FőképAzt tartják, hogy a legnagyobbakból csak egy születik. Nem csak egy emberöltő alatt, hanem mondjuk úgy általában. Egy Ella Fitzgerald, egy Louis Armstrong, és egy Billie Holiday. Egészen eddig a pillanatig lelkesen osztottam a nézetet. A géniusz egyszeri és megismételhetetlen, mondtam.
Billie Holidayből egy volt, csak egy lady volt, aki a bluest énekelte. Nos, ezt az egészet át kell értékelnem, és gyanítom, hogy nem vagyok egyedül.

Mert itt van Madeleine Peyroux, egy harminckét éves fehér, amerikai énekesnő, aki énekelt Amerikában, aztán Párizsban, elkészítette 1996-ban Dreamland című első lemezét, és szinte látom magam előtt, ahogy tíz éve hozzám hasonlóan merev arccal és üveges tekintettel bámultak maguk elé az emberek, amikor meghallgatták.
Mert Peyroux maga Billie Holiday reinkarnációja.

Holiday megindító, küzdelmes és tragikus történetét sokan ismerik, de a hangját még többen. (Ne menjünk tovább, a Seress-Jávor szerzőpáros „Szomorú vasárnap” című dalának általa világsikerre vitt verziójánál.)
Hangja egyszerre volt éteri és mocskos, szűzies és lotyós, rekedt és lágy – aki mindazt megélte, amit ő, annak nem is igen lehet más hangja.
Nála hitelesebb előadó kevés volt. Igaz ugyan, hogy a dalok egy része mára már avéttosnak hat, elég vacakul szól, de a „Don’t Explain”-be az idők végeztéig bele fognak borzongani a hallgatók.

Egy ilyen örökség után jön a semmiből egy akkor 22 éves lány, aki úgy énekel, mint Billie Holiday. Nem azt, amit ő, hanem úgy. Fontos distinkció ez.
Peyroux nem akarja Holidayt utánozni, egyszerűen olyan ennek a fehér nőnek a hangja, mint a legfeketébb Holidaynek. És Peyroux remekül él ezzel az adottsággal.

Itt van ez az új lemez, ami rögtön egy olyan dallal – „I’m Allright” – indul, amit Holiday nem nagyon énekelt volna el, mert könnyed, derűs, vidám, akár még kicsit bohókás is. Az album persze ennyire nem vidám, de okos döntés volt rögtön az elején rendbe tenni, hogy mire számíthatunk.
Azt is kapjuk. Egy melankolikus, néhol szomorkás, néhol csendesen, befelé örülő lemezt.

Peyroux pontosan tudta, hogy mire van szüksége, ennek megfelelően kiváló zenészekből állította össze a csapatát, akik közül Sam Yahel orgonistaként komoly hírnevet szerzett magának, a dobos Scott Amendola pedig generációja legjobbja, aki többek közt Charlie Hunterrel is együtt játszott.
A zenészek nem tesznek többet, mint ami a dolguk: kísérik Peyroux-t, finoman, okosan, érezve minden rezdülését.

Hisz ez a lemez nem a parádés hangszerelésről, a muzsikusok mesterségbeli tudásáról, improvizációs készségéről szól, hanem egy minden tekintetben kivételes énekesnőről, akinek egészen elképesztő a frazírozása.
Egyszerre levegős és halálpontos, hihetetlenül pontos, a timingja olyan, mint a legnagyobb énekeseké, gyönyörűen hajlít, a dinamikája meg káprázatos.

Peyroux a saját dalok mellé felvette többek közt Joni Mitchell klasszikusát, a „River”-t, is amit k.d.langgel közösen ad elő. Ettől megállt bennem az ütő.
Lang eleve korunk egyik legnagyobb énekesnője, de ez a duett egyszerűen szíven döfött. Nehéz szavakkal leírni azt a hallatlan finomságot és intelligenciát, ahogy ők ketten együtt énekelnek.

Az album egy másik korba repít, ami talán nem is létezett, létezik. Olyan hangulata van, amiről írni felesleges, mert hallani kell. Úgy építi fel a saját világát, úgy szippantja ebbe bele a hallgatót, hogy észre sem veszi. Csak jól érzi magát benne.
És hamar elfelejti ám a párhuzamot Holidayvel, mert Peyroux saját jogon egyedülálló énekesnő. Aki mindegy, tényleg, mindegy, mit énekel. Mert ez körülbelül annyira jazz, mint blues, annyira sanzon, mint balladagyűjtemény.
A legjobb zenének nem kell kategória, ahogy a legjobb énekeseknek sem. Ugyanis Peyroux közéjük tartozik.

Előadó:
Madeleine Peyroux - ének, akusztikus gitár

Közreműködők:
Dean Parks - gitár
David Piltch - basszus
Jay Bellerose – dob, ütőhangszerek
Scott Amendola - dob
Sam Yahel - billentyűsök
Gary Foster - szaxofon
Greg Leisz - pedal steel gitár
Till Bronner - trombita
Larry Goldings - celeste

A lemezen elhangzó számok listája:
1. I`m All Right
2. The Summer Wind
3. Blue Alert
4. Everybody`s Talking
5. River (duett k.d. langgel)
6. All I Need Is A Little Bit
7. Once In A While
8. (Looking For) The Heart Of Saturday Night
9. Half The Perfect World
10. La Javanaise
11. California Rain
12. Smile

Diszkográfia:
Dreamland (1996)
Got You on My Mind (2004)
Careless Love (2004)
Half the Perfect World (2006)
Bare Bones (2009)

Kapcsolódó írás:
The Edge Of Love (CD)