Főkép

Nem tudom, ki hogy van vele, de számomra örömet okoz, és a folyamatosság érzetét kelti, ha régről ismer kedvenceim új albummal jelentkeznek. Az Iron Maiden vagy a Slayer aktuális korongjai nem csupán az év fontos eseményei közé tartoznak, hanem azt a jóleső várakozást váltják ki, amit úgy vélem, csupán a rajongók éreznek át igazán. Viszont az is tény, időnként jólesik mást, valami újat, egzotikus vagy pusztán érdekes muzsikát hallgatni. Az effajta „vérfrissítés” nem csupán az ember látókörét tágítja, hanem – leszámítva a megrögzött stílusfüggőket – értékes felfedezésekkel gyarapítja a zenebolond trófeagyűjteményét. És ez bizony jó dolog.

Ilyen módon hozott össze a vakvéletlen a Lamb of God idei albumával (a régóta hiányzó Panterás hangulat továbbgondolásával), vagy hogy a másik végletre is mondjak példát, a Concerto Köln/Sarband tavalyi, meghökkentő módon a nyugati zene / török udvari zene párhuzamot boncolgató The Waltz: Ecstasy and Mysticism lemezével.

Utólag már hálás vagyok a rábeszélésnek, aminek eredményeként a számítógépem optikai meghajtójában landolt a kanadai csoport 2006-os The Scattering of Ashes című műve. Ez ugyanis nem hasonlít egyetlen, általam korábban hallott zajongásra sem. Oké, elismerem, nem vagyok egy death metal fan, de azért a korai Morgoth, vagy Death nem ment el nyomtalanul mellettem. A követőik viszont futó érdeklődésen kívül többre nem jutottak (kivétel ez alól az Arch Enemy). Általában a zenét értékeltem, csak a mélyről fakadó hörgés lenullázta az eredményt.

Na, az Into Eternity nem ilyen. Elsősorban kanadaiak. Ott pedig a nagyra nőtt déli szomszéd árnyékában kevés zenekar jutott el a világhírig. Rush, Voivod, Saga – de nem is megyek tovább az időben, szóval kevesen. Talán, ha minden jól megy, ez a négyes is bekerül a nemzetközileg jegyzett bandák közé. Az első lépést megtették, hiszen részt vehettek a 2006-os Gigantour koncertturnén, ahol többek között a Megadeth társaságában szórakoztatták a nagyérdeműt.

A kategorizálás kedvéért nemes egyszerűséggel progresszív death metalnak titulált zenéjük első hallásra komplex mivoltával hívja fel magára a figyelmet. Aztán Stu Block énekes hangja tűnik fel, ami hol a csillárok felé szárnyal, hogy aztán leszaladjon a pincébe – pihenésképpen meg valahol középtájékon bolyong. Mindazonáltal szó sincs King Diamond utánzatról, sokkal inkább hangját tudatosan kihasználó énekesről beszélhetünk.

A zenével kapcsolatban leírtam a progresszív és a death metal kifejezést. Ez első olvasatban kicsit fura, ezért kifejtem részletesebben. Legkézenfekvőbb, ha azt mondom róluk, hogy a gitárosok thrashes riffekre hajlamosak, az ének apró jóindulattal power metalnak is elmehetne, a hörgés meg ugye tiszta death. A dobjáték bővelkedik a mindkét lábat igénylő tempózásokban. Mindez gyakori tempóváltásokkal tarkítva.

Az összhatást többnyire bólogatásra késztető, technikás, a death műfajt nézve valóban progresszív elemeket rejtő zene, ami nem szűkölködik – ezt eddig még nem is említettem – dallamokban. Háttérzajongásnak is megfelelő album a The Scattering of Ashes, de természetesen progresszív mivoltából eredően a teljes odafigyelés során fedezhetőek fel igazi értékei és szépségei.

Egyes kritikusok szerint a death természetes evolúciójának következő állomása az Into Eternity. Ebben úgy vélem, nem is tévednek. Ha az örökkévalóságig nem is, de remélem még jó darabig hasonlóan eredeti lemezek kerülnek ki a négy zenész kezéből.

Az együttes tagjai:
Jim Austin – dob
Tim Roth – gitár / ének
Troy Bleich – basszusgitár / ének
Stu Block – ének

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Novus Inceptum (intro)
2. Severe Emotional Distress
3. Nothing
4. Timeless Winter
5. Out
6. A Past Beyond Memory
7. Surrounded By Night
8. Eternal
9. Pain Through Breathing
10. Suspension Of Disbelief
11. Paralyzed

Diszkográfia:
Into Eternity (1999-2000)
Dead Or Dreaming (2001)
Buried in Oblivion (2004)
The Scattering Of Ashes (2006)
The Incurable Tragedy (2008)