Főkép

Prrológus

Két órával napkelte előtt a málló vakolatú konyhában ültem, Sarah cigarettáját szívtam, és az örvénylést hallgatva várakoztam. Millsport lakói rég nyugovóra tértek, de kint az Öbölben az áramlatok tovább csapdosták a zátonyokat, a hullámok hangja partra vetődött, hogy a kihalt utcákat rója. Finom köd úszott be a kavargó örvényből, leereszkedett a városra, mint valami muszlinkendő, és elhomályosította a konyhaablakokat.
Vegyi készenlétbe helyeztem magam, és aznap éjjel már ötvenedszer készítettem leltárt az összekaszabolt faasztalon heverő fegyverekről. Sarah Heckler & Koch márkájú szilánkpisztolya tompán felém villant a félhomályban, az üresen tátongó tár csak arra várt, mikor helyezi be valaki a töltényeket. Orgyilkosok fegyvere, kompakt és tökéletesen hangtalan. A tölténytárak ott hevertek mellette. Sarah szigetelőszalaggal megjelölte őket, hogy meg lehessen különböztetni az egyes lőszereket: zölddel az altató lövedéket, feketével a pókméreg töltetet. A legtöbb hevedert fekete szalaggal tekerte be. Előző éjjel Sarah rengeteg zöldet elhasznált, amikor ártalmatlanná tette a Gemini Biosys biztonsági őreit.
A magam részéről nem kedveltem különösebben az ilyen kifinomult eszközöket. Egy jókora, ezüstszínű Smith & Wesson és a megmaradt négy hallucinogén kézigránát hevert előttem. A fémdobozok körüli vékony karmazsinvörös csík halványan szikrázott, mintha le akarna válni a fémköpenyről, hogy aztán a levegőbe emelkedve csatlakozzon a cigarettámból kígyózva felszálló füsthöz. A módosított jelek eltolódása és elcsúszása, annak a löket tetrametnek a mellékhatása, amit aznap délután nyomtam a kikötőben. Ha tiszta vagyok, általában nem gyújtok rá, de a tet valahogy mindig ellenállhatatlan vágyat ébreszt bennem.
Az örvény távoli morajlásába légcsavarok hangja vegyült, amint sietve hasítják az éjszaka szövetét.
Elnyomtam a cigit, és bementem a hálószobába. Nem nyűgöztem le magam túlságosan. Sarah aludt. A teste úgy pihent a takaró alatt, mint egy halom kisfrekvenciájú szinuszgörbe. Hollófekete haja eltakarta az arcát, a keze lelógott az ágy szélén, hosszú ujjai a földet súrolták. Ahogy ott álltam és gyönyörködtem benne, hirtelen vakító fény hasított az éjszakába. Harlan Világának egyik orbitális pályán mozgó védője próbalövést adott le az Öbölre. A rázkódó égből lezúduló mennydörgés betörte az ablaküvegeket. A nő az ágyban megmozdult, és félresöpörte a szeméből a haját. Kristálytiszta tekintetét rám szegezte, és nem engedett el.
– Mit bámulsz? – A hangja még rekedt volt az álmosságtól.
Egy pillanatra elmosolyodtam.
– Ne szórakozz velem! Mondd meg, mit bámulsz!
– Semmit, csak bámulok. Le kéne lépnünk.
Felemelte a fejét, és meghallotta a helikopterek hangját. Az álmosság nyoma egy szempillantás alatt eltűnt az arcáról. Felült az ágyban.
– Hol a cuccom?
Az Alakulatnál így becéztük a fegyverünket. Úgy mosolyogtam, mint amikor az ember összefut egy régi ismerőssel, és a szoba sarkában álló ládára mutattam.
– Hozd ide a fegyverem!
– Igenis asszonyom! A feketét vagy a zöldet parancsolja?
– A feketét. Egy lyukas kotonban jobban megbízok, mint ezekben a rohadékokban.
A konyhában megtöltöttem a szilánkvető pisztolyt, vetettem egy pillantást a saját fegyveremre, de aztán ott hagytam a földön. Helyette inkább felkaptam az egyik hallucinogén kézigránátot. Kezemben a két cuccal megálltam a háló ajtajában. Úgy tartottam a tenyeremben a két fegyvert, mintha azt akarnám megállapítani, melyik nehezebb.
– Nem kell ez a kis csecsebecse a fallikus pótszer mellé, asszonyom?
Sarah kikukucskált a szemébe lógó, sarló alakú fekete hajtincs mögül. Épp egy hosszú gyapjú zoknit húzott fel gyönyörű combjára.
– A te fegyverednek hosszú a csöve, Tak!
– Nem a méret a…
Egyszerre hallottuk meg a fémes kattanást a folyosón. Összenéztünk, és egy tizedmásodpercig saját rémületemet láttam tükröződni a szoba túlsó végében ülő lány szemében. Aztán odadobtam neki a megtöltött szilánkvetőt. Felnyúlt érte a levegőbe, és pont abban a pillanatban sikerült elkapnia, amikor a hálószoba fala egy hatalmas robbanás kíséretében beszakadt. A robbanás ereje ledöntött a lábamról, és a sarokba lökött.
Minden bizonnyal testhő-érzékelőkkel derítették fel, hogy a lakásban vagyunk, aztán tapadóbombákkal berobbantották az egész falat. Ezúttal semmit sem bíztak a véletlenre. A falon tátongó nyíláson beözönlő zömök, rovarszemű rohamosztagos gáztámadás elleni védőöltözetben parádézott, kezét kesztyűbe bujtatta, és egy levágott csövű kalasnyikovval hadonászott.
A fülem csengett, még mindig a padlón feküdtem, de a halugránátot elhajítottam felé. A cuccot azonban nem biztosítottam ki, meg amúgy sem ért volna semmit a gázmaszkkal szemben, a fickónak azonban nem volt ideje beazonosítani a felé repülő szerkezetet. A puskatussal elütötte, és hátratántorodott, a szeme elkerekedett a maszk üveglapja mögött.
– Fedezékbe!
Sarah az ágy mellett feküdt a padlón, karját a fejére kulcsolva próbálta megvédeni magát a robbanástól. Hallotta a kiáltást, és a blöffel nyert másodperceket kihasználva újra előbukkant, meglendítve a szilánkfegyvert. Láttam, hogy a fal túloldalán a várt robbanás miatt többen összekuporodtak. Hallottam a monomolekuláris szilánkok szúnyogzümmögéshez hasonló hangját, ahogy Sarah három lövéssel telepumpálta a rohamosztagost. A szilánkok láthatatlanul szakították át a kommandósruhát, és hatoltak bele a húsba. Ahogy a pókméreg belemélyesztette a karmait a fickó idegrendszerébe, felnyögött, mint aki valami nehezet akar megemelni. Vigyorogva kezdtem felkászálódni a földről.
Sarah épp akkor célozta be a fal mögött kuporgó alakokat, mikor a konyhaajtóban felbukkant a második sötétruhás rohamosztagos, és leadott egy sorozatot a golyószóróval. A lány megpróbált félreugrani.
Még mindig térdeltem, látásomat kémiailag kiélesítve néztem végig, ahogy meghal. Minden olyan lassan történt, mintha egy kikockázott videofilmet néztem volna. A rohamosztagos alacsonyan célzott a kalasnyikovval, lefelé tartotta a fegyvert, amely híres volt arról, hogy hipergyorstüzelés közben mekkorát rúg vissza. Először az ágy robbant szét, fehér lúdtoll és a szétszaggatott lepedő darabjai szálltak mindenfelé, aztán Sarah következett. Ahogy megfordult, telibe kapta a sorozatot. Láttam, ahogy az egyik lába térd alatt péppé válik, aztán a testét érték találatok. A lövedékek ökölnyi véres szövetdarabokat téptek ki sápadt lágyékából, miközben keresztülzuhant a zárótűzön.
Forgott velem a világ. Amint az automata sorozatvető elhallgatott, feltápászkodtam. Sarah arccal lefelé feküdt a földön, mintha el akarta volna rejteni a lövedékek okozta sérüléseket. Teljesen elborult az agyam, mintha mindent egy vörös fátylon keresztül láttam volna. Gondolkodás nélkül rontottam ki a sarokból, a rohamosztagosnak annyi ideje sem maradt, hogy megforduljon, és rám szegezze a kalasnyikovot. Derékmagasságban csapódtam a testébe, egyszerre fogtam le a fegyvert és löktem vissza a fickót a konyhába. A géppisztoly csöve az ajtófélfának ütközött, a rohamosztagos eleresztette a fegyvert. Hallottam, ahogy mögöttem a kalasnyikov hangosan koppan a földön, miközben mindketten a padlóra zuhantunk. A tetramet annyira felgyorsított és annyi erőt adott, hogy a következő pillanatban már szétvetett lábbal ültem a támadómon, félreütöttem hadonászó kezét, és két kézzel megragadtam a fejét. Aztán hozzácsaptam a padlólaphoz, mint egy kókuszdiót.
Láttam, ahogy a maszk alatt hirtelen elhomályosulnak a szemei. Újra felemeltem és hozzávágtam a padlóhoz a fejét. Éreztem, ahogy a koponyája összeroppan az ütéstől, és ragacsossá válik. A hangos reccsenés ellenére nem engedtem el a fejét, újra felemeltem, és hozzácsaptam a padlóhoz. Zúgott a fülem, mintha elnyelt volna egy tomboló örvény, és valahol a távolból a saját hangomat hallottam, amint teli torokból, borzalmas dolgokat üvöltök. Negyedszer vagy ötödször készültem a padlóhoz kenni a fickó fejét, mikor valami a testembe csapódott a két lapockám között. Az előttem lévő asztal lábából varázslatos módon szilánkok szóródtak szét, melyek közül kettő az arcomban kötött ki.
A düh egyszerre csak minden átmenet nélkül elpárolgott belőlem. Lágyan eleresztettem a kommandós fejét, és az egyik kezemmel zavartan tapogatni kezdtem az arcomba fúródott szilánkok ütötte sebeket. Csak ekkor döbbentem rá, hogy eltaláltak; a lövedék minden bizonnyal áthatolt a mellkasomon, és az asztal lábába csapódott. Döbbenten lepillantottam, és megláttam az ingemet átáztató, egyre terebélyesebb sötétvörös foltot. Semmi kétség. A golyó akkora lyukat ütött, amin még egy golflabda is simán átfért.
A felismeréssel egy időben elöntötte a testemet a fájdalom. Olyan érzés volt, mintha valaki villámgyorsan áttolt volna egy acélforgácsos kéménytisztítót a mellkasomon. Komótosnak tűnő mozdulatokkal felemeltem a kezem, kitapogattam a lyukat, és bedugaszoltam a középső- meg a mutatóujjammal. Az ujjhegyemet végighúztam a sebből kiálló szétroncsolt csont érdes felületén. Az ujjbegyem alatt egy hártyával borított szerv lüktetett. A lövedék elkerülte a szívemet. Felmordultam, és megpróbáltam talpra állni. A morgásból azonban köhögés lett. Vér ízét éreztem a nyelvemen.
– Ne mozdulj te szarházi! – hallottam az egyik fiatal rohamosztagos döbbenettől eltorzult hangját. Előregörnyedtem, aztán hátrapillantottam a vállam fölött. Mögöttem az ajtónyílásban egy fiatal, rendőregyenruhás férfi állt. Mindkét kezét a pisztolyra kulcsolta, amelyikkel az előbb rám lőtt. Szemmel láthatóan remegett a keze. Megint köhögtem, aztán visszafordultam az asztal felé.
Az ezüstösen csillogó Smith & Wesson szemmagasságban hevert, ugyanott, ahol alig két perce hagytam. Talán a fösvény idő Sarah halála után tovatűnő szilánkjai voltak azok, amik kényszerítettek, hogy ne adjam fel. Kevesebb, mint két perccel ezelőtt, mikor Sarah még élt és minden rendben volt, még eszembe is jutott, hogy felkaphatnám a fegyvert. Akkor most miért ne tenném? A fogamat csikorgatva mélyebbre nyomtam az ujjaimat a mellkasomban tátongó lyukba, és imbolyogva felegyenesedtem. Langyos vér fröccsent a garatomra. Fél kézzel az asztal szélére támaszkodtam, és visszanéztem a zsarura. Az ajkam levált összeszorított fogaimról. Inkább vigyorba, mint grimaszba torzult.
– Ne kényszerítsen, Kovacs!
Közelebb léptem az asztalhoz, és a combommal nekitámaszkodtam. Ahogy levegőt vettem, a fogaim között sziszegett, a torkomban bugyborékolt a vérrel keveredő levegő. A Smith & Wesson úgy csillogott a megkarcolt asztalon, mint egy darab pirit. Kint az Öbölben az egyik védelmi műholdról kilőtt energianyaláb csapódott be. A konyhát kék fény öntötte el. Hallottam az örvény hívását.
– Azt mondtam ne…
Becsuktam a szemem, és megragadtam az asztalon heverő fegyvert.

A Kiadó engedélyével.