Peter Odry Mason: 7 megdöbbentő történet
Írta: Jónás Zsolt | 2006. 11. 17.
Sok minden fejlődik a világban, minden mozgásban és változásban van, ahogy azt már két és félezer évvel ezelőtt megmondta egy hercegből lett koldus.
Léteznek azonban dolgok, amik annyira sikeresek a megteremtésük óta, hogy egyáltalán nem, vagy csak igen keveset változtattak rajtuk. Az irodalomban újat hozni nem lehet, legfeljebb más megvilágításba helyezni a már meglévőt.
Amióta a görögség megalkotta a drámákat, tragédiákat, azóta az irodalom belőlük merít. A görög tragédiáknak pedig két alappillére szigorú követelmény, a tragédia ezekre épül, azóta, hogy megalkották egészen a mai napig. Ez ám a töretlen siker, nem? A két fundamentum pedig: a félelem és a részvét.
Azt hiszem, az esztétika tudománya nem fogadná el minden fenntartás nélkül, hogy a horror irodalom a görög tragédiák egyenes ági leszármazottja, holott így van. Sőt, még irodalomnak sem nevezik, leszámítva néhány valóban jeles képviselőjét, akik persze már réges-rég halottak.
Pedig semmi más az irodalomban nem épít annyira a tragédiák ősi gyökerére, a félelemre és a részvétre, mint a jól megírt horror.
Azért a jól megírt, mert a horror nem az öncélú vérengzést, belezést, darabolást, kanalazást és halottakkal való fajtalankodást jelenti, hanem a borzongatást, a félelem- és részvétkeltést. Méghozzá mesterfokon.
Peter Odry Mason pedig – bár nem nevezhető egyértelműen horrornak – igen jól rátalál az emberi elme reszketésért felelős húrjaira.
A Hét Megdöbbentő Történet… hm, na most… hét megdöbbentő történetet mesél el. Ezt nehéz lett volna kitalálni, ugye?
Bár egytől egyig minden írás végigrezegteti a gerincvelőt, mégsem igazán rémtörténet-gyűjteményről van szó. Műfaját tekintve inkább illenék rá a misztikus thriller jól szabott öltönye, mint a horror szakadt, feslett, koszos, mégis elegáns pelerines, csuklyás vagy cilinderes ruhája.
Azért ezt is mókásabb éjjel olvasni, jó, de nem túl erős fénynél.
A hét történet – A Színészkirály, Mese Bácsi, Egyszer Minden Más Lesz, Szerződés, Itt és Ott, A Fekete Báró, Malruhte -, sok jót nem ígér annak az olvasónak, aki minden lámpát felkapcsol, ha este rájön a hólyagfeszítés.
Akik pedig eddig a sötétben is kimentek könnyíteni magukon, azok nyilván majd felgyújtják a lámpákat.
A novellák mindegyike olyan csavart kapott, hogy a végigizgulás után a befejezés még jól hátsón rúgja az olvasót. Talán a szerzőnek írnia kellene néhány krimit is, mert csavaros történetvezetése alapján minden képessége meg van rá.
Addig is, itt van nekünk a Hét Megdöbbentő Történet, egy heti izgalmat és borzongást hozva amúgy sem barátságos világunkra. Jó olvasást!
Léteznek azonban dolgok, amik annyira sikeresek a megteremtésük óta, hogy egyáltalán nem, vagy csak igen keveset változtattak rajtuk. Az irodalomban újat hozni nem lehet, legfeljebb más megvilágításba helyezni a már meglévőt.
Amióta a görögség megalkotta a drámákat, tragédiákat, azóta az irodalom belőlük merít. A görög tragédiáknak pedig két alappillére szigorú követelmény, a tragédia ezekre épül, azóta, hogy megalkották egészen a mai napig. Ez ám a töretlen siker, nem? A két fundamentum pedig: a félelem és a részvét.
Azt hiszem, az esztétika tudománya nem fogadná el minden fenntartás nélkül, hogy a horror irodalom a görög tragédiák egyenes ági leszármazottja, holott így van. Sőt, még irodalomnak sem nevezik, leszámítva néhány valóban jeles képviselőjét, akik persze már réges-rég halottak.
Pedig semmi más az irodalomban nem épít annyira a tragédiák ősi gyökerére, a félelemre és a részvétre, mint a jól megírt horror.
Azért a jól megírt, mert a horror nem az öncélú vérengzést, belezést, darabolást, kanalazást és halottakkal való fajtalankodást jelenti, hanem a borzongatást, a félelem- és részvétkeltést. Méghozzá mesterfokon.
Peter Odry Mason pedig – bár nem nevezhető egyértelműen horrornak – igen jól rátalál az emberi elme reszketésért felelős húrjaira.
A Hét Megdöbbentő Történet… hm, na most… hét megdöbbentő történetet mesél el. Ezt nehéz lett volna kitalálni, ugye?
Bár egytől egyig minden írás végigrezegteti a gerincvelőt, mégsem igazán rémtörténet-gyűjteményről van szó. Műfaját tekintve inkább illenék rá a misztikus thriller jól szabott öltönye, mint a horror szakadt, feslett, koszos, mégis elegáns pelerines, csuklyás vagy cilinderes ruhája.
Azért ezt is mókásabb éjjel olvasni, jó, de nem túl erős fénynél.
A hét történet – A Színészkirály, Mese Bácsi, Egyszer Minden Más Lesz, Szerződés, Itt és Ott, A Fekete Báró, Malruhte -, sok jót nem ígér annak az olvasónak, aki minden lámpát felkapcsol, ha este rájön a hólyagfeszítés.
Akik pedig eddig a sötétben is kimentek könnyíteni magukon, azok nyilván majd felgyújtják a lámpákat.
A novellák mindegyike olyan csavart kapott, hogy a végigizgulás után a befejezés még jól hátsón rúgja az olvasót. Talán a szerzőnek írnia kellene néhány krimit is, mert csavaros történetvezetése alapján minden képessége meg van rá.
Addig is, itt van nekünk a Hét Megdöbbentő Történet, egy heti izgalmat és borzongást hozva amúgy sem barátságos világunkra. Jó olvasást!