FőképBevallom, ez a lemez meglepett. Legalábbis soha nem hittem volna, hogy a szaxofonos ezt fogja játszani 2006-ban. Természetesen a meglepetés kellemes, és szerintem jó, ha egy album meglepetést tud okozni.
Az ECM Records Charles Lloyd Sangam című lemezével újabb szép pillanatokat csempészett az életembe. Aki esetleg vár valamit ettől a kiadványtól, azt most felejtse el, mert egészen biztosan mást fog kapni.

Igaz, én csak a Charles Lloyd Quartet korai, „pszichedelikus jazz” felvételeit tanulmányoztam eddig behatóan, ennek ellenére azt hiszem, hogy 2006-ban a szaxofonos egy teljesen új arcát mutatta meg.
Illetve, ő nem is változott túl sokat, játékában még mindig fellelhető az a leheletnyi pajkosság, amit már negyven évvel ezelőtt is szaxofonjában hordott. Viszont az a tény, hogy ezúttal csak két ütőhangszeres a társa, már rögtön a változást sugallja.

Itt valami sokkal nehezebb dologról van szó, mint amiről korábban volt, valami kevésbé légies és könnyed dologról, valami nehezebben fogyasztható dologról.

A szaxofonos mellett Eric Hartland dobol, aki a 2005-ös Jumping The Creek című albumon is segédkezett. A másik ütős Zakir Hussain, akit a világ legjobb tablajátékosának mondanak, nem alaptalanul.
Ahol ő megjelenik, ott általában a keleti zene is megjelenik, és ez ezen a koncertfelvételen sincs másképp. Ennek ellenére nem az indiai muzsika uralja a lemezt, Charles Lloyd érzésem szerint most mindegyik világ zenéjéből merített.

A lemezen szereplő kilenc szám összefüggő láncot, masszív egységet alkot, igazán nem is különülnek el egymástól. Charles Lloyd viszont elég sokat váltogatja az arcait.

A „Dancing On One Foot” című számban a negyedhangokkal való játszadozás és az apró rezegtetések afrikai és a közel-keleti muzsikákat juttathatnak eszünkbe.
Azonban Lloyd fújása az afrikai népzenei hatások miatt a hatvanas években virágzó free jazz korszakot is felidézheti számunkra. Quartetjével a hatvanas években ebbe a stílusba is belekóstolt.

Ez a lágy, de zavaró vibráció, amit játékában használ, engem például Albert Ayler játékára emlékeztet. Az ütősök végig nagyon szépen és ízlésesen kísérik a szaxofonost, majd a szólóban ők is kieresztik a kezükben lakozó erőt.
A pillekönnyed jazz-szólókat tetemesebb improvizációk követik, amik mély, spirituális élményt nyújtanak. Nagyjából ez a két dolog üldözi egymást az egész album folyamán. És fúvós mindkettőt jól csinálja.

A „Tales Of Rumi”-ban, és a címadó „Sangam” című nótában inkább a jazzt vélem felfedezni, mint a világzenét, és ilyenkor visszakapom a szeretett, hatvanas évekbeli jazz-szaxofonost, aki ezzel az arcával kápráztatott el régebben.
A „Nataraj” című szűk háromperces, szomorkás számban Eric Hartland zongora mögé ül, és egyedül játszik.

A dobos a „Guman”-ban is marad szokatlan posztján. Itt előtérbe kerül Zakir Hussain, aki ezúttal tablája és egyéb ritmushangszerei mellett énekhangját is segítségül hívja a keleti varázslathoz.
Egyszerűen gyönyörű, amit az ütős ebben a számban művel. Később bekapcsolódik Charles Lloyd is, ezúttal fuvolájával, és a könnyed jazzt újból egy súlyosabb, szívbemaró nóta váltja a világ egy egészen más tájáról.

A „Tender Warriors” ismét inkább a jazzbe kalauzol minket, a szaxofonos improvizációja ismét a negyven évvel ezelőtt hallottakra hasonlít. Egyébként a stílusát szerintem csak szeretni lehet, egyszerre játékos és precíz, könnyű és komoly.
Az ütősök szépen és tiszteletteljesen alámuzsikálnak, így a zene minden porcikájából sugárzik az energia. A dobos és az ütőhangszeres szólója jól felpörgeti a tempót a végére.

A „Hymn To The Mother” is egy nagyon szép nóta, egyszerűen elképesztő, miket lehet művelni egy altszaxofonnal. A ritmusszekció végig lükteti a ritmust. Mindenképp kivételes dolog ilyen aláfestéssel jazzt hallani.

A „Lady In The Harbor”-ban Charles Lloyd ezúttal a tenort fújja. Ez a három és fél perc improvizáció is csak a művész kiforrott stílusát mutatja be. Aki szereti, az szereti, én, mint azt említettem, nagyon.

A „Little Peace”-ben már fellelhető téma és egyfajta masszív felépítésrendszer, ami az eddigi nótákra nem igazán volt jellemző. A fúvós ezúttal ismét fuvolán játszik, és épp olyan szépen fúj, mint a lemezen végig. A ritmusszekciót ismét csak dicséret érheti.

A Sangam számomra a jazz és a népzene kapcsolatát mutatja be. Az erős ritmusszekció miatt Charles Lloyd jazzes játéka is kap valami törzsi jelleget, és emiatt nagyon eredeti hangzást ad.
Tehát a jazz és a világzene nem igazán különülnek el egymástól. A szaxofonos legfőképp a keleti és az afrikai népzenével keverte saját stílusát, itt-ott könnyedebb futamokkal, itt-ott pedig nehezebb dallammenetekkel fűszerezte játékát.
A ritmusért és a lüktetésért pedig külön köszönetet mondhatunk a ritmusszekciónak.

Zenészek:
Charles Lloyd – tenor- és altszaxofon, alt- és basszusfuvola, zongora, ütőhangszerek
Eric Hartland – dob, zongora, ütőhangszerek
Zakir Hussain – tabla, ének, ütőhangszerek

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Dancing On One Foot
2. Tales Of Rumi
3. Sangam
4. Nataraj
5. Gunam
6. Tender Warriors
7. Hymn To The Mother
8. Lady In The Harbor
9. Little Peace

Diszkográfia:
Discovery! The Charles Lloyd quartet (1964)
Of Course, Of Course (1965)
Nirvana (1965)
Dream Weaver (1966)
Forest Flower (1966) koncert
Flowering (1966) koncert
In Europe (1966) koncert
Love In (1967) koncert
Journey Within Atlantic (1967) koncert
In The Soviet Union (1967) koncert
Soundtrack (1968)
Warm Waters (1971)
Moon Man (1972)
Waves (1972)
Geeta (1973)
Weavings (1978)
Night Blooming Jasmine (1981)
Montreux `82 (1982) koncert
A Night in Copenhagen (1983) koncert
Fish Out Of Water (1989)
The Call (1993)
All My Relations (1994)
Canto (1996)
Voice In The Night (1999)
The Water Is Wide (2000)
Hyperion With Higgins (2001)
Lift Every Voice (2002)
Jumping The Creek (2005)
Sangam (2006)
Rabo de Nube (2008) koncert
Dreamweaver (The Charles Lloyd Anthology) (2008) válogatás