FőképNem csalás, nem ámítás, újra felbukkan a 87-es körzet legendás gonosztevője, a kimagasló intelligenciahányadossal bíró Mr. Süket. Pedig már mindenki elkönyvelte végleges távolmaradását, s ettől a hírtől cseppet sem lettek szomorúbbak az érintett nyomozók.

De miként mondtam, újra feltámadt halottaiból, és ismét valami bűntettre készül – amit annak rendje és módja szerint megoszt a rend őreivel, akik természetesen nem értik mire is utalnak a komoly mennyiségben beáramló üzenetek.
A többnyire Shakespeare idézetek (ennek köszönhetően az angol zseni arcképe még a könyvborítóra is felkerült) nyilvánvalóan jelentenek valamit, de a mérgezett dobónyíltól kezdve a dárdáig annyi gyilkolásra alkalmas fegyver szerepel bennük, hogy szeptember 11. árnyékában többen véres leszámolásra gyanakszanak.
Megmondom őszintén, személy szerint nagyjából a tizenötödik levélnél feladtam, és többet meg sem próbáltam kitalálni a Süket tervét.

Mint kiderült, jól tettem, mivel sosem jutott volna eszembe a megoldás. Így aztán mondhatni tét nélkül figyeltem az eseményeket, bár ezúttal meglepően kevés párhuzamos nyomozás fért bele a könyvbe.

Ismét meg kellett állapítsam – kis túlzással persze –, hogy a 2005-ben elhunyt Ed McBain folytatásos „családregényt” ír, ahol a vér helyett a munkahely jelenti az összetartó erőt.
Könyvről-könyvre folytatja hőseinek élettörténetét, apró lépésekben adagolva, de ennek ellenére teljesen átérezzük Steve Carella ellenérzését anyja és húga esküvőjével kapcsolatban, vagy Cotton Hawes nyugtalanságát az ellene elkövetett – szerencsére sikertelen – merénylet miatt.

Korántsem zsenikről van szó, hiszen a körzet rendőrei között van, aki a helyesírással áll hadilábon, más az internetes böngészőkről nem hallott még – de ettől csak realisztikusabb az egész.
Márpedig éppen ezért lehet évtizedeken keresztül szeretni egy „családi” sorozatot, hogy a bennünket körbeölelő világgal együtt fejlődik, s a szereplők is folyamatosan keresik benne a helyüket.
Elég összehasonlítani mondjuk a Ki öli meg a Ladyt? című regényt a mostanival, és nyilvánvalóvá válik a különbség.

A folyamatosságot biztosítják a történetekben szerepelő rendszeres kereszthivatkozások. Most például Ollie Weeks korábban ellopott regénykezdeménye borzolja a kedélyeket, vagy az előző/utolsó könyvében leírt szerelmi szakítás, előzményeit ismerhetjük meg.

Ugyanis ha még nem mondtam volna, ez volt az utolsó előtti 87-es történet, de ez ne zavarjon senkit, mivel önmagában is élvezhető alkotásról van szó.

Életrajz