Főkép

Mondjuk, hogy a közeljövőben másként alakulnak a dolgok, mint szeretnénk. Mondjuk, hogy húsz év múlva a demokráciát már csak úgy emlegetjük, mint ma a diszkó-korszakot: nosztalgiával és pirulva.


Az alaphelyzet: a Földön többé nem születnek gyerekek. A világ jövőtlen, az emberek kedvetlenek. Angliában katonai diktatúra uralkodik. És akkor meghal Baby Diego, aki után már nem született ember. Londonban azonban egy terrorista csoport megkörnyékezi Theót, egy volt aktivistát, kiábrándult bürokratát, hogy segítsen nekik egy terhes lányt kijuttatni az őrzött zónából. A csoportot Theo egykori szerelme, Julian vezeti, s a nő, valamint az ígért pénzjutalom cselekvésre bírja a férfit. Megkezdődik az utazás.

Ne rémüljünk meg a tudományos-fantasztikus film, utópia, anti-utópia és hasonló terminusoktól. Itt egy film, ami bár a közeljövőben játszódik, nagyon is ősi témáról szól: az ember természetéről. Arról, hogy mi mindenre képes az ember gyereke.

Bár nyilván az alapanyag is fontos (gondolok itt az alapul szolgáló P. D. James-regényre), a nagyszerű kivitel elsősorban a rendezőnek köszönhető. Alfonso Cuarónnak már így is hálásak lehetünk: a nehézfilm-kedvelők az Anyádat is, a könnyedebb filmek hívei pedig a legerősebb és legsokrétűbb Harry Potter-adaptációért (Harry Potter és az azkabani fogoly). Most azonban még tovább ment. Noha jövőről van szó, nagyon kevés technikai kellékkel-kamuval megoldotta a világ ábrázolását, mégpedig azzal, amihez remekül ért: hangulatot teremt. Az első perctől kezdve minden érzékünkkel fogjuk ezt a világot: az idegességét, a hidegségét, a karcoló felületeit. A pompásan eltalált helyszínek révén mi is összehúzzuk magunkat a székben, nehogy hozzáérjünk a falhoz.

A gyönyörűen fényképezett képek fémes, kicsorbult világot mutatnak. Az akciójelentek úgy robbannak ki a lelassuló cselekményből – köszönhetően többek közt Clive Owens erőteljes játékának –, ahogy betegre rá-rátör a görcs. Itt nincs olcsó feszültségkeltés, nincs technikai bűvészkedés. Történet van, és emberek kiszolgáltatva saját ember voltuk gyarlóságainak.

Szólni kell a zenéről is, ami szintén telitalálat. Mivel angol filmről van szó, természetesen Beatles-feldolgozás nélkül nem úszhatjuk meg, de hallhatunk King Crimsont és Rolling Stonest is. (A vájt szeműek az egyik jelenetben kiszúrhatják a Pink Floyd Animals című lemezének borítóját belekomponálva a látványba.) Ezekkel együtt mai zenék teszik eklektikussá a hangulatot.

Annyit azért még érdemes tudni, hogy székbedöngölő filmről van szó, tehát gyertyafényes vacsorát tervezni utána talán nem a legjobb húzás. Emlékezetes élményt kapunk, ami velünk marad, akár egy árnyék, amit csak a szemünk sarkából látunk, s ha odakapjuk a fejünket, eltűnik, csupán egy érzet marad utána. Azé, hogy a jövő itt van, és sose lesz vége.