Ed McBain: Adósa ne maradj senkinek
Írta: Galgóczi Tamás | 2006. 12. 13.
Ötven év házasság után az embernek nem csak az aranylakodalom vigassága jut az eszébe, hanem a közösen eltelt évek minden öröme és bánata.
Hasonló érzésekkel vettem kézbe Ed McBain (1926. október 15. – 2005. július 6.) regényét, hiszen majd ötven év elteltével fáj kimondanom, de akkor is az a megmásíthatatlan tény, hogy a 87-es körzetben játszódó utolsó történethez értünk.
A szerző halála miatt nincs tovább, tetszik – vagy éppenséggel nem tetszik, most végleg búcsút veszünk a nyomozóktól.
Ezzel a tudattal olvasva egészen különleges az élmény, hiszen újra a jól ismert rendőrségi technikáknak lehetünk tanúi. A rengeteg talpalásnak, amit csak hellyel-közzel csökkent a modern technika, de mindez nem ér fel a személyes megtapasztalással, ami bizony több ízben segíti a nyomozókat – s erre ugye egyetlen számítógép sem képes.
Mert hiszen a képzeletbeli amerikai nagyváros közepesen lepukkant lakókörzetében a hangsúly nem a helyszínelők már-már tudományos munkáján van, hanem Maigret személyiségkutató, a résztvevők motivációit feltáró módszerén.
Némi fazonírozással, elvégre Amerikában vagyunk, és itt más a polgárok mentalitása – de a lényeg nem változik.
Ezért vannak meglőve (persze csak képletesen) a gyilkossági csoport tagjai, hiszen a legújabb gyilkosságsorozat ügyében nincs semmiféle logika vagy összefüggés, márpedig anélkül elég nehéz a milliónyi ember között megtalálni az elkövetőt.
Jobb ötlet hiányában marad a jól bevált talpalás, és az összes számba vehető, mégoly halovány nyom végigjárása.
Mindeközben a zsaruk nem titkolják magánéletüket, így megismerjük családi titkaikat, örömeiket és félelmeiket. Legyen szó gyereknevelésről vagy csak egy új randiról, szerelemről és halálról.
Megannyi kötet után is érdekes ez a szál, elvégre ki ne emlékezne Carella feleségének tetovált pillangóira (amikor ez még korántsem volt annyira divatos, mint manapság), vagy Bert Kling balsikerű nőügyeire?
Ahogy az életük megy tovább, mindig történik valami, amitől újra dönteniük kell, s bizony ebbe időnként beleizzadnak.
A lényeg – ha egyáltalán beszélhetünk efféléről egy McBain krimiben – azért még mindig a bűntény, és a rendőri munka. Ez utóbbiról már szóltam, így már csak az okról kell szót ejtenem.
Menet közben vadabbnál vadabb ötleteim voltak a megoldásra, nem átallottam korábban megírt könyveket sejteni az események között, de megnyugtatok mindenkit, szó sincs újrafeldolgozásról, a könyv eredetisége vitán felül áll.
Életrajz
Hasonló érzésekkel vettem kézbe Ed McBain (1926. október 15. – 2005. július 6.) regényét, hiszen majd ötven év elteltével fáj kimondanom, de akkor is az a megmásíthatatlan tény, hogy a 87-es körzetben játszódó utolsó történethez értünk.
A szerző halála miatt nincs tovább, tetszik – vagy éppenséggel nem tetszik, most végleg búcsút veszünk a nyomozóktól.
Ezzel a tudattal olvasva egészen különleges az élmény, hiszen újra a jól ismert rendőrségi technikáknak lehetünk tanúi. A rengeteg talpalásnak, amit csak hellyel-közzel csökkent a modern technika, de mindez nem ér fel a személyes megtapasztalással, ami bizony több ízben segíti a nyomozókat – s erre ugye egyetlen számítógép sem képes.
Mert hiszen a képzeletbeli amerikai nagyváros közepesen lepukkant lakókörzetében a hangsúly nem a helyszínelők már-már tudományos munkáján van, hanem Maigret személyiségkutató, a résztvevők motivációit feltáró módszerén.
Némi fazonírozással, elvégre Amerikában vagyunk, és itt más a polgárok mentalitása – de a lényeg nem változik.
Ezért vannak meglőve (persze csak képletesen) a gyilkossági csoport tagjai, hiszen a legújabb gyilkosságsorozat ügyében nincs semmiféle logika vagy összefüggés, márpedig anélkül elég nehéz a milliónyi ember között megtalálni az elkövetőt.
Jobb ötlet hiányában marad a jól bevált talpalás, és az összes számba vehető, mégoly halovány nyom végigjárása.
Mindeközben a zsaruk nem titkolják magánéletüket, így megismerjük családi titkaikat, örömeiket és félelmeiket. Legyen szó gyereknevelésről vagy csak egy új randiról, szerelemről és halálról.
Megannyi kötet után is érdekes ez a szál, elvégre ki ne emlékezne Carella feleségének tetovált pillangóira (amikor ez még korántsem volt annyira divatos, mint manapság), vagy Bert Kling balsikerű nőügyeire?
Ahogy az életük megy tovább, mindig történik valami, amitől újra dönteniük kell, s bizony ebbe időnként beleizzadnak.
A lényeg – ha egyáltalán beszélhetünk efféléről egy McBain krimiben – azért még mindig a bűntény, és a rendőri munka. Ez utóbbiról már szóltam, így már csak az okról kell szót ejtenem.
Menet közben vadabbnál vadabb ötleteim voltak a megoldásra, nem átallottam korábban megírt könyveket sejteni az események között, de megnyugtatok mindenkit, szó sincs újrafeldolgozásról, a könyv eredetisége vitán felül áll.
Életrajz