FőképA múltkor ott hagytuk abba az Unleashed-et, hogy kompromisszummentes death metal-t játszanak, mindezt az először 1993-ban megjelent Across the Open Sea kapcsán. Erre két évre, 1995-ben született meg a Victory.
És meg is látszik rajta az eltelt két év. Az előzőhöz képest nagyobb hangsúlyt kaptak a viking témák, és határozottan összetettebbre, és egyben slágeresebbre is sikerült.

Egyszer minden zenész életében eljön az a pillanat, amikor kis sutyerákból komoly zenész lesz. Ha ez egy együttesen belül történik, netán a tagokkal egyszerre, akkor lehet azt mondani, hogy a zenekar beérett.
Ez a lemez az Unleashed esetében a ’93-as korong, amit összehasonlítva a Victory-val, egyfajta amatőr báj leng körül, de határozottan mérföldkőnek számít. Ugyanígy, amikor egy zenekar beérett, a mérföldkő lemez után általában kiadnak egy amolyan próbálgatom magam – rossz esetben a rajongókat is – lemezt. Nos, ez a Victory.

Lehet, hogy a lemezig eltelt időben túl sok emberrel találkoztak - vagy az is lehet, hogy kevesebbel, mint egyébként -, mert ez a lemez lényegesen kiábrándultabbnak mutatja őket, mint az előző.
Ráadásul határozottan könnyedebbnek tűnik, persze nem a témák, vagy a zene miatt, hanem valahogy itt már nem erőlködnek annyira. Nincsenek minimalista témák, nincsenek olyan mantrázás-szerű, monoton dalok.
Persze ezen az albumon is elmondják nekünk a frankót. Nyilván, hiszen a lemezről süt a világgal szembeni megvetés.

Kétségkívül elvárható egy halálmetál együttestől, hogy szembehelyezkedjen a világgal, hiszen ezért hallgat az ember ilyen zenét. Amikor fiatal. Amikor meg már öreg (ez lennék én), nyilván a zene, meg ennyi év távlatából már a történelmi érdekesség, az, ami inkább számít.

Visszatérve a frankóra. Olyan számcímekkel hívták fel az akkori hallgatóság figyelmét az akkori világ romlottságára, mint a „Victims of War” vagy a „Legal Rapes”. Az első egyébként az album első száma is, gondolom azért, mert már-már slágerszerű és akár dúdolható is.
A slágerszerűség igaz ez utóbbira is, ami nyilván egyfajta ellentétet volna hivatott képezni a durva tartalommal szemben, ami meg azért érdekes, mert ilyen zenénél a dallamosság a „keménység” rovására mehet, amiből viszont az következik, hogy ez a fajta dallamosság inkább gúnyt jelent. Gondolom.

Mintegy a kiábrándultságra válaszul, sokkal erősebben, mint eddig, előkerül a viking téma. Szerintem a „Defender” erre a legjobb példa, de ebben meggyőzhető vagyok.
A számban elhangzik egy fohász Odinhez: „Odin vezesd a kardom és én lekaszabolom az ellenséget, Odin vezesd a kardom az örök győzelemre”. (Odin guide my sword and I’ll slay the enemy, Odin guide my sword to eternal victory).
Itt a győzelem rímel a lemez címével, a kardozós-csatázós rész meg egyfajta hősies légkört teremt.

A kardozás-ölés persze nem csak emiatt fontos, hanem az album harmadik alkotóelemét adja a vikingek és a kiábrándultság mellett. Ez pedig a „harcolunk az igazunkért” hozzáállás. Ez már nem vikinges-heroikus, hanem erőszakos-deviáns. Hiszen mégiscsak agresszióról van szó.
Az ehhez kapcsolódó dalok nem arról szólnak, hogy hősiesen legyőzik a világot (ez egy másfajta metál témája lehet), hanem, hogy ha őket kirekeszti a világ, akkor ez ellen ők harcolni fognak.

Igen, itt van egy kis ellentmondás, ami így felnőtt fejjel viszonylag könnyen észrevehető, tudniillik, miért akarnék olyan emberek közé tartozni, akik közül magamtól is kilógok, ám fiatalon valahogy olyan természetes, hogy ilyenekért az ember küzdeni akar.

Tehát jelen van ez az egyébként is mindegyik mainstream-ből kilógó együttesre jellemző haragos hangvétel és tematika is. Számra így hitelesebbnek tűnnek, habár a kétszázhuszonöt ugyanolyan lemezt kiadó együttesekkel sincs baj, mert bennük meg az a jó, de ez egy másik ajánló témája inkább.

Visszatérve. Inkább összefoglalva: van ebben a lemezben egy jó nagy adag agresszió, ami alkalmas a stressz levezetésére, és ez egészséges. Van benne továbbá egy nagy adag kritika, ami finomítja mindenféle érzékenységünket, és van benne egy nagy adag hősiesség, ami meg a fantáziánkat élénkíti, és a lelkünknek fontos.
Mivel mindezek nem csak a világnak erre az egy lemezére igazak, bátran mondhatom, hogy a Victory egy normális, rendes halálmetál lemez. Bármennyire is furcsán hangozzanak ezek a jelzők.

A vége után - mint ahogy az albumon is vannak bónusz számok - még egy megjegyzésem lenne. A bónuszok sokkal jobban szólnak, mint a stúdiófelvételek (a bónuszok ugyanis koncertfelvételek).
Legalábbis átlagos hangfalakon a stúdiófelvételeken csak erős koncentrálás után hallottam néha-néha némi lábdobot, a koncertfelvételen meg ahol kell és van, ott tisztán hallani. Igaz, ezt egy átlaghangszóró, és két koncerteken elgyötört fül mondatja velem.

Az együttes tagjai:
Fredrik Lindgren - szólógitár
Johnny - ének és basszusgitár
Tomas - ritmusgitár
Anders - dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1.Victims of War
2. Legal Rapes
3. Hail the New Age
4. The Defender
5. In the Name of God
6. Precious Land
7. Berserk
8. Scream Forth Agression
9. Against the World
10. Revenge
11. Revenge (Live bonus)
12. The Defender (Live bonus)
13. In the Name of God (Live bonus)
14. Against the World (Live bonus)
15. Victims of War (Live bonus)
16. Berserk (Live bonus)

Diszkográfia:
Where No Life Dwells (1991)
Shadows In The Deep (1992)
Across the Open Sea (1993)
Victory (1995)
Warrior (1997)
Hell’s Unleashed (2002)
Sworn Allegiance (2004)
Midvinterblot (2006)