FőképMár játszották egy ideje a mozik ezt a filmet, mire meg tudtuk nézni. Még mindig relatíve sokan váltottak rá jegyet, de fura módon talán ha még egy manus volt a nézőtéren rajtam kívül. Az ember azt hinné, egy olyan filmre, aminek Monica Bellucci a főszereplője, nőknek már nem is jut jegy…
De azt hiszem, ez végül is egy olyan romantikus vígjáték, amit a nők értékelnek inkább – s a fickóknak talán pont ezért lehet tanulságos.

Tudom, ízlések és pofonok, de szerintem kijelenthető, hogy Monica Bellucci az egyik legszebb és legnőiesebb színésznő a világon, igazi olasz díva, aki amellett, hogy gyönyörű, színésznek sem utolsó.
Ebben a filmben sem pusztán testi szépségét fitogtatja, bár amúgy az mindennek a kiindulópontja.

Merthogy Francois (Bernard Campan), amikor 4 millió eurót nyer a lottón, a Monica által játszott olasz prostit, Danielát kéri meg, hogy havi 100 ezer euróért legyen a „felesége”. Elég bizarr helyzet ez, pláne, hogy a szívbeteg Francois szürke kis hivatalnok, akit nem említene senki az elsők között, ha a legjobb pasikról volna szó.
Mindenesetre ő boldog – és ez még csak az első az alapból bolondos vagy fura helyzetek, húzások sorában.

Mert aztán belép a képbe a Gerard Depardieu által mókásan alakított Charly, Daniela stricije, a nagyravágyó gengszter, aki nem hajlandó ám csak úgy lemondani a nőjéről, meg további olyan figurák, amilyenekkel jobbára csak francia filmekben találkozni. És Danielában is felmerül, hogy jó azért az néha, ha az ember lányával, legyen bár prosti, egy kicsit kedvesen bánnak.

A sztori maga, ha van is benne némi csavar, a végéig azért nem különösebben bonyolult, ellenben kifinomult, néhol hamiskás humora mosolyt, nevetést fakaszt. A vége pedig… arra talán még Jean-Pierre Jeunet is büszke lenne.
Szóval borult kissé, és nem egyértelmű, meg bizarrból szürreálisba csap át, de attól még jó nagyon.

És a kellemes poénok és Monica bájai mellett (amikből amúgy a Maléna című filmben jóval többet látni) némi komolyság és művésziség is akad a filmben. Remek az operatőri munka, a fények, a színek, meg úgy általában a film hangulata. Már ha az ember nem rühelli alapból az enyhén elvont, sajátos francia filmeket…