Főkép

A „pedal steel gitár” ma élő legjelesebb képviselője és bandája 2006. október 10-én jelentkezett második stúdióalbumával. A Colorblind címet viselő korongon tizenegy darab, vadonatúj szerzeményt hallhatunk, melyekben a blues, a soul és a funk keveredik az igényes popzenével.

Robert Randolph először John Medeski és a North Mississippi Allstars társaságában tűnt fel a The Word című kiadványon, 2001-ben. Ekkor már mindenki érezhette, hogy a gitáros tehetség olyan legendák nyomdokaiba fog lépni, mint Ry Cooder, Roy Buchanan és Stevie Ray Vaughan.

Nem is kellett sokat várni első szólólemezére, amely egy élő felvétel formájában Live At The Wetlands címmel 2002-ben került a lemezboltok polcaira. Az első stúdióalbum, az Unclassified 2003-ban látta meg a napvilágot, azóta pedig a rajongók csak várják, várják az új anyagot. Ennek a várakozásnak szerencsére a közelmúltban vége szakadt, mivel a lemez megjelent.

Amikor a Grammy-díjra is jelölt stúdióalbumot először hallottam, elég vegyesek voltak az érzelmeim. Egyfelől nagyon tetszett a soulos, funkos zene, és a gitáros szólóitól is dobtam néhány hátast, azonban ez az imádott zene néhol olyan szinten kommerszé és megengedhetetlenül kaláccsá vált, hogy nem tudtam eldönteni, szeretem-e ezt tulajdonképpen.

Az új album sajnos még több efféle elpuhulást tartalmaz, de még így sem, egyszerűen nem tudom nem szeretni az ürgét. Benne van a dög, és ez a dög, akár jó sorrendben vannak a hangjegyek, akár nem, magával sodor, és nem engedi, hogy nemet mondjon rá az ember.

A Colorblind dalai két kategóriába sorolhatóak. Az egyikbe a lassabb, enyhén csöpögős nóták tartoznak, ezek alkotják a lemez kevésbé jól sikerült részét. Természetesen ezek sem rosszak, szó se essen ilyesmiről, csak kommersz hangvételük miatt nem mindenki számára helyezkednek el a legjobbak között.

Ebbe a kategóriába tartozik az „Angels” című szerzemény. Lassú, bluesos tempó, lágy gitártéma, szép éneklés, szolid, soulos kórusok, katarzisra törekvő, drámai pillanatok. Sok, ennél sokkal nyálasabb dalt is hallottunk már, mégis úgy érzem, Robert Randolph-hoz nem illik az ilyen csöpögés.

A másik, hasonló hangvételű dal a „Stronger”, amelyben a gyönyörű hangú Leela James vendégeskedik. Azonban itt is azt érzem, hogy a gitáros és az énekesnő sokkal jobb dalokat tudna prezentálni. A blues-pop gitármenetek mögött egyre csak a pénz csörgését hallom, és ez nem igazán szimpatikus.

A vidám hangulatú „Blessed”-ben már sokkal több erőt érzek. A háttérben vinnyogó steel miatt még mindig sántikál egy kicsit, de a kórus gospel-elemei sokkal színesebbé és teltebbé teszik az egész hangzásvilágát.

A „Love Is The Only Way” a lassabb tempójú számok legjobbika. A közreműködő Dave Matthews egyszerre lágy és érces hangja pont megfelelő ehhez a zongora és steel gitár-alapú gospelszerű dalhoz. A Dave Matthews Band szaxofonosa, Leroi Moore és a velük turnézó Rashawn Ross is szerepel a számban. Érdekes, hogy ahogy gyorsul a tempó, úgy javul a zene minősége is.

A másik kategóriában a zúzós, riffes funk-rock szerzemények tartoznak. Szerencsére belőlük több van, így aztán igazán nem reklamálhatunk. Mondanom sem kell, ezek alkotják a lemez igazán jól sikerült részét.

Az album első három nótája rögtön rombol. Az „Ain`t Nothin Wrong With That” észveszejtő lüktetése rögtön beleépül a fejünkbe, és nem bírjuk megállni, hogy valamelyik végtagunkkal ne üssük a ritmust. Elsöprő bluesriff, telt orgona, funky vokálok, minden megvan egy igazán erős kezdéshez.

A „Deliver Me” pusztító funk-rockja ellen nincs mit tenni. Iszonyú pumpálás, kaszálós elektromos gitár, kemény refrén, feledhetetlen pörgés. Amit Randolph az efféle, gyorsabb dalokban művel, az valami elképesztő. Úgy látszik, ez megy neki: kőkemény riffeket ír és hasonló állagú szólókat pattogtat. Ez az, amiért szeretjük őt.

A „Diane” hasonlóképp leröpíti a háztetőt. Olyasmi ez a zene, mint amilyet a Living Colour nyom, egyszerre kőkemény és rockos és funkos és kőkemény. A refrénben őrlő fúvósok kifújják belőlünk a szuszt is, hogy végül csak a csontvázunk marad.

Az Eric Clapton közreműködésével készült „Jesus Is Just Alright” című turbógospel is hasonló svunggal lett felruházva. A pörgős refrén után belassulunk és kapunk egy kicsit Clapton-féle bluesból. Aztán ismét visszatér a főtéma iszonyú pörgése. Ez aztán zsíros, öregem!

A „Thrill Of It” a „Deliver Me”-hez hasonlóan hozza a gitárnyúzós funk-rock hangulatot. Ez a nóta jellemzi és összefoglalja magát a lemezt. Egyfelől ütős zúzásokat, másfelől kommersz dallamokat hallhatunk, amik egy egységként egy zseniális slágerszámot alkotnak.

A lemez utolsó két szerzeménye az első kettőhöz hasonlóan ütlegel. A „Thankful `N Thoughtful” reszelős funky gitáralapja és pattogó slap-basszusa alaposan irányba teszi a groove-ot, amire a gitárjátékos mesteri szólója kerül. Akinek eddig nem vált világossá, hogy Randolphban az új évszázad egyik legjobb gitárjátékosát tisztelhetjük, annak most biztosan leesik a tantusz.

Az utolsó, „Homecoming” című nótában sem csalódhatunk. Erős gitártémával felszerelt, ugrálós funk, egy rövid swinges betéttel. Tehát a kezdéshez hasonlóan erős a befejezés is.

Mondhatunk akármit, a jól és kevésbé jól sikerült számokkal együtt, egységében a Colorblind egy kifejezetten jó lemez. A gyors részeknél pörgünk, a lassú részeknél kifújjuk magunkat, aztán újból pörgünk, pörgünk és pörgünk. A gitárosnak van még mit csiszolnia a lassabb dalain, ez igaz, de a gyorsabbak még mindig gyilkolnak. Végtére is, teljes mértékben meg lehetünk elégedve. Randolph ezzel az albummal is elhozza nekünk azt a dögöt, ami ha elkap, nincs kiszállás. És az a legjobb az egészben, hogy elkap.

Az együttes tagjai:
Robert Randolph – ének, akusztikus gitár, elektromos gitár, pedal steel gitár
Danyel Morgan – vokál, akusztikus gitár, elektromos gitár, basszusgitár
Jason Crosby – vokál, zongora, orgona, billentyűk
Marcus Randolph – vokál, dob

Közreműködők:
Eric Clapton – ének, gitár
Dave Matthews – ének gitár
Leela James – ének
Leroi Moore – szaxofon
Rashawn Ross – trombita

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Ain`t Nothing Wrong With That
2. Deliver Me
3. Diane
4. Angels
5. Jesus Is Just Alight (feat. Eric Clapton)
6. Stronger (feat. Leela James)
7. Thrill Of It
8. Blessed
9. Love Is The Only Way In (feat. Dave Matthes, Leroi Moore, & Rashawn Ross)
10. Thankful `N Thoughtful
11. Homecoming