Főkép

Látva a nálunk is gőzerővel tomboló ’80-as évek mániát, csendesen behúzódok egy sarokba, és dühösen puffogok. Baromira örülök, hogy vége annak az időszaknak, és legvadabb rémálmaimban se jöjjön vissza. Viszolyogva gondolok az akkor sikeres zenékre, és ha egy csatornán – tévé vagy rádió, tökmindegy – meghallok egy szintipopos vagy gitártépős szintizős dalocskát, akkor akár méterekről is vetődök, hogy eltekerjem.


Pedig voltak jó, nagy pillanatai annak a kornak.

Nagy igyekezetemben sikerült úgy kitörölnöm azt a korszakot, hogy még az értékes részét is kivágtam. Aztán amikor kiderült, hogy a Queensryche elkészítette az Operation: mindcrime folytatását, egy pillanatra eltűnődtem, aztán beletúrtam az egyik fiókba, és előhúztam az első részt. Meghallgattam. Bizony, az egy jó album. Nagyon jó album. A 80-as évek metálmocskából messze-messze kiemelkedett a lemez, és ez igazán most vált nyilvánvalóvá számomra. Azt nem állítom, hogy meghatározó zene lett volna az életemben, de akkor is sokat hallgattam, most meg egy kicsivel többet. Mert a második részhez az elsőt is fel kell idézni.

Az Operation: mindcrime egyike volt a nagyon-nagyon kevés remekül megírt, ötletes, invenciózus heavy metal konceptalbumoknak. A fiúk kitaláltak egy sztorit, megírták, feljátszották. Az első rész tartalma, röviden: a drogos bérgyilkos Nikki kiszabadul a börtönből, de állandóan kísérti szerelme emléke. Mary egy tiniprosti volt, akiből apáca lett, majd meghalt. Mary mellett Nikki főnöke, munkaadója, Dr. X. emlékétől sem tud szabadulni. Csatlakozik egy összeesküvéshez, melynek célja a korszak korrupt politikusainak kiirtása. Nos, ez így akár cikinek is hangozhat, de nem az. Komoly, átgondolt, jó koncepció, amit ennek megfelelően írtak meg és játszottak lemezre. Nem véletlen, hogy a nyolcvanas évek kevés maradandó pillanatainak egyike, nem csak a heavy metal területén.

A második rész ott folytatja, ahol az első abbahagyta. A poént nem akarom lelőni, így legyen annyi elég, hogy Nikki megtudja Dr. X. kilétét, és bosszúra esküszik. De nemcsak a sztori folytatódik ott, ahol abbahagyta az első, hanem a zene is. Elképesztő. 18 év telt el a két lemez között, de mintha egy sem lenne a kettő között. Mit bizonyít ez? Első ránézésre azt, hogy „Hahó, emberek, 18 év telt el, ki kéne valami újat találni!” Érthető is lenne ez a reakció, de az első szám meghallgatása után azonnal kiderül, hogy alapvetően hibás.

Az Operation: mindcrime, mint kiderült számomra, időtlen alkotás. A Queensryche-nak sikerült felülemelkedni egy gyatra kor zenei középszerén, kiemelni belőle azt, ami jó. Csináltak egy baromi jó albumot, ami akkor, ’88-ban alig tudott előtörni a heavy metal mindent elöntő átlagnyomorából. Pedig a csapat sokkal jobb volt már akkor is a többieknél. Remekül megírt nóták, gondolat a gitártépés mögött, és olyan zenei hatások roppant intelligens beépítése, mint a Pink Floyd, a Led Zeppelin vagy a Queen.

Mivel remek zenészekről van szó, csak tudatos lehetett a választás, hogy zeneileg sem akarnak változtatni. Meggyőződésem, hogy ha akartak volna, akkor írnak egy olyan albumot, ami szervesen illeszkedik a modern kor progresszív stílusához. De akkor csak egyek lettek volna a Spock’s Beard, Neal Morse, a Transatlantic és a Porcupine Tree mellett. Nem rossz társaság, de azzal, hogy makacsul ragaszkodtak a koncepciójukhoz, valami nagyon egyedit tudtak létrehozni.

Az Operation: mindcrime II egyszerre múltidéző és modern. Ritka teljesítmény. Persze ideológia is van mögötte. Az első rész elkészültekor, 1988-ban Ronald Regan volt az elnök, akinek konzervatív politikáját ifjabb Bush folytatja. Így még inkább érthető, hogy miért nem változtattak egyetlen mozzanatában sem az első rész stílusán.

Mert mondanivalóban semmi sem változott. Mert a helyzet, bármennyire is dermesztő, mit sem változott. Az első albumot jellemző düh és csalódottság most még nyilvánvalóbb. Iszonyú kemény a lemez, hihetetlen jó a felépítése, mérhetetlenül aprólékosan kidolgozott, átgondolt és eljátszott. Több dolgot is bizonyít, méghozzá meglehetősen markánsan. Egy: a Queensryche nagyon jó csapat. Kettő: ma is van mondanivalójuk. Három: mind a zene, mind az üzenet érvényes. És ezt nagyon kevesen mondhatják el magukról.

A konceptalbumok tengerében maradandót alkotni ritka dolog. Azt hiszem, a heavy metal és/vagy progresszív bandák közül igencsak keveseknek sikerült, bár próbálkozásból soha nem volt hiány. A Queensryche ott folytatja, ahol abbahagyta, és teljesen igazuk van. Ami egyszer jó volt, igazán jó, azon nem kell változtatni. Tették ráadásul ezt úgy, hogy nem egy újabb bőrt húztak le egykori nagy sikerükről, hanem egy ahhoz méltót és bizonyos tekintetben egy annál jobbat alkottak. Ritka dolog.

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Freiheit Ouvertüre
2. Convict
3. I`m American
4. One Foot in Hell
5. Hostage
6. The Hands
7. Speed of Light
8. Signs Say Go
9. Re-Arrange You
10. The Chase
11. Murderer?
12. Circles
13. If I Could Change It All
14. An Intentional Confrontation
15. A Junkie`s Blues
16. Fear City Slide
17. All The Promises

 

Diszkográfia:

Queensrÿche  EP (1984)

The Warning (1984)

Rage for Order (1986)

Operation: Mindcrime (1988)

Empire (1990)

Operation: Livecrime (1991) – koncert

Promised Land (1994)

Hear in the Now Frontier (1997)

Q2K (1999)

Live Evolution (2001) – koncert

Tribe (2003)

The Art of Live (2004) – koncert

Operation: Mindcrime II (2006)

Mindcrime at the Moore (2007) – koncert

Take Cover (2007) – feldolgozás album

American Soldier (2009)

Dedicated to Chaos (2011)

 

Queensrÿche with Todd La Torre:

Queensrÿche (2013)

 

Queensrÿche with Geoff Tate:

Frequency Unknown (2013)