FőképPhilip Kindred Dickre nem különösebben jellemző, hogy plasztikus nőalakokkal rakná tele regényeit.
A köztudottan nőgyűlölő író többnyire inkább kétdimenziós háttérszerepekre kárhoztatja az asszonyokat, akik egyébként sem tömegesen bukkannak fel könyveiben, aminek egyik oka nyilvánvalóan saját frusztrált házastársi kapcsolata volt.
Épp ezért rendkívüli jelenség, hogy Az Alfa hold klánjai-ban nem csupán három erőteljes női jellemábrázolással találkozhatunk, hanem egyikük, a főhős gyűlölnivaló felesége ráadásul dicki mércével mérve kifejezetten alaposan megrajzolt, átgondolt személyiség, aki E. M. Forster definíciójának megfelelően, még meglepni is képes az olvasót.

Dr. Mary Rittersdorf házassági tanácsadó. Ez saját zátonyra futott házasságának ironikus mellékzöngéi mellett azért sem elhanyagolható, mert a címben pontosabban meg nem nevezett Alfa hold, a III Mk2 valójában egy elmeszanatórium, vagyis kórházbolygó, ahol a polimorfikus skizofrének, hebefréniások, depressziósok, paranoiások, és egyéb elmebetegek hét klánba rendeződve, többnyire egymástól elkülönülve élnek.
Dr. Rittersdorf pedig épp ide indul a cselekmény elején, hogy önkéntesként vállalt politikai küldetésével párhuzamosan még képességei felett is mindent kipréseljen ex-férjéből.

A helyzet ismerős - jól tudjuk, hogy Dick felesége (legalábbis az író nyilatkozatai szerint) hasonlóképp szipolyozta élete párját.
Ezért olyannyira könnyű azonosulnunk Chuck Rittersdorffal, a hányatott életű szimulákrum-programozóval, aki végső kétségbeesésében azon tépődik, vajon inkább a halálba érdemes menekülnie, vagy fortélyos - és szakmája jellegéből kifolyólag kivitelezhetőnek tetsző - módon a nejét kellene eltennie láb alól.

Az épp csak egy csipetnyivel eltúlzott realitások - az akkor még talán mindössze jövőbeli lehetőségnek ható igazságtalanságszolgáltatás - abszurditása megadja a regény alaphangját, egyben magával sodor minket a (néhol meglehetősen fekete humortól) sem mentes történeten.

A cselekmény egyéb elemei valószínűleg épp ezért elcsépelt vagy gyerekes klisékből kerülnek ki (Chuck egyik jótevője egy telepatikus képességekkel rendelkező nyálkagomba; az Alfa földiek közé beszivárgott, feltételezett ügynöke egy név helyett „rendszámtáblával” azonosított értelmes rovar; a CIA korrupt és tehetetlen; a sikert kizárólag anyagi szempontok határozzák meg; és még sok hasonló laposság), Dick mégis oly boszorkányosan keveri a hozzávalókat, hogy a végeredmény egy fergeteges tudományos fantasztikus mese, ami a szórakoztatás mellett szokás szerint filozófiai mélységeket is felvillant az arra fogékonyaknak.

Oktalanság bárkit is a posztmodern tudományos fantasztikum egyik legnagyobb alakjának titulálni, és még nagyobb ostobaság olyasmit kijelenteni, hogy ő a legnagyobb.
Márpedig Philip K. Dickről újra meg újra ehhez hasonlók jutnak eszembe. Ám Az Alfa hold klánjai-hoz hasonló regényei emlékeztetnek rá, hogy Dick nem „egyik”, vagy „leg”, hanem egyedülálló, utolérhetetlen és utánozhatatlan lángelme, aki örökké ragyogó csillagként fog fennmaradni a sci-fi univerzumának egyre homályosabb egén.

Kapcsolódó írás:Lawrence Sutin: Isteni inváziók - Philip K. Dick élete

Életrajz
Regényrészlet