William King: Skavenvadász
Írta: Galgóczi Tamás | 2006. 08. 29.
Újra itt van a verhetetlen páros: Gotrek, a félszemű törpe, valamint Felix, a jobb sorsra érdemes kultúrember. Miután a halálvágyó törpe kiélte trollaprítási vágyát (lásd első kötet), maguk mögött hagyják a határszéli vadont, és Nuln birodalmi városában keresik kenyerüket.
Mivel fegyverforgatáson kívül máshoz nem nagyon értenek – vagy ha igen, akkor arra nincs fizetőképes kereslet – hamarosan a városi csatornaőrök között kötnek ki, hogy térdig gázolva a mocsokban vigyázzák a szennyvízelvezetők káoszmentességét.
Itt, a napfénytől és a frisslevegőtől távol találkoznak a patkányemberekkel (skavenek), akik a káosz szolgálatában egyre újabb, az emberekre ártalmas tervek megvalósításán fáradoznak. Bajnokaink természetesen rendre keresztülhúzzák próbálkozásaikat.
Követve az előző kötet felépítését, látszólag egymáshoz nem tartozó novellákból áll össze a cselekmény, amiből azért kellőképpen kerek történet áll össze.
Vélhetően hármas cél lebegett William King szeme előtt, amikor nekivágott a sorozatnak (ugyan magyarul még csak a második regénynél tartunk, de angolszász nyelvterületen 4-5 kötettel előrébb járnak).
Az elsődleges cél vitathatatlanul a Warhammer fantasy világának népszerűsítése, megelevenítése volt, elvégre a többszörösen kipróbált marketingstratégia szerint, bármely szerepjáték népszerűségét nagyban növelik a kitalált világban játszódó regények.
A másodlagos cél a játék fontosabb lényeinek életre keltése, sivár statisztikák helyett egyedenként és fajonként megkülönbözethető, hús-vér lényekként való bemutatása lehetett. Trollok, skavenek, démonok, sárkányok, óriások sorjáznak szépen egymás után King tollából, szóval erre sem lehet panasz.
A harmadik cél a hőspáros életútjának dokumentálása – és ennél többet dőreség lenne elvárni. Nem tudom mennyire kacérkodott a jellemábrázolással a szerző, de a gyakorlatban ezt nem sikerült megvalósítania.
Alkoholkedvelő törpénk gyakorlatilag alig emelkedik ki az egysíkúságból, s Felixről is csak azért tudunk valamivel többet, mivel elbeszélőként sokat foglalkozik magával – egyszóval mindkettejükből hiányzik a mélység.
De az akcióra épülő regénynél többet nem is vártam egy bértollnoktól, szóval nem ért csalódás. A skaven gondolkodás nem emberi ábrázolása jól sikerül, miként egymás után sorjázó terveik bukása is hihető.
Gotrek és Felix nem elpusztíthatatlan bajnokok, csupán tapasztalt harcosok, akik nem bénulnak le pár nagytestű káoszlény láttán, és képesek visszavonulni, ha úgy hozza a helyzet, hiszen az élet még mindig többet ér számukra, mintsem holmi dicsőség és hírnév.
A maga kategóriájában a Skavenvadász egy jól sikerült, olvasmányos, pergő ritmusú kötet, a világ kedvelői biztosan szeretni fogják. Annak ellenére, hogy némileg optimistább hangvételű, mint David Ferring regényei.
Mivel fegyverforgatáson kívül máshoz nem nagyon értenek – vagy ha igen, akkor arra nincs fizetőképes kereslet – hamarosan a városi csatornaőrök között kötnek ki, hogy térdig gázolva a mocsokban vigyázzák a szennyvízelvezetők káoszmentességét.
Itt, a napfénytől és a frisslevegőtől távol találkoznak a patkányemberekkel (skavenek), akik a káosz szolgálatában egyre újabb, az emberekre ártalmas tervek megvalósításán fáradoznak. Bajnokaink természetesen rendre keresztülhúzzák próbálkozásaikat.
Követve az előző kötet felépítését, látszólag egymáshoz nem tartozó novellákból áll össze a cselekmény, amiből azért kellőképpen kerek történet áll össze.
Vélhetően hármas cél lebegett William King szeme előtt, amikor nekivágott a sorozatnak (ugyan magyarul még csak a második regénynél tartunk, de angolszász nyelvterületen 4-5 kötettel előrébb járnak).
Az elsődleges cél vitathatatlanul a Warhammer fantasy világának népszerűsítése, megelevenítése volt, elvégre a többszörösen kipróbált marketingstratégia szerint, bármely szerepjáték népszerűségét nagyban növelik a kitalált világban játszódó regények.
A másodlagos cél a játék fontosabb lényeinek életre keltése, sivár statisztikák helyett egyedenként és fajonként megkülönbözethető, hús-vér lényekként való bemutatása lehetett. Trollok, skavenek, démonok, sárkányok, óriások sorjáznak szépen egymás után King tollából, szóval erre sem lehet panasz.
A harmadik cél a hőspáros életútjának dokumentálása – és ennél többet dőreség lenne elvárni. Nem tudom mennyire kacérkodott a jellemábrázolással a szerző, de a gyakorlatban ezt nem sikerült megvalósítania.
Alkoholkedvelő törpénk gyakorlatilag alig emelkedik ki az egysíkúságból, s Felixről is csak azért tudunk valamivel többet, mivel elbeszélőként sokat foglalkozik magával – egyszóval mindkettejükből hiányzik a mélység.
De az akcióra épülő regénynél többet nem is vártam egy bértollnoktól, szóval nem ért csalódás. A skaven gondolkodás nem emberi ábrázolása jól sikerül, miként egymás után sorjázó terveik bukása is hihető.
Gotrek és Felix nem elpusztíthatatlan bajnokok, csupán tapasztalt harcosok, akik nem bénulnak le pár nagytestű káoszlény láttán, és képesek visszavonulni, ha úgy hozza a helyzet, hiszen az élet még mindig többet ér számukra, mintsem holmi dicsőség és hírnév.
A maga kategóriájában a Skavenvadász egy jól sikerült, olvasmányos, pergő ritmusú kötet, a világ kedvelői biztosan szeretni fogják. Annak ellenére, hogy némileg optimistább hangvételű, mint David Ferring regényei.