FőképSzinte már teljesen elfeledkeztem róla, hogy a hard rock és heavy metal valamikor a hagyományos rock and rollból ágazott le (fajzott el?), és vált azzá a kemény, nem pusztán lázadó, hanem egyenesen tömegkereskedelmi és -kulturális dominanciára törő irányzattá, amely a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes években érte el különböző kiteljesedéseit. A svéd Europe együttes új lemeze erre a tényre emlékeztetett döbbenetes erővel.

Már a mostanit megelőző album, a sokat mondó című Start From The Dark jelezte, hogy a banda szakítani akar a korábbi, neoklasszikus alapokon nyugvó, tekerős, fülbemászó melódiákkal operáló, dallamközpontú stílussal.
A lemeznyitó „Secret Society”-ből ugyanez a nyersesség, zabolátlan őserő érződik ki, olyannyira, hogy kissé meg is ijedtem, nehogy végleg a többek között a Velvet Revolver kijelölte irányba mozduljon el a zenekar.

A másodikként az albumra került „Always The Pretenders” aztán rögtön megnyugtatott. Ez a nóta már sokkalta Europe-osabb, s Joey Tempest hangja sem marad végig a korábbinál jelentősen mélyebb fekvésekben.
A dallamosság mellett azonban felfedezhető egyfajta zenei sötétség, kíméletlenség is. Afféle borongósságot és keménységet értek ezalatt, ami annak idején a Rainbowt, a Ronnie James Dióval vagy Tony Martinnal felálló Black Sabbathot jellemezte, vagy akár Tony Iommi mostanában készült lemezeire is ráhúzható.

A Rainbows-Iommis vonallal való párhuzamot húzza alá a „Love Is Not The Enemy” lendületes, mégis komor rock and rollja, valamint – elsősorban a gitárszóló alatt megszólaló keleti hangzású motívum miatt – a „Let The Children Play”, amely egyben az új anyag egyik legsikerültebb darabja is.
A számomra legkedvesebb két dal ugyanakkor a középgyors tempójú „Devil Sings The Blues”, melyben nem csak a kissé klasszikus, ámde roppantmód durva kezdő gitártéma üt nagyon, hanem a számot, és egyben az albumot lezáró gitárrögtönzés is.

A „Human After All” viszont minden szempontból arat. Az alapmotívum kemény, őselemi, miközben a refrén a Europe hagyományaihoz méltóan dallamos és érzelmekkel teli. Azt, hogy Joey Tempest amellett, hogy remek dalszerző, nagyszerű énekes is, talán említeni is felesleges.
Azt azonban, hogy John Norum mennyire remek, kiapadhatatlanul ötletgazdag gitáros, nem lehet elégszer hangsúlyozni.

A Secret Society kétségtelenül jól eltalált lemez. Minden számában találni valamit, ami az átlagosból kiemeli, közönséges kemény rock and roll bandánál összehasonlíthatatlanul többé teszi a hosszú hallgatás után immár bizonyítottan nem csak egyszeri alkalomra visszatért svédeket.

Az együttes tagjai:
Joey Tempest - ének
John Norum - gitár
John Levén - basszusgitár
Mic Michaeli - billentyűs hangszerek
Ian Haugland - dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Secret Society
2. Always The Pretender
3. Love Is Not The Enemy
4. Wish I Could Believe
5. Let The Children Play
6. Human After All
7. The Getaway Plan
8. A Mother’s Son
9. Forever Traveling
10. Brave And Beautiful Soul
11. Devil Sings The Blues

Diszkográfia:
Europe (1983)
Wings Of Tomorrow (1984)
The Final Countdown (1986)
Out Of This World (1988)
Prisoners In Paradise (1991)
Start From The Dark (2004)
Secret Society (2006)
Last Look At Eden (2009) EP

Kapcsolódó írás:Interjú Ian Hauglanddal, a Europe együttes dobosával