Georges Simenon: Maigret és a törpe
Írta: Galgóczi Tamás | 2006. 07. 21.
Tetszik, nem tetszik, ezúttal (is) rendhagyó történettel van dolgunk, amely bizony kilóg az eddig megjelent, huszonegy Park kötet közül. Korábban volt a teljesen nyilvánvaló empatikus nyomozás, melynek során Maigret igyekezett az áldozat vagy a feltételezhető elkövető(k) lelkivilágát, hátterét megismerni, s ily módon, ha úgy tetszik „belülről” megoldani az éppen soros esetet. Na ez most nem így van.
Békés polgárok és alkalmi gyilkosok helyett ezúttal az alvilág köreibe kell alászállnia (mi meg olvasóként szívesen követjük), hogy prostik és nehézfiúk között próbálja rekonstruálni az igazságot. Errefelé nem divat az árulkodás, aki tud valamit, az többnyire tartja a száját, elvégre a gengszterek szemében olcsó az élet, s a bandavezérek nem haboznak hidegre tenni valakit, ha úgy látják jónak. A törvény helyett inkább az önbíráskodást választják, s meglehetősen kevés büntetési módot ismernek.
A rendőrség általában nem szól bele ezekbe a vitákba, de amikor egy alvilági múlttal és kapcsolatokkal rendelkező közismert vendéglős holttestét találják meg a Montmartre egyik utcácskájában, Maigret kénytelen hivatalból fellépni. Hallgatás, számos hazugság, ködösítés és egy titokzatos informátor bonyolítja az ügyet, s az egész sehogy sem akar összeállni felügyelőnk fejében.
Ez a tanácstalanság szinte a nyomozás végéig megmarad, dacára a menet közben elfogyasztott komoly sörmennyiségnek. Ráadásul tárgyi bizonyíték sincs, a profi bűnözők minden terhelő nyomot eltüntettek.
Az egyetlen szemtanút pedig elszántan keresi mindkét fél – eredménytelenül.
Az utolsó előtti Maigret regényhez van szerencséje a vállalkozó szellemű olvasónak (1971-ben íródott). Évtizedek gyakorlatának köszönhetően Simenon ezúttal sem okoz csalódást, pontosan tudja, menet közben miként adagolja a fordulatokat, miközben a tőle elvárt rövid, egy-két mondatos meghatározásokkal teremt hangulatot, ad környezeti leírást vagy éppen jellemez valakit. Maigret alakja pedig még árnyaltabban jelenik meg előttünk, kora és tapasztalata szemünk láttára nemesedik patinává.
A szerző életrajza