FőképA jazzrajongók nyilván tudják, hogy a lengyelek mindig is jók voltak a jazz műfajában. Úgy látszik, Lengyelországban az emberek fogékonyabbak a muzsikára, és arrafelé hagyják is rendesen kibontakozni a tehetségeket; kiskoruktól fogva zeneiskolába, zeneórákra járatják őket, foglalkoznak velük.
Nyilván a törődés miatt is törnek nagyra ezek a zenészek, akik mindig valami újjal, valami egyedivel állnak elő. Ez szerencsére ma, a huszonegyedik században sincs másképp, sőt, egyre több lengyel jazzmuzsikusról, bandáról hallani manapság.

Adam Pieronczyk szaxofonost a Plastinated Black Sheep című lemezen ismertem meg, amin a szintén lengyel Jacek Kochan dobossal és a világhírű Ed Schuller bőgőssel zenélt együtt.
Játéka olyan érdekes és egyedi volt, hogy úgy gondoltam, muszáj beszereznem a pasi egyik szólólemezét. De, mivel sehol sem találtam, egy időre elfelejtettem őt.

Aztán a közelmúltban kihirdették, hogy lesz Adam Pieronczyk koncert Budapesten. Bár nem ő lett volna a főműsorszám, én rá lettem volna igazán kíváncsi (persze az aznapi főműsorszámot, Jiri Stivint is nagyon kedvelem).
Szerencsére nem mentem el, ugyanis Pieronczyk koncertje elmaradt. Ám ez elég volt ahhoz, hogy ismét elkezdjek kutakodni, és hogy rábukkanjak a szaxofonos 2003-ban megjelent, Amusos című szólólemezére.

Bár már a Plastinated Black Sheepen is hallottam, hogy ez a fúvós nem egészen komplett, de azért ilyen mértékű elmebetegségre nem számítottam.
Az Amusos ugyanis egy igazán megkattant lemez – természetesen a szó legpozitívabb értelmében véve. Eredetiségben nem szenved hiányt a kiadvány, én legalábbis ehhez foghatót még nem hallottam, pedig nagy rajongója vagyok az avantgárd zenének.
Nem igazán tudom, miként tudnám szavakba önteni ezt a muzsikát; némi elektronikával tupírozott, lassan gomolygó, free jazz-féle, improvizációs elborulás bő egy órában. Mindenesetre a Twin Peaks ehhez képest egy Lolka és Bolka.

Igen érdekes felállással van dolgunk: szaxofon, cselló, bőgő, dob, ének és „élő” elektronika szerepel a lemezen. A bizarr ének, melyet az afrikai származású, francia jazzénekesnő, Mina Agossi szolgáltat, igen érdekes aromát ad a zenének, és még súlyosabbá, még elvontabbá teszi azt. Nos, halljuk!

A „Delicious” jó kis kezdés, mely rögtön érezteti velünk: ez nem lesz könnyű hallgatnivaló. A bőgős és az énekesnő kettősével veszi kezdetét a nóta. Mina Agossi helyenként hamiskás éneklése után becsorog a szaxofontéma, majd egy felettébb töredezett dobalap pörgeti fel az eseményeket.
Ne csodálkozzunk, ha innentől elvesztjük a fonalat, hisz itt már mindenki mindent csinál. Agossi énekel és improvizál, Pieronczyk csak improvizál, de azt nagyon, a csellista Nehhing Sieverts a szaxofonost követi játékával, a dobos első hallásra teljesen nem odaillő dolgokat üt, az elektronikus pedig csipogó hangokkal édesíti meg ezt a feledhetetlen élményt.
Azonban a kuszaság mellett valahogyan mégis egyben van az egész, habár ennek az egységnek az észrevételéhez nagyon kell rajongani az improvizatív zenéért.

A „No Molesten” tiszta free jazz. A szám első egy perce egy kusza szaxofon-cselló improvizációval telik, majd belép a dob, és az improvizáció ismét kezdetét veszi, amely mégsem improvizáció, hiszen a szaxofon és a cselló itt már ugyanazt a „témát” játssza. Néha aztán szétválnak, majd ismét összeforrnak. Nagyon jó.

A „Japanais” az egyik személyes kedvencem az albumról. A bőgő és a cselló témája rögtön megfog, az erre kerülő Pieronczyk-féle finom szóló pedig annál inkább. A bőgős szólója is nagyon tetszik, az ezután belépő cselló-impró is, és a szám végén felcsendülő második szaxofonszólóval is abszolút meg lehetünk elégedve.
A szaxofon-cselló téma úgyszintén igazán zseniális, tehát egy rossz szavunk sem lehet.

Az „Oú Donc Est le Bonheur?”-ben sokáig csupán az énekesnő suttogó beszédét hallhatjuk intergalaktikus effektek kíséretében, majd belép a bőgő és a dob alapja. A szaxofon-cselló témája ismét elég elvont, inkább egy Steve Coleman szólórészlethez hasonlít, mint egy témához. A szólók a témához hasonlóan súlyosak. És jók!

A „Get On Your Knees” gépies acid-basszusa elsőre megrémíthet bennünket, de amikor belép Adam Pieronczyik témája, majd Mina Agossi éneke, garantáltan megnyugszunk. Daniel Schroeteler dobalapja ismét igen furcsa, töredezettsége közelebb áll az elektronikus zenéhez, mint a jazzhez.
A szaxofon-cselló duó improvizációja ismét fantasztikus, akárcsak a „No Molesten”-ben. Második személyes kedvencem az albumról.

A „...Wanna Be a Musician?” szolid dob-basszus duóval indít, majd másfél perc után belép a szaxofonos is, hogy gyönyörű fújásával kápráztasson el minket. Azt hiszem, megvan a harmadik kedvenc szerzeményem.

Az „Industrial” című dal egy zoucra nevezetű népi hangszerrel veszi kezdetét, amit számos effekt susog körbe, majd hirtelen minden elhallgat és belép a gyárias, industrial dob és a bőgőalap, majd a kallódó szaxi és a cselló.
Az elektrotechnikai szakember Tadeusz Sudnik eközben számos effektel növeli tovább a dal zűrzavarát. „Industrial free jazz” számot hallottunk tehát, egy varrógépek és hegesztők hangjától sem mentes, Adam Pieronczyk-féle torzszüleményt.

A közel tizenkét perces „Breakravedance” címe és mornyogó acid-basszusa már az első pillanatokban rosszat sejtet.
A szokásos dob-basszus összjáték egészen kellemes, és Agossi a szám harmadik percében bekapcsolódó, sejtelmes énekével sincsen nagy bajunk. Ezek után begomolyog a szaxofon-cselló páros, majd Pieronczyk szólója következik dzsungeli hangok kíséretében.
A kilencedik percben aztán bekapcsolódik egy pokoli gépbasszus, ami egyre hangosabbá és a hangosabbá válik. Erre utalt tehát a cím.

A lemezt záró „He Is A Fivestar*****” Pieronczyk gomolygó szaxofonjával indul, majd hirtelen kirajzolódik a téma, Mina Agossi is bekapcsolódik, és elkezdődhet a kivezető őrület. Később aztán a dobalap szétesik, a bőgő is, tulajdonképp minden szétesik, és így ér véget a korong.

Az Amusos fantasztikus lemez. Persze csak annak, aki túléli. Még az efféle muzsikák kedvelőinek is megrázó lehet az élmény, engem legalábbis sokkolt, hisz’ régóta nem hallottam már ilyen súlyos anyagot.
De végül is megmaradtam, és azt kellett megállapítanom, hogy az album igencsak jó. Első hallgatásra tudtam, hogy ez az én lemezem. És nem csupán a muzsikusok virtuozitása miatt, de a megannyi jobbnál jobb ötlet miatt is, ami érezteti velünk, hogy itt valami egészen eredeti dologról van szó.

„Az Amusos olyan, mint az M-Base és a Kraftwerk keveréke.” - írták nagyon találóan az allaboutjazz.com-on. Mindenesetre a világ egyik legeredetibb avant-garde jazzlemezéről van szó. A műfaj rajongói feltétlenül csapjanak le rá.

Az együttes tagjai:
Adam Pieronczyk – tenor, alt és szopránszaxofon, zoucra, billentyűk, MIDI-programozás
Mina Agossi – ének
Nehhing Sieverts – cselló
Adam Kowalewski – bőgő
Daniel Schroeteler – dob
Tadeusz Sudnik – analóg szintetizátor, minták, „élő” elektronika

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Delicious
2. No Molesten
3. Japanais
4. Ou Donc Est le Bonheur?
5. Get on Your Knees
6. ...Wanna Be a Musician?
7. Industrial
8. Breakravedance
9. He Is a Fivestar*****

Diszkográfia:
Temathe - Water Conversations (1995)
Leszek Mozdzer / Adam Pieronczyk - Anniversary Concert For Hestia (1996)
Adam Pieronczyk Trio - Few Minutes In Space (1997)
Leszek Mozdzer / Adam Pieronczyk - Live In Sofia (1998)
Pieronczyk-Kochan-Schuller - Plastinated Black Sheep (1999)
Leszek Mozdzer / Adam Pieronczyk - 19-9-1999 (2000)
Adam Pieronczyk Digivooco (feat. Gary Thomas) (2000)
Plastline Black Sheep (2000)
Adam Pieronczyk - Amusos (2003)
Adam Pieronczyk Trio - Busem Po Sao Paulo (2006)