Buffalo Bill és az indiánok (DVD)

Ez a westernfilm tulajdonképpen nem is westernfilm. Komédiának sem nevezném, és a drámától is messze van, miként a habkönnyű szórakoztatás is idegen tőle. Beskatulyázhatatlan műremek, aminek hazai befogadását megnehezíti az eredeti mítosz ismeretlensége, így nem tudjuk mikor mit leplez le a rendező.

Amikor a zseniális Robert Altman 1976-ban elkészítette, a műfaj látványosan haldoklott, aminek cseppet sem tett jót az a deheroizáló folyamat, amelynek eredményeként a mítoszaitól megfosztott western átminősült másodrangú kosztümös kalandfilmnek.

A hátrahagyott kísértetvilágban az éppen arra járó rendezők vagy egy ismert sztár alakja köré kerekítettek valami sutaságot, vagy ingatag akciótörténetet ömlesztettek ránk, még rosszabb esetben olyan társadalmi kérdéseket tuszkolnak a vadnyugati díszletek közé, amelyek még ha léteztek is, egyáltalán nem játszottak jelentős szerepet a helybéli népesség körében.

Altman filmje fontos pillanat ebben a legendaromboló folyamatban, hiszen nem csupán zseniális mozi, hanem egyúttal a kor hírességeinek egyikét taszítja le a dicsőség talapzatáról, egészen a rossz értelemben vett üres „médiaszemélyiség” ellenszenves posztjára. Teszi mindezt olyan módon, amit már korábbi Oscar-díjas művében, M.A.S.H. -ben is megcsodálhattunk: hol kacagásra, hol szörnyülködésre késztet, de közben tátott szájjal bámuljuk az ismerni vélt környezetet, benne a fura statisztákat, akik úgy viselkednek mintha hétköznapi életük lenne, de közben mégsem.

Az álhírek túlzásaitól „megtisztított” híresség nem más, mint Bölény Bill, aki 1846 és 1917 között élt, s parasztgyerekből kalandos kitérők után katonai felderítő (scout) lett, majd amikor az indiánok kiirtásával és rezervátumokba kényszerítésével a Vadnyugat megszelídült, újra állást változtatott. Három, egymást követő íróember segítségével (Buntline, Burke és Ingramham) megalkotja önnön legendáját, aminek nem más szolgált alapjául, mint a közösen kitalált kalandok, amelyek százszámra jelentek meg könyv, újságcikk és színdarab formájában.

A fejlődés legmagasabb fokára lépve, 1883-tól különböző cirkuszokban szerepelt a szórakozni vágyó nagyérdemű előtt. A kellőképpen felkészített publikum mindenfelé ünnepelte, így az Államokon kívül európai turnéra is sor került (1906-ban Budapesten is fellépett).

Altman a cirkuszi sikereinek csúcsán mutatja be Buffalo Billt (aki egyébként évekkel később csődbe megy, részben a divatossá váló mozgóképnek köszönhetően, amit a sors fintoraként részben ő tett népszerűvé, hiszen számos korai tekercsnek volt főszereplője), amikor a közönség bálványozta, s fenntartás nélkül elhitte mindazt, amit magáról állított, illetve háziírói összeírtak róla.

A néző bennfentesként szemtanúja lesz a kulisszák mögötti életnek, s apránként egyre nyilvánvalóbbá válik az eltérés a valóság és a fikció között. Szó sincs az igazság bajnokáról, az önfeláldozó hősről, az erény lovagjáról. Legtovább a vadnyugati férfiak királya cím tartja magát, de hamarosan már nem lehet eldönteni, hogy a kenyéradó cirkuszigazgatót követik a statiszták, vagy a gyakorlott nyomkereső után lovagolnak az eltűnt Ülő Bikát hajszolva.

Buffalo Bill és az indiánok – avagy Ülő Bika történelemórája szól a film teljes címe. Ez nem véletlen, mivel a törzsfőnöknek fontos szerepe van, ő a fény, aminek árnyékában még szembetűnőbbek Bill jellembéli hibái. Az indián nem része a fehérek világának, s a cirkuszi lámpafényben bódultan kerengő statisztákkal ellentétben határozott elképzelései vannak saját értékeiről, céljairól. Eszében sincs behódolni Buffalo Bill hírnevének, a saját útját járja, ami rövid időre egybeesik a trupp útvonalával.

A nem mindennapi, nehezen befogadható filmben, ahol a cselekmény látszólag rapszodikusan csapong, szerencsére olyan színészi alakítások nyújtanak kapaszkodót a nézőnek, mint a címszerepet játszó Paul Newman, vagy a két indiánt alakító Frank Kaquitts (Ülő Bika) és Will Sampson.

Kaquitts remek választás, hiszen alacsony termete ellenére megvan benne az a méltóság, ami a vezetők sajátja (és ami gyakorlatilag hiányzik Buffalo Billből), ráadásul a jelenetek többségében egy szót sem szól. Ez a kisugárzás még az előítéletekkel terhelt fehéreket is megérinti, gondoljunk csak arra a jelenetre, amikor a porondra kilovagló indián főnök egy szó kimondása nélkül, pusztán megjelenésével és viselkedésével vált ki lelkesedést a nézőkből. Hármójuk mellett még Burt Lancaster (Ned Buntline) és Geraldine Chaplin (Annie Oakley) kapott érdemi szerepet.

Altman jó érzékkel nyúlt a film alapjául szolgáló színdarabhoz (Arthur Kopit Indiánok – Európa Modern Könyvtár, 1973), lényegi változásokat eszközölt benne, aminek eredményeként a hangsúly Buffalo Bill személyére helyeződött. Az indiánok drámája nem tűnik ugyan el, de inkább az amerikai showbiznisz és közgondolkodás elé tart görbe tükröt. Amit ebben látunk, az egy hazugságokra épülő álomvilág, amelyben nincs helye a valóságnak, és természetesen azoknak sem, akik nem akarják mindezt elfogadni.

A magyar DVD-kiadás extrái:
Így készül…
Alkotók és szereplők bemutatása
Előzetesek

A magyar DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: magyar (Surround), angol (DD 5.1)
Felirat: magyar
Kép: 2,35:1