Kalandozások a Szigeten - 2006. augusztus 12-13-14.

2006. augusztus 12.

A tegnapi kissé sok „üdítőnek” köszönhetően enyhe másnapra ébredtem és meglehetősen fáradtan vonszoltam magam a Sziget felé. Persze mindez az első pohár sör után már a múlté volt és kezdődhetett egy újabb nap odakint.

Jó későn értem ki, így a Neck Sprain koncertjét csúnyán elbuktam. Helyette a pult és a Zúzda Sátorban fellépő CAFB maradt. Ők tizenötödik éve tolják a maguk hamisítatlan punk zenéjét, mindenki nagy örömére. Azt azért elég érdekes volt látni, hogy a koncertre összegyűlt fiatalok és kevésbé fiatalok közül egyedül a punkok nem mozogtak, csak álltak és dumáltak egymással. Nekem ez azért fura.

CAFB után a Wan2-n fellépő Hollywoodoo-ra siettem, de egy nagy adag ismerős feltétlen találkozni (és persze inni) akart velem. Ennek köszönhetően igen későn és már igen kapatos állapotban értem célba. Azért az uccsó 4-5 nótát még a színpad felé tudtam üvölteni. Gergőék hozták a maguk megszokott agyzúzós formáját és rendesen helyre tettek mindenkit a parketten zenéjükkel.

A Hollywoodoo után laza kocogással még bőven átértem a Hammerhez, így alkalmam adódott begyűjteni két kollégámat és még némi alkoholt a szervezetembe, még a Fear Factory fellépése előtt. Ennek köszönhetően a koncert jelentős része alatt üvöltözve énekeltem munkatársaim irányába, akik igen értetlenül álltak már így is a sátorban, lévén a Mortal Kombat soundtrack-jén helyett kapott nótán kívül még semmit nem hallottak a zenekartól. A koncert egyébként szerintem nagyon jól sikerült, az együttes elég átfogó képet nyújtott magáról és rendesen megmozgatta a közönséget. Olyannyira tele volt a sátor, hogy leghátul, a bejárat felett is csöpögött a kicsapódott víz és egyéb a plafonról, vissza a tömegre.

Fear Factory után egyre bizonytalanabbul támolyogva sikerült belefutnom egy nagy halom ivócimborába. Innentől kezdve életünk leginkább az alkoholfogyasztás jegyében telt. Ennek eredményeképpen a Kiscsillag koncertjéből mindössze annyi maradt meg, hogy Lovasit, Lecsót és Bräutigamet látom meg hallom, hogy énekelnek.

Szóval totál kiesett minden. A koncert után tovább drinkelt a közben négy fősre csökkent társaságunk, aztán amikor az eső is rákezdett, kivontam magam a forgalomból és hazaevickéltem.

2006. augusztus 13.

A szombati sikeres aljasulás következtében nagyon másnap volt dél felé, mikor felkeltem. Kissé hosszúra nyúlt készülődés után, azért hamar kiértem Z és N társaságában. A Világzenei mellett landoltunk négy körül, úgyhogy lehetőségem nyílott egy kis pihenésre valamint a gyógysörök elfogyasztására.

Ötkor azután Susana Baca kezdte meg a vasárnapi etapot. A hölgy és zenekara a Peruba Afrikából behurcolt négerek sajátos muzsikájának világszerte megbecsült reprezentánsa. És valóban, Susana gyönyörű hangjához foghatót csak ritkán hall az ember. Az összképpel akadtak problémáim, mert valahogy hiányzott az erő, a lendület a zenéből. N ennek köszönhetően egy idő után majdnem elaludt, de végül is egy kis „városnéző túra” segített a problémáján.

Mivel a Tankcsapdáig nem volt fix program betervezve és nagyjából csak mászkálni és nézelődni volt kedvünk, tettünk 1-2 nagy kört, hogy végül persze a Hilltopnál kössünk ki. Itt lassan összegyűlt a brigád, ismét „Olivér” és a „Cserszegi” vitte a prímet, amíg aztán Lukácsék a húrok közé nem csaptak. Már a júniusi lemezbemutató koncerten is látszott, hogy a Tankcsapda továbbra is Magyarország legmeghatározóbb rockzenekara. Nem tudom mi lehet a titkuk, az biztos, hogy évről évre el tudják kápráztatni a hallgatóságot anyagaikkal, és teltházas koncerteket nyomnak, lépjenek fel bárhol.

A Szigeten a „teltházas” szerintem elég értelmetlenül hangzik, maradjunk a „több tízezer” ember kifejezésnél. Szóval ennyien voltak kíváncsiak arra, hogy mit is tud nyújtani a Tankcsapda a Szigeten 2006-ban. Nos, a dolog szokás szerint fergeteges volt, bár Laci hangja elment vadászni egy idő után, mégsem esett szét a produkció, nagyon profin kezelte a problémát. Természetesen felcsendültek az elmaradhatatlan és kihagyhatatlan slágerszámok és e mellé még jó pár „őstankcsapda” nóta is befért, az igazi rajongók örömére.

A Csapda alatt belefutottam kollegáimba, így a koncert után kötelező jellegű pálinkaivás vette kezdetét. Mivel mindenkinek volt még programja bővel, hála égnek nem történt mértéktelen ivászat. Így szinte józanul érkeztem a Bahia sátorhoz, ahol a Flash fellépését gondoltam megtekinteni. Persze itt is belefutottam régi ismerősökbe, a welcome-drink nem maradhatott el. A Flash nagyon jól szólt, kivéve Barcs Miki énekest, ami a lényeg lett volna ugye. Érdekes módon Víg Misi két nappal ezelőtt majdnem tökéletesen érthető volt, illetve a Flasht követő Ági szövegértése sem okozott gondot. Itten biztos valami összeesküvés volt, vagy csak megint értette a dolgát valaki… Szóval a Flash így elég felemás lett.

Nem is lehetett volna másként és méltón zárni a napot, mint Ági 50 – Kontroll válogatást hallgatva. Megállt az idő egy kis időre és elindult visszafelé a Bahia sátorba, hogy szemünk sarkában könnycseppet morzsolgatva mindannyian együtt énekeltünk Ágiékkal. Nem is nagyon tudom kommentelni a dolgot; aki ott volt, az tudja; aki nem, az meg nem.

2006. augusztus 14.

Úgy gondoltam különleges lesz ez a hétfő, hiszen kis kedvenceim közül ma a Placebo lép a Nagyszínpad deszkáira. Végül is annyira mégsem lett különleges a dolog, de panaszra alig-alig lehet okom. No, de haladjunk sorjában. Z-vel a Móricon ütköztünk és indultunk a Batyi felé, ahol a HÉV-en összefutottam nagyon kedves vidéki barátaimmal. Nagy csodálkozásunkban (nem számítottam rájuk, ők meg arra, hogy ezen a zöldségen futok velük össze) annyira belefeledkeztünk a dumálásba, hogy Z kocogtatta meg a vállam: végállomás, Filatorigát.

A korai időpont ellenére (3-fél 4) nagy erőkkel áramlottak a népek befelé, így volt vagy 15-20 perc mire bejutottunk. Szokás szerint a Hilltop felé vettük az irányt, ahol pár fiatal egyezer éves tréfával mulattatta magát és a borozó közönségét. Egy pénztárcát dobtak az út közepére és amikor valaki fel akarta venni, a ráerősített damil segítségével az utolsó pillanatban elrántották a gyanútlan áldozat keze ügyéből. Remek kis móka született a dologból, de azt azért elég érdekes volt látni, hányan is néznek a lábuk elé. Nagyjából minden huszadik járókelő vette észre a tárcát és közülük minden ötödik a damilt.

Nem sokáig ültünk a babérjainkon, bevettük magunkat a Világzeneihez, ahol lassan csatlakozott hozzánk az összes barát és haver, hogy megvizslassuk a lengyel Zakopower zenekart. A srácok alapvetően népzenét játszanak és ezt fűszerezik meg korunk elektronikus hangzásvilágával. A végeredmény valami hihetetlen, eszméletlen muzsika. Ráadásul meglepetéssel is készült a magyarok számára, az Omega „Gyöngyhajú lány” című nótáját játszották el sajátos stílusukban, magyarul! énekelve. Az extra csavar persze a végére maradt; olyan „Kispálos-Szomorkás” felpörgetés, amire mindenki még jobban beindult.

A lengyel csoda után visszakocogtunk a Nagyszínpadhoz, hogy a The Gathering-et is megvizslassuk. A többiek kicsit húzták a szájukat a belassult zene hallatán; én pedig hiába próbáltam tartani bennük a lelket azzal, hogy nem olyan lassú, mint a Paradise Lost abban a bizonyos korszakában, mindenki elment enni-inni. Pedig a The Gathering nagyon jó kis koncertet rittyentett a színpadra, megmutatva mire is képesek voltaképpen.

Úgy tűnik ez az ingajáratok napja volt; mentünk vissza a Világzeneire, meghallgatni a Leningrad nevű formációt. Gyerekek, ezt látnotok, hallanotok kell! Valami frenetikus, amit ezek az orosz srácok prezentálnak. Ska alapra építenek és punkra, ebbe csepegtetik az orosz népzenét és az „átkos” tánczenéjét. Akkora bulit csaptak, mint tavaly a SKA-P. Édes istenem! Ha ezt a két zenekart egyszerre léptetnék fel, mondjuk a Nagyszínpadon…

A Leningradtól totál kiütve kocogtunk vissza a Placebora. Mivel idén volt szerencsém a Depeche Mode előtt látni őket, volt egy sanda gyanúm, hogy nem nagyon fog változni a koncert szerkezete. És valóban, a fellépés gerincét az új lemez (Meds) számai adták (szinte a teljes album hallható volt), ezt spékelték meg Brian Molko-ék a régebbi slágerszámokkal. Talán az lehetett egy kicsit probléma, hogy a vége felé elfogytak a gyorsabb nóták és a közép vagy lassú számok vették át a dominanciát a koncerten. Ez meg is tette a hatását, az emberek lassan kezdtek eláramlani a Nagyszínpad elől. Persze azért maradtunk elegen a végére, csak kissé szellősebbé vált az az iszonyatos embertömeg, aki Molko-ékra volt vevő e hétfői napon.

A Placebo után már csak egy koncertet terveztem, mert kezdtem totál lefáradni a sok gyaloglásba. Ez pedig a The Exploited fellépése volt. A HammerWorld persze dugig volt a késői kezdés ellenére is. Wattie Buchan és csapata persze nem kegyelmezett. Itt nem volt pardon, elementáris energiák csapdostak a színpad és a közönség közt majd másfél órán át, aminek a végén totál lezúzva éreztem magam. Ez a banda még mindig tudja, mi az igazi punk és lassan több mint huszonöt éve rendre meg is mutatja a nagyérdeműnek. A koncert után nem maradt más hátra, mint összekaparni magam az utolsó etapra, hiszen kedden sem egyszerű koncertek elébe nézünk.