Főkép

Amíg az előző rész sokkal inkább két egymás után íródott, lazán kapcsolódó novella összefűzésének volt tekinthető, a mostani kötetben ilyesmiről szó sincs. Anne Inez McCaffrey (szül.: 1926. április 1.) szemlátomást tudja, mit akar, nem fukarkodik mondanivalójával, de hát ugye a szakirodalomban is javasolják fantasy esetén a bőszavúságot, elvégre az olvasók szeretnek kikapcsolódni, messze maguk mögött hagyva a hétköznapokat.

A távolsággal ezúttal nem lehet panasz, elvégre sok-sok fényévnyire tőlünk kering saját napja körül Pern, ahol a sorozat játszódik, illetve folytatódik, hiszen a Sárkányröptében már megismertük az itt élőket, gondjaikkal és örömeikkel egyetemben. A történet megnyugtató módon ért végét, a biztos pusztulásra ítélt világ megmenekült, a múltból hívott sárkánylovasok révén esélyt kapott a túlélésre. Függöny.

A folytatásban, pár fordulattal (évvel) később látszatra minden rendben megy Pern világán, a harcosok küzdenek a szomszédos bolygóról érkező parazita szálak ellen, a köznép meg megtermeli az ehhez (és a saját létéhez) szükséges mindenfélét. De…

…az idő kérlelhetetlen valami, hiába tették meg az idevezető négyszáz fordulatnyi „távolságot”, a múltakók (ahogy az időutazókat nevezik) még mindig nehezen értik meg utódaikat, a közgondolkodásban bekövetkezett változásokat pedig felháborítónak tartják.

Olyan a helyzet, mintha hirtelen közöttünk teremnének az 1600-as évek nemesurai, és hamarjában meg kéne érteniük és elfogadniuk, miért nem tisztelik őket a földművesek, valamint éljenek kiváltságaik és előjogaik nélkül. Ráadásul azt sem felejtve, hogy a társadalom megmaradásához szükség van szakértelmükre! (Kicsit sántít a példa, tudom, de hamarjában nem jutott jobb az eszembe.)

Szóval vannak egymástól eltérő nézeteket képviselő csoportok, amelyek nem közelednek egymáshoz, inkább egyre ellenségesebbek, ami a mindennapos élethalálharc miatt megengedhetetlen a közösség szempontjából. Ráadásul mindezt megfejeli némi emberi gonoszság, ami tovább szítja az amúgy sem békés indulatokat.

Minden tiszteletem a szerzőnek, mivel a fenti ellentmondást és annak következményeit fantasztikus érzékkel ábrázolja. Ahogy apránként adagolva, különféle szemszögekből bemutatja a helyzetet, miközben fokozatosan növeli a feszültséget – egyszerűen letehetetlen.