Főkép

Immáron negyedszer találkozunk Eraszt Petrovics Fandorinnal, s bizony az általunk ismert előző kalandja (Leviathan) óta már hat év telt el. Ez idő alatt főként Japánban tartózkodott, ahol némi harcművész jártasságot szedett magára, no meg begyűjtött egy hűséges szolgát (Maszahiro Szibata). De végre hazatér, egészen pontosan szülővárosába, Moszkvába szólítja hivatása. Ezúttal törvényszéki ülnökként, mint különleges megbízatásokért felelős hivatalnok lép szolgálatba a város kormányzójánál. Az ügy, amibe hamarosan belecsöppen roppant fontosságú, hiszen a haza hőse, Mihail Szoboljev tábornok halálának körülményeit kell kivizsgálnia.

És itt találkozik a valóság a képzelettel.

Grigorij Salvovics Cshartyisvili (1956. május 20.) – ő rejtezik a Borisz Akunyin írói álnév mögött – következetesen továbbviszi sorozatindító elképzelését, és valós történelmi események felhasználásával veti papírra ponyvairodalommal kacérkodó, ám irodalmi hatásokat is magán viselő krimihősének kitalált kalandjait. Ezúttal a valóban nemzeti hősként ünnepelt Mikhail Dimitrijevics Szkobelev (1843-1882) gyalogsági tábornok halálának – némileg zavaros – körülményei szolgáltak számára regényalapul.

A tábornokot – aki előszeretettel hordott fehér egyenruhát és általában fehér lovon vezette hadait – katonái csak „a fehér tábornokként” emlegették (a könyvborítón látható kép is őt ábrázolja, még az 1877-78-as orosz-török háború idején). Rövid életének utolsó évében a politika felé fordult, Párizs és Szentpétervár közeledését támogatta. Valamint a pánszláv gondolat lelkes szószólójaként a németek elleni katonai fellépést szorgalmazta. Halálával kapcsolatban az is felmerült, hogy felsőbb parancsra megmérgezték. A hivatalos változat szerint szívprobléma okozta halálát.

E rövid kitérő után térjünk vissza a regényhez.

Talán mondanom sem kell, az idő múlásával Fandorin egyre jobban belebonyolódik az ügybe, bár gyakorlatilag nem is egy, hanem legalább három szál kuszálódik egymásba, miközben különféle összeesküvések sejlenek fel a háttérben. Ezúttal sem maradnak el a csinos hölgyek, no meg az életveszélyes helyzetek, s bizony a kormányzói hivatal és a lepukkant sikátorok között ingázva mi is megismerjük a birodalom árnyoldalait.

Míg az előző kötetben többen is megosztották velünk emlékeiket, ily módon tovagörgetve a cselekményt, ezúttal úgymond „háromfelvonásos” színjátékot látunk, aminek az elejét Fandorin, a másodikat pedig a háttérben álló titokzatos Mr. X meséli el, hogy aztán jöjjön, aminek jönnie kell.

A negyedik részben sem csökken a színvonal, bár nem csodálkoznék, ha a három részre tagolt történet első olvasatra furának tűnne. Ám ez ne rettentsen el senkit, ettől ez még mindig nagyon jó kis könyv.