Főkép

Mit csinálhat az ember egy végigmelózott, fárasztó hét lezárásaként? Totál egyértelmű, hogy Sex Action koncertre megy kikapcsolódni. Mert az jó, és szeretjük, és tényleg kiüti az emberből – minimum – az előző hét hülyeségeit.

Előrebocsátom, a Rammstein az egyik kedvenc együttesem. A végtelenül beteg dalszövegeik fogtak meg igazán.
Ilyen bevezető után a Rückwärts-nek elég nehéz dolga volt péntek este. A srácok full sminkben (be kell vallanom, nekem Steve Vai „Alien Love Secret” című klippje jutott az eszembe) léptek a színpadra; látszott, hogy ki van találva rendesen a színpadkép, habár nem tudom, egy billentyűs miért nem fért bele.

A számokon erősen hallani, hogy a srácok a zene írása közben sokat hallgattak Rammsteint, de azért volt pár meglepő fordulat a számok alatt. Sőt, azt mondanám így elsőre, hogy a zenéjük egész jó.
Az énekes (Emil) a leginkább egy mérgezetett egér benyomását kelti, várom is a „Mickey, te szép hulla” című számot. Persze ilyenjük nincsen. Majd’ minden opuszhoz tartozik egy-egy hangulatfokozó elem, úgyhogy rájöttem, a billentyűs oszthatja a kellékeket, azért nem lehet jelen.

Előkerül egy kényszerzubbony, egy pisztoly, később festőmaszkok, papír festőruhák és egy „méteresről” is szó volt, ami nem fért be a helyre. Szóval igyekeznek a srácok. Ha nem figyelek a szövegekre, frankón még élvezem is.

Sajnos a dalszövegek határozottan – most ne haragudjon meg senki – bénák. Én is voltam 16 éves, én is baromira szenvedtem, de még így sem tudom megbocsátani ezeket a szövegeket. Talán a „Lovagolj” egy jó szám. Zene, szöveg együtt van. Ja és volt egy büntető lassú szám is. Szóval eléggé vegyes volt, de nem mondanám rossznak.

(Nekem egyetlen dolog hiányzott; a buli billentyűs nélkül zajlott, amire sem a koncert folyamán, sem a zenekar honlapján nem találtam magyarázatot. Hogy hová tűnt Csaba, az számomra egyenlőre rejtély. A netről azért annyi kiderül, hogy már nincs a zenekar tagjainak felsorolásában. – Mezei Attila)

Utánuk következett a Sex Action. A két koncert között a megjelenésre váró DVD-ből nézhettünk részleteket, majd a némileg hosszúra nyúlt kedvcsináló után végre elkezdődött a koncert.
Ezt a stílust úgy hívják, hogy dörtirákenról. Elég találó. Buli, lányok, meg még több buli és lányok mindenféle helyzetben. Nekem ez jött le a szövegekből. Persze ez baromira nem zavar.

Péntek este bulizós zenére bulizni nem túl nagy áldozat. Az a jó, hogy tele vannak slágerekkel, és még én is énekelni tudom némelyiket, pedig direkt nem jegyzek meg dalszövegeket.
És a zene remek. Ezek a srácok tudnak zenélni. Jól belenyúltunk az éjszakába, de senkin nem láttam a fáradtság jeleit, mindenki üvöltötte a szövegeket szorgalmasan.
És ez így van jól. Mire vége van a műsornak, már azt sem tudom, hogy mi a szakmám, és vajon mit jelenthet az a szó, hogy hétköznap? Szóval lelazultunk rendesen.

Nesze neked! Most szólj ehhez hozzá! Itt ülök a gép előtt, és azon töprengek több mint fél órája, mivel egészítsem ki ezt az ultra tömör és borzalmasan lényegre törő összegzést a Sex Action-ről.
Szóval jó volt, na! Igen, én is torkom szakadtából üvöltöttem a tömeggel, hogy „EEEksön! EEEksön! EEEksön!”.
És nem csak azért, mert „oldószereket” fogyasztottunk. Talán azon egyszerű oknál fogva, hogy szükségünk van a Sex Action-re, szükségünk van a „dörtirákenrólra”, mert a nélkül – ahogy Andy Cole mondja az Utolsó cserkészben, mielőtt szétlövi a saját fejét: „Szart se ér az élet!”. – Mezei Attila