FőképA mostanában futó elsőkiadásos sorozatok közül (Jordan, Goodkind, Erikson) – években mérhető lemaradást behozva – L. Ron Hubbard (1911. március 13. – 1986. január 24.) dekalógiája ért véget elsőként. Persze nem a szerzőre kellett ilyen sokat várni, hiszen a sorozat záró része eredeti nyelven már 1987-ben megjelent, hanem egy kellőképpen elszánt magyar kiadóra. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az 1997-ben megjelent első kötet után 2006-ban végre megjelent a „Földi küldetés” végkifejlete.

Bevallom, nagyon vártam, miként dolgozza el a szálakat Hubbard, elvégre menet közben rengeteg eseményt és szereplőt ismertünk meg, márpedig ugyebár az olvasók nem szeretik a függő ügyeket. Kicsit féltem is, nehogy a végére kifogyjon az ötletekből. A finálé eseményeit a korábban megismert ellenszenves reklámszakember, J. Walter Madison közvetíti számunkra, akit továbbra is három cél vezérel:
1. lejáratni, és ezáltal bukásra ítélni a történet főhősét (Jettero Heller),
2. megfelelő címlapsztorival ellátni a bűvkörébe vont újságokat és tévécsatornákat,
3. életben maradni. Merthogy időnként néhányan a halálát kívánják.

Egy biztos, „áldásos” ténykedésének köszönhetően a Voltáron tömegével halnak meg az emberek az általa előidézett lázongásokban. A helyi rendőrség képtelen rendet teremteni, a hadsereg meg parancs hiányában tétlenül szemlélődik. A helyzet zavarosságát kihasználva, és tovább fokozva Madison császárrá koronázza Lombar Hisst, az Apparátus vezetőjét (az egyik rosszfiút). Mielőtt végképp elveszne minden remény, megérkezik Heller, hogy a valódi trónörökössel és annak lázadó seregével helyreállítson, igazságot osszon és lecsendesítse az indulatokat. Mindezt ezernyi veszedelem közepette – de mint tudjuk, a harcmérnökök átlagéletkora meglehetősen alacsony. Aztán… még sok minden történik, mire eljutunk a vége feliratig.

Letettem a könyvet, hátradőltem és azon filóztam, vajon mi lehetett a valódi célja mindezzel Hubbardnak. Egyszerű űr-szappanopera? Görbe tükör a fogyasztásban megkérgesedett társadalmunknak? Figyelmeztetés egynémely káros folyamatra, amely bolygónkon zajlik? Avagy szimplán szórakoztatni kívánt, rejtett üzenet és valódi mélység nélkül? Hajlok ez utóbbira, hiszen a szereplők kidolgozottsága csupán jelképes, a technika fejlettsége nem okoz komoly problémát a Voltáron, a földi helyzet pedig már a múlt század nyolcvanas éveiben is elkeserítő volt. A felhasznált humor, a PR szakemberek és a pszichiáterek pellengérre állítása (no meg az érzelmek nélküli nemi élet burkolt kritikája) szintén erre utal.

Mindez kalandregényre és filmre emlékeztet, ahol akciók követik egymást, miközben az izgalmakat sem kell nélkülöznünk. A kötet második felében pedig annak rendje és módja szerint Hubbard minden szállat eldolgoz, gyakorlatilag nem marad nyitott ügy. Leszámítva bolygónk jövőjét. De ahogy Conan krónikása mondja mindkét mozifilm végén: az már egy másik történet.