to Get into It” – a McCafferty–Cleminson páros itt azonmód megmutatja mire képesek együtt; fülbemászó dallam keveredik ízes gitárjátékkal. A következő szerzemény kissé könnyedebb hangvételű, közönségénekeltető refrénnel („May the Sunshine”). Majd laza gitármuzsikát kapunk „Simple Solution (Parts 1 & 2)” formájában.

Aztán érkezik a három rádióbarát tétel közül a második: „Star”, ami gyakorlatilag a ballada szerepét tölti be. A lassulást megfontolt nyomulás követi („Claim to Fame”), hogy átváltson egy önfeledten vidám nótába („Whatever You Want Babe”). Aztán jön egy kis rock („What’s in It for Me”).
Mire az ember körülnéz, már el is jutottunk a befejezést jelentő, és egyben az album címadó daláig. A „No Mean City (Parts 1 & 2)” kellőképpen változatos darab, ott van benne mindaz, amivé a Nazareth válhatott volna, ha ebben az irányban megy tovább.

Az ígéretes ösvényt azonban eltorlaszolta az akkoriban tetőző punkmozgalom, no meg a harsányan teret követelő NWOBHM. Így aztán a skótok fogták magukat, és további fémesedés helyett megmaradtak annak, amik voltak, és máig játsszák rockzenéjüket (Cleminson a következő album után kilépett).

Az eredeti bakelit korongra valamivel több, mint 37 percnyi anyagot préseltek, ami a mai CD kapacitás ismeretében meglehetősen kevés. Ezért aztán a remasterizált újrakiadásra már öt ráadásfelvétel is felkerül, ami kedves gesztus, de ezek az editek nem jelentenek komoly eltérést az eredetikhez képest.

Az együttes tagjai:
Dan McCafferty – ének
Darrell Sweet – dob
Pete Agnew – basszusgitár
Manny Charlton – gitár
Zal Cleminson – gitár

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Just to Get into It
2. May the Sunshine
3. Simple Solution (Parts 1 & 2)
4. Star
5. Claim to Fame
6. Whatever You Want Babe
7. What’s in It for Me
8. No Mean City (Parts 1 & 2)
bónusz felvételek:
9. May the Sunshine (Single Edit)
10. Whatever You Want Babe (Single Edit)
11. Star (US Version)
12. No Mean City (Alternate Edit)
13. Simple Solution ([Edit)

Diszkográfia:
Nazareth (1971)
BBC Radio 1 Live in Concert (1972)
Exercises (1972)
Razamanaz (1973)
Loud ’N’ Proud (1974)
Rampant (1974)
Hair of the Dog (1975)
Greatest Hits (1975 – válogatás)
Close Enough for Rock ’N’ Roll (1976)
Hot Tracks (1976)
Play ’N’ the Game (1976)
Expect No Mercy (1977)
No Mean City (1979)
Malice in Wonderland (1980)
The Fool Circle (1981)
Snaz (1981)
2XS (1982)
Sound Elixir (1983)
The Catch (1984)
Cinema (1986)
Snakes ’N’ Ladders (1989)
No Jive (1991)
From the Vaults (1993 – válogatás)
Move Me (1994)
Boogaloo (1998)
Greatest Hits Volume II (1998 – válogatás)
Live at the Beeb (1998 – élő)
Homecoming (2001 - élő)
Alive and Kicking (2003)
Maximum XS (2003)
Live in Brazil (2007) koncert
the Newz (2008)