Interjú Daniel Svenssonnal, az In Flames dobosával - 2006. április

Pár évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy olyan koncert fő attrakciójaként léptek fel, amelyen a Sepultura az előzenekar. Te hogyan éled meg ezt?

 

Nem is tudom. Igazából nem gondoltam bele. Személy szerint nagyon klassznak tartom, hiszen amikor zenélni kezdtem, magam is rengeteg Sepulturát hallgattam. Ma viszont nyilvánvalóan mi számítunk nagyobb bandának, de ez bármikor változhat. A következő albummal talán nagyot bukunk. Nem lehet tudni. Viszont mindenképpen nagyszerű dolog, ha egy ilyen banda játszik előttünk. Különösen, mert mint már említettem, rengeteget hallgattam őket fiatalabb koromban.

Milyen más együtteseket hallgattál még?

 

Sepulturát, floridai death metal bandákat, és még rengeteg együttest, például Metallicát, és ehhez hasonlókat.

Mostanában több skandináv együttes is komoly sikereket ért el. Te mivel magyaráznád ezt a tendenciát?

 

Nem is tudom. Nehéz kérdés. De azt hiszem, hogy rettentő jó arrafelé a zenei klíma, különösen Svédországban. Vagyis ez volt a helyzet még pár évvel ezelőtt. Könnyű együttest alapítani, próbahelyet találni, hangszereket lehet kölcsönözni, meg ilyenek. Ez sokat segít. Szerintem, ez lehet az ok. Mostanában viszont megint kezd nehézzé válni a helyzet. Egy csomó próbahelyet bezártak, meg ilyenek. Szóval, ez lehet az egyik oka annak, hogy olyan sok jó svéd bandát hallani.

Azt mondtad, ez az egyik ok. Létezik szerinted egy sajátos skandináv iskola, skandináv irányzat?

 

Nem tudom. Tényleg nehéz kérdés. Eddig nem is gondoltam rá. Viszont amikor általános iskolás lesz az ember, kiválaszt magának egy hangszert, például a trombitát, a gitárt, vagy bármit, aztán heti egy ingyen órát vehet, amíg a kisgimnáziumba nem kerül. Kölcsönözni lehet a hangszert, és tanárt is kapsz mellé. Szóval, így megy.

Te is így kezdtél el dobolni?

 

Valójában az öcsém kezdett el dobolni. A szüleim vettek neki egy dobfelszerelést. Így aztán volt otthon egy teljes dobfelszerelésünk, és persze én is elkezdtem játszadozni vele. Mert mindig is érdekelt a dob. Aztán az egyik barátommal, akinek basszusgitárja volt, alakítottunk egy bandát. Így kezdődött.

És az az együttes hasonlított az In Flamesre?

 

Igen. Elkezdtem mindenféle bandákat hallgatni, aztán kiszúrtam magamnak az In Flamest. Az első bandámmal két albumot vettünk fel. De meglehetősen bizarr dolog volt, hogy végül épp ebben a bandában kötöttem ki.

A kiadótok modern metálként határozza meg a stílusotokat. Egyetértesz ezzel a besorolással?

 

Azt hiszem, igen. Nem túlságosan szeretem, ha címkézik a zenét. Inkább azt mondom rá, hogy zene. Nem akarom ezekbe a megszabott keretekbe szorítani az In Flamest. Szóval, ha valaki nem szereti a modern metált, akkor egyszerűen modern metált lát az In Flamesben, pedig annál sokkal több is lehet. De eléggé korrekt meghatározás. Nem vagyunk igazán death metál banda. Mi magunk azt mondanánk, hogy dallamos death metált játszunk, ami talán nem a legtökéletesebb meghatározása a zenénknek. A death metál nekem valami egészen mást jelent.

Ezt hogy érted? Mennyiben mást?

 

A death metál bizonyos tekintetben szélsőségesebb. Nyilván a mi zenénkben is benne van az üvöltős ének és az agresszivitás, de death metál alatt sokkal inkább a Deicide-ot és az efféléket értem.

Manapság rengeteg metál banda használ dobokat, billentyűs hangszereket és éneket, és nem annyira gitárközpontúak. Mit gondolsz erről a stílusról. Megfordult már a fejedben, hogy efféle zenét játssz?

 

Nem. Ez a mi védjegyünk - hogy keverjük az agresszivitást a kellemes harmóniákkal. Ez sosem fog megváltozni. Alapvetően az teszi In Flameszé az In Flamest. Mindig próbálunk új elemeket találni, de soha sem fogjuk hátrébb szorítani a gitárokat. Mert erről ismerni fel minket.

Amikor a Come Clarity megjelent Magyarországon, rögtön a lemezeladási lista hetedik helyére került. Nem a rock eladási listán, hanem a minden műfajt magába foglaló listán. Mennyire fontos nektek az efféle siker?

Nem igazán. De azt mutatja, hogy valami módon sikert értél el. De személy szerint engem nem érdekel, hogy egy albumból egymillió vagy ötmillió fogy-e el, amíg teltházas koncerteket adunk a turnékon. Nekem csak ez számít.
Úgy értem, jobban szeretek egy turnézó banda tagja lenni, mint egy stúdió bandáé. Azért zenélünk, mert szeretünk fellépni. Persze tudom, hogy ha többen megveszik az albumot, akkor az In Flames több mindenkihez jut el, de nem ez a fontos. Persze azért remek érzés.

Milyen emlékeid vannak a magyar koncertekről? Láthatóan sikeresek vagytok itt.

 

Igen. Már játszottunk itt is egyszer. A szabadtéri színpadon. Aztán a Szigeten, azt hiszen 2004-ben. Az a buli nagyon jól sikerült. Még akkor is, ha rengeteg technikai problémánk akadt, mert a repülőtársaság elfelejtett elküldeni egy halom cuccot a fesztiválra. Ezért ki kellett hagynunk egy csomó dalt, mert billentyűs hangszereket meg ilyesmiket is használunk bennük. Az előre felvett anyagok nélkül tudtunk csak játszani, ezért improvizálnunk kellett. De ennek ellenére nagyon jó buli volt.

Ez annak a jele is lehet, hogy komoly rajongótáborotok van Magyarországon?

 

Úgy tűnik. Hiszen végül a hatodik helyre kerültünk fel a lemezeladási listán. Tudod, olyan sok országban megfordulunk a turnékon, hogy nem igazán figyelek arra, hol van nagy rajongótáborunk.

A turnézáson kívül mit szeretnél még? Úgy értem, mit szeretnél, szeretnétek elérni?

 

Nem is tudom. Talán hogy az In Flames a világ legjobb bandája legyen. Egyelőre tudunk fejlődni, hiszen minden albummal magasabbra jutottunk, és sohasem ismertünk határokat. Az új album hatalmas ugrást jelentett.
De leginkább azért vagyok hálás, hogy ilyen régóta zenélhetünk, mert olyan sok banda jön és megy. Feltűnnek, aztán három év múlva már végük van. A mi esetünkben pedig legalább a Colony óta jól megy a szekér. Azóta folyamatosan egyre magasabbra kerülünk. Szóval alapvetően hálás vagyok érte, hogy még mindig meg tudjuk tenni ezt.

És gondolod, hogy sikerül elérnetek ezt a célt?

 

Igen. Ha keményen dolgozunk, és ha szerencsénk van. Mint például ezzel az albummal. Úgy volt, hogy tavaly októberben jelenik meg, az amerikai Ozzfestre időzítve. Akkoriban viszont még nem volt lemezkiadónk az Államokban, és ezért februárra kellett halasztanunk a megjelenést. Az album szerintem pontosan a legmegfelelőbb pillanatban jött ki. Minden az időzítésen múlik, és persze rengeteg munka is kell a sikerhez. Mi pedig mindent meg fogunk tenni, amit kell.

Sok sikert hozzá!