FőképEgy regény Koontz korai korszakából! Harminc évvel ezelőtt, 1976-ban jelent meg a Prison of Ice, amit 1995-ben újra kiadtak Icebound címen. A mostani magyar kiadásnak is ez szolgált alapul, s az eltelt évtizedek patináján kívül további érdekesség, hogy sem horror, sem természetfeletti elemek nem szerepelnek a történetben.
Egyszóval igazi unikum, amit legfeljebb thrillernek mondhatunk. De ettől még persze olvasmányos meg minden.

Az alapötlet, illetve az események bekövetkeztét lehetővé kiinduló lépés a tudomány világából származik. Bolygónk mind több része szenved krónikus vízhiányban, s a probléma kiküszöbölésére az eltelt évezredekben számos megoldás született.
Az öntözés az esetek egy részében hosszú távú katasztrófát okoz (a termőföldek tönkremennek, mint például Mezopotámiában, vagy visszafordíthatatlan kiszáradást okoznak, mint például az Aral-tónál). Máshol pedig fizikailag nem lehetséges a folyóvölgytől messzebbre eső területek vízellátása (Nílus).

Jules Verne még az elektromosságban bízva remélte a sivatag felvirágoztatását (lásd A Barsac-expedíció különös története), de ezt a valóságban eddig még nem sikerült megvalósítani.
Hasonlóképpen várat magára az a grandiózus elképzelés is, mely szerint a sarki jégmezők jegét kell vízi úton elvontatni a sivatagos területekig. Ott pedig nincs más feladat, mint az olvadó víz adagolása, és máris megoldottuk az élelmezést a következő évtizedekre.

Koontz regényének tudósai azzal foglalkoznak, miként lehet a megfelelő méretű és vastagságú jéghegyet lerobbantani az Arktikus jégmezőről, hogy aztán vontatóhajók segítségével vízhiányos területre jutassák.
Mondanom sem kell, ez nem megy simán, a természeti erők és az emberi indulatok összessége izgalmas, váratlan fordulatokban bővelkedő thrillert eredményez.

A Jécsapda nem mérhető a Rossz hely zsenialitásához, de gond nélkül képes több órás kellemes kikapcsolódás okozni az olvasónak. És ugyan miért várnánk ennél többet egy Koontz regénytől?

Életrajz