Georges Simenon: Maigret és a bíró háza
Írta: Galgóczi Tamás | 2006. 12. 11.
A legismertebb francia főfelügyelő pályafutásának már számtalan emlékezetes pillanatánál lehettünk jelen, úgyhogy éppen itt az ideje másféle, kevésbé örömteli emlékek felidézésének. Akkoriban, amikor Maigret kegyvesztett lett, és büntetésből a messzi vidékre száműzték, nos abban az időben játszódik ez a történet.
Hogy mi volt a bűne?
Sosem derült ki egyértelműen.
Talán az új vezetők nem nézték jó szemmel egyéni módszereit?
Vagy a helyét kívánta meg valaki?
Örök rejtély marad, csak az biztos, hogy azon a zord télen hősünk a mindentől távoli óceánparton ügyelt a rendre, halászok, kagylótermelők és más efféle magának való népség között. Felesége vele tartott, de egyelőre még egyiküknek sem sikerült beilleszkednie a közösségbe – talán majd pár évtized múlva.
Szó ami szó, Maigret nem élvezi az áthelyezést, fojtogatja a légkör, de tűr némán, bízva – ki tudja miben. Aztán itt ez az ügy, ami akár vicces is lehetne, de nem az. Kíváncsi szomszédok ismeretlen hullát látnak a nyugdíjas bíró hátsó szobájában, s annak rendje és módja szerint értesítik a rend őrét. Aki hamarosan egy, a távoli városnál is távolabb lévő halászfaluban találja magát, éjnek idején, esőben, amint lesben áll, és várja, hogy valaki dagály idején a végtelen vízbe dobja a halottat, hogy a víz minden nyomot eltüntessen.
A takarítás ezúttal elmarad, helyette elkezdődik a nyomozás, ami annyira más, mint a párizsi éjszakák bűnügyei, hogy bizony beletelik némi időbe, mire Maigret újra felveszi saját tempóját, s az igazság nyomába ered. Nincs könnyű dolga, mivel titkokból és indulatokból errefelé is van bőven, de a helybéliek szótlansága nem kedvez a nyomozásnak.
Az alkohollal bőven megtámogatott történetben ismét megcsodálhatjuk Georges Simenon (1903. február 13. - 1989. szeptember 4.) jellemábrázoló képességét, hiszen minden, valamennyire is fontos szereplőről megtudunk valami lényegeset. Hol csak egy apró, de jellemző szokás, vagy éppenséggel rövid magyarázat gyűlöletre, szeretetre – egyszóval hús vér emberek sorjáznak előttünk, akik akár a való életben is sétafikálhatnának a főutcán, ha nem egy krimiben lenne jelenésük.
A szerző életrajza