Interjú Liv Kristinével, a Leaves` Eyes együttes énekesnőjével - 2006. július

A Leaves` Eyes tagjai német és norvég származásúak. Kinek a gyökerei erősebbek az együttesben?

Nagyon érdekes kérdés, mert hiszen én lennék a norvég tag a bandában, és tíz éve jöttem el Norvégiából, hogy Németországba költözzek. Ezért nyilván több a német az együttesben, Moritz, a dobosunk pedig osztrák. De én találom ki a koncepciót, és én írom a szövegeket. A legutóbbi album alapkoncepciója például az, hogy a vikingek egykor felfedezték Amerikát. Így én vagyok felelős minden északi hatásért a bandában.

Elképzelhetőnek tartod, hogy ezek után átfogóbban is foglalkozni fogsz az északi mitológiával?

Már gondoltam rá. De nem vagyok biztos benne. Valójában jobban szeretem a történelmi tényeket, a vikingek, a középkor történetét. Tulajdonképp mindig is az ilyeneket szerettem leginkább az iskolai történelemórákon. És persze ezzel gyógyítgatom a honvágyamat is, hiszen még mindig hiányzik a kultúra, amelyben felnőttem, és a családom. Igen. Ha Norvégiáról írok, a norvég tájról, az igazat megvallva sokkal jobban érzem magam.

Na és a német tagoknak sohasem jutott eszébe még olyasmit javasolni neked, hogy vegyél elő olyan témákat, mint például Wagner operáinak történetei, melyek sok szállal kapcsolódnak az északi mitológiához?

Az az igazság, hogy mindent rám hagynak. Persze megbeszélek velük mindent, hogy tényleg tetszik-e nekik, de teljesen nyitottak, és rám hagyják a szövegírást. Roppant hálás vagyok ezért, de ki tudja, mit hoz a jövő, mit fogunk írni még. Pillanatnyilag viszont az északi mitológiában érzem jól magam.

A Vinland Saga koncepció-album. Mi lesz a helyzet a további albumokkal? Azokat is egyetlen témát feldolgozva akarod megírni?

Úgy érzem, a Leaves` Eyes együttes már megtalálta a maga útját. Nagyon ráhangolódtunk arra, amit megalkottunk, különösen a skandináv történelemmel és mitológiával kapcsolatban, és azt hiszem, egy darabig nem fogunk letérni erről az útról. A banda tagjai még arra is megkértek, hogy többet énekeljek norvégul, hiszen ez az anyanyelvem, és roppant fontos nekem. Igen, azt hiszem, hogy minden album, amit a jövőben a Leaves` Eyes-zal készítünk, egy-egy téma, elsősorban a természet, azon belül is az északi táj köré fog csoportosulni.

A Leaves` Eyes mellett más zenei vállalkozásokban is részt veszel. Miért van szükséged ilyesmire?

Furcsa, de ténylegesen szükségem van rá, hogy mást is csináljak. Úgy vélem, érdekes másféle zenészekkel együtt dolgozni, másféle zenét csinálni. Új ihletet ad. Rengetegen voltak hatással rám, különböző forrásokból. Kiskoromban metálon nőttem fel az édesapám miatt, aki olyan előadókat szeretett, mint a Black Sabbath, Ozzy Osbourne, a Deep Purple, az Iron Maiden, és más hasonló bandák. Innen jött a metál szeretete. Később, hét-nyolc évesen, majd kamasz koromban is, inkább a popzenéért rajongtam. Mostanában különösen szeretem a klasszikus zenét. Szóval rengetegféle hatás ért, és hogy a különböző bandákkal, vagy a saját szólólemezeimen dolgozom, egyfajta megoldást jelent arra, hogy feldolgozzam a tapasztalataimat, az engem ért hatásokat.

A Theater Of Tragedyben egykor Raymund István Rohonyival énekeltél együtt, aki magyar származású. Miben tér el az ő hozzáállása a zenéhez a tiédtől?

Raymund zenei ízlése sokat változott az évek során. Amikor megismerkedtünk, úgy tizenhat évesek lehettünk talán. Akkoriban mindketten a metálért rajongtunk. Két évvel később megalapítottuk a Theater Of Tragedyt, és még akkoriban is a metál irányában indultunk el, és olyan bandákat kedveltünk, mint a Black Sabbath, a Slayer, a Sepultura, a Paradise Lost, az Anathema.

Aztán három gótikus metál album után, amit közösen készítettünk el, Raymund zenei ízlése megváltozott, és az elektronikus zene, s még inkább a popzene, a rap, az r’n’b felé fordult, ami egészen újnak és, hogy is mondjam, meglepőnek hatott. Aztán a Theater Of Tragedy zenéje is megváltozott. Például a Musique és az Assembly két olyan album, ami sokkal elektronikusabb és poposabb, mint a három korábbi lemez. Így a Theater Of Tragedy valamiképpen Raymund zenei ízlését követte.

És hogy manapság mit hallgat? Úgy tudom, hogy a kedvenc együttese most a Kraftwerk. De egy ideje nem tartjuk különösebben a kapcsolatot. Ő a Theater Of Tragedyvel zenél, én meg a Leaves` Eyes-zal. Persze időnként összefutunk, amikor ugyanazokon a fesztiválokon lépünk fel, és mindig örülök, ha láthatom.

Ha már szóba került a gótikus metál, hadd tegyek fel ezzel kapcsolatban egy kérdést. Azok a lányok, akik gótikus bandákban játszanak, általában ahhoz illőnek tartott ruhákat hordanak, te pedig láthatóan nem követed ezt a divatot. Mi ennek az oka?

He-he. Saját divatot teremtek magamnak. Az olyan ruhákat szeretem, amikben jól érzem magam, ami kényelmes, és persze a zenéhez is illeniük kell. Szóval sokat tanakodom azon, hogy mit vegyek fel, mert úgy érzem, hogy ez rettentő fontos. Például, ha valaki egy filmben szerepel, a szerepekhez igazodva kell váltogatnia a ruházatát. És szerintem a színpadon is sokat számít, hogy amellett, hogy milyen ruhákat kedvel valaki, a zenével is összhangba kell hozni az öltözetünket.

És ez szinte minden énekes esetében megfigyelhető. Gondolj csak Pinkre, Britney Spearsre. Madonna pedig a legjobb példa az olyan művészre, aki folyton változtat a megjelenésén, valahányszor új albuma jelenik meg, ahhoz igazodva, hogy milyen zenét csinál. De számomra többnyire az a legfontosabb, hogy miben érzem jól magam, hogy mit érzek kényelmesnek. Így a legtöbb ruhám olyan, aminek a fazonjáról magam döntöttem. Megbízok valakit, aki megvarrja nekem, mivel a varrás nem igazán az én asztalom, vagy kiválasztok valamit a boltban. Állandóan éberen figyelek, hogy összeállítsak magamnak valami hozzám illőt. Igen. Azt hiszem fontos, mit viselek.

Elsősorban a norvég öltözetet szereted?

Valójában nem gondolkoztam ezen, amikor még Norvégiában éltem. Furcsának tűnt nekem, ha valaki népviseletbe öltözött, mint ahogy nálatok, Magyarországon teszik néhányan.
Azt hittem, hogy ez csak a harminc-negyven év felettieknek való. Most már magam is harminc vagyok, tíz éve jöttem el Norvégiából, és egészen másképp látom a dolgokat. Most már fontosnak tartom, hogy legyen valamiféle nemzeti jellege a ruháknak, no de vicces lenne, ha itt, Németországban norvég népviseletet hordanék.

Amit a Vinland Saga és a Legend Land borítóján látsz az valójában nem norvég ruha, hanem olyasvalami, amiről úgy képzeltem, hogy egy művelt nő viselhetett a vikingek idején.
Tudom, hogy a norvég hercegnők és királynők imádták a vörös színt, és ezért választottam vörös ruhát.

Nagyon furcsa, mert nekem egy picit japánosnak is tűnt a ruha.

A fűző miatt. Amiatt néz ki egy kicsit japánosnak. No meg a bő ruhaujjak miatt. Igen, valóban hasonlít egy kicsit a kimonóra. Talán azért, mert mindig is szerettem volna magamnak kimonót. Egyelőre még nem vettem, de ha rászánom magam, akkor hagyományos darabnak kell lennie. Igen, különböző stílusokat gyúrok egybe, és mindig különösen eredeti, egészen nem mindennapi ruhákat keresek.

Na és mikor fogtok hozzá az új album megírásához?

Mielőbb szerettünk volna hozzáfogni. Ezért is készült el ilyen hamar a Legend Land. Írtunk néhány új dalt, amit elég jónak tartottunk. Öt dal készült el, aztán elkezdődött a turné. Albumnak kevés volt, maxinak túl sok. Így lett a Legend Land-ből mini-album.
Viszont idén rengeteget fogunk turnézni.

Nyáron kábé húsz fesztiválon játszunk. Szeptemberben Ausztráliában turnézunk. Aztán szóló-koncertkörútra megyek. Utána az Egyesült Államokban és Kanadában fogunk turnézni a Blind Guardiannel, és már itt is a karácsony. Nem is tudom, eredetileg Kínát is beterveztük decemberre, de azt hiszem, januárra kellett áttenni a dátumokat.

Rengeteg tervünk van. Szívesen felléptünk volna a magyarországi Sziget Fesztiválon is, de túl sűrű volt a programunk, és nem tudtuk összehozni. De tényleg szeretnék elmenni hozzátok. Tudom, hogy a magyar közönség fantasztikus. Már jártam nálatok a Theater Of Tragedyvel, és igazán felejthetetlen élmény volt.

Szóval eljöttök, de nem az idén.

Amint lehetőségünk nyílik rá, fellépünk Magyarországon.

Nagyon köszönöm az interjút.