Klaus Mann életrajz

Német regény- és drámaíró, publicista. A német emigráns irodalom egyik legfontosabb alakja.

Klaus Heinrich Thomas Mann 1906. november 18-án született Münchenben, Thomas Mann (az író) és Katharina (Katia) Pringsheim (a feminista Hedwig Dohm unokája) második gyermekeként. A szülők házasságából hat gyermek született: Erika (1905-1969), Klaus (1906-1949), Golo, azaz Angelus Gottfried Thomas (1909-1994), Monika (1910-1992), Elisabeth (1918-2002) és Michael (1919-1977).

Thomas Mann nagyon szigorú volt, megkövetelte a fegyelmet. Amikor ő dolgozott, teljes csöndnek kellett lennie a házban, ami kb. napi hat órát tartott. A gyerekek féltek is tőle, de annál jobban szerették anyjukat. A család nagyon tehetős volt. A gyerekek rendszeresen kaptak irodalmi nevelést. Anyjuk és apjuk rengeteg mesét mondott nekik. Később apjuk minden este felolvasott nekik saját műveiből, és minden vasárnap a nagymama elbeszéléseit kellett hallgatniuk. Klaus Mann nagy fantáziával rendelkezett. Testvéreinek órákig tudott történeteket mesélni, és amint megtanult írni, verseket, regényeket, balladákat, drámákat vetett papírra.

1916-tól 1922-ig a müncheni Wilhelm Gimnáziumba, majd 1924-ig nővérével, Erikával az odenwaldi internátusba járt. Ezután privát tanároktól vett órákat. Egy idő után azonban ez elmaradt, így nem tette el az érettségit. Az írásra koncentrált és sokat utazott Németországban. 1924 júniusában Mann eljegyezte Pamela Wedekindet, Frank Wedekind író lányát. Pamelát egy évvel azelőtt ismerte meg nagybátyjánál, Heinrich Mann-nál. Szeptemberben Berlinbe költöztek, ahol Klaus színházi kritikusként dolgozott. Ekkor kezdte novelláit újságokban és folyóiratokban publikálni. Az eljegyzést három év múlva felbontották. 1925-ben jelent meg Der fromme Tanz című könyve, amely a német irodalom első homoszexuális regénye. Mann nyíltan felvállalta homoszexualitását, annak ellenére, hogy az a Weimari Köztársaságban büntetendőnek számított. Apja, Thomas Mann írt erről egy esszét, melyben erősen elítélte a homoszexualitást, holott ő maga is az volt, csak ő titkolta. Klaus erotikusan túlfűtött, dekadens, de igen szuggesztív korai elbeszélései a német romantika, Rilke és Heinrich Mann hatásáról tanúskodnak.

1925-ben tartották drámája, az Anja und Esther ősbemutatóját Hamburgban, melyben Pamela Wedekind, Erika Mann és a színész Gustaf Gründgens játszottak. A darab nyilvános botrányt váltott ki, mert két nő leszbikus szerelméről szólt. 1925-ben jelent meg Az élet küszöbén (Vor dem Leben) című novellája. Ugyanebben az évben tette első nagyobb körutazását, melynek főbb állomásai Anglia, Párizs, Marseille, Tunézia, Palermo, Nepál és Róma voltak. 1926-ban jelent meg Gyermeknovella (Kindernovelle) című műve. 1927-ben Heute und Morgen. Zur Situation des jungen geistigen Europas címmel utazási tapasztalataiból esszét jelentetett meg. 1927. április 21-én, Lipcsében mutatták be Revue zu Vieren című vígjátékát, melyben szintén Pamela, Erika és Gustaf Gründgens játszottak. 1927-1928-ban nővérével, Erika Mannal nyolc hónapos világkörüli útra ment. Ellátogattak többek között az Amerikai Egyesült Államokba, Japánba, Koreába és a Szovjetunióba is.

1928-tól Mann sokat utazott. Gyakran megfordult Párizsban, ahol megismerkedett Jean Cocteau-val (1889-1963) és André Gide-vel (1869-1951). 1929-ben jelent meg Alexander (Alexander: Roman der Utopie) című regénye. Ugyanebben az évben jelent meg Körbe-körbe (Rundherum) című riportregénye, melyet nővérével, Erika Mannal közösen írt nyolc hónapos világkörüli utazásáról. Korai műveiben nemzedéke helyét és feladatát kereste a német társadalomban, melyet először a páneurópai gondolatban vélt felfedezni. Ezzel kapcsolatos előadásait az 1931-ben megjelent Útkeresőben (Auf der Suche nach einem Weg) című esszégyűjteményében foglalta össze. 1932-ben jelent meg E kor gyermeke (Kind dieser Zeit) címmel első önéletrajza. Egy évvel később a nemzetiszocialisták hatalomátvétele után Amsterdamon, Zürichen és Prágán keresztül Párizsba emigrált. A legjelentősebb száműzetésben lévő írók központjába került, amelynek egyik képviselője lett. Következetesen és fáradhatatlanul harcolt a fasizmus ellen. Neve feketelistára került, könyveit elégették.

1933-tól 1935-ig Amsterdamban, a Querido-Kiadónál adta ki a száműzöttek folyóiratát „Die Sammlung” címmel. A lap középpontjában a kultúra és az irodalom állt, mégis egyre inkább a náciellenesek fóruma lett, akik antifasizmusa a szövegekben is tükröződött. A havilap Gide, Heinrich Mann és Aldous Huxley támogatásával jelent meg. Az újság a második évben a kevés olvasószám miatt megszűnt. 1934-ben Klaus Mannt megfosztották német állampolgárságától. Ebben az évben jelent meg Menekülés Északra (Flucht in den Norden) című regénye. 1934 augusztusában meghívott vendégként részt vett az „Szovjet Írók Első Össz-szövetségi Kongresszus”-án. 1935-ben jelent meg Patetikus szimfónia (Symphonie pathétique) című regénye. A mű Pjotr Iljics Csajkovszkijról szól, melyben olykor ismét felfedezhető a homoszexualitás és a halálvágy. Klaus Mann többször tartózkodott Budapesten. Naplójában említett több magyar ismerősét vendéglátója, Hatvany Lajos mutatta be neki. Budapesti tartózkodásának benyomásait az emigráns „Pariser Tageblatt” című lap 1935. október 20-ai számában megjelent Október Budapesten című cikkében írta meg.

1936-ban négy hónapra az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol előadásokat tartott. 1936-ban a Querido-Kiadó gondozásában Amsterdamban jelent meg Mephisto. Egy karrier regénye című műve. Szatirikus kulcsregényének éle a fasizmust kiszolgálók ellen irányult. A karrierregény egy színész „tündökletes” pályafutását írja le, mely időben a húszas évek forrongó, zűrzavaros társadalmi közegéből a Harmadik Birodalom kegyetlenül egyértelmű világába ívelt. A mű tipikus jelenséget ábrázol: a német szellem behódolását a fasizmusnak. E mű alapján készült 1981-ban Szabó István Mephisto című filmje Klaus Maria Brandauer főszereplésével, mely 1982-ben elnyerte a legjobb nem angol nyelvű filmnek járó Oscar-díjat.

1937-ben Klaus Mann megkapta a csehszlovák állampolgárságot. 1937 május-júniusában heroin-elvonókúrán volt Budapesten. Az író kb. 1930 óta küszködött drogproblémákkal, amikor egy észak-afrikai úton kipróbálta a hasist. 1934-ben szokott rá a heroinra, és ezzel egy időben gyógyszereket is szedett. Nővérével, Erikával közösen drogpartikon vettek részt. 1937 szeptemberében ismét az Egyesült Államokba utazott előadó körútra.

1938 áprilisában másodszor is elvonókúrán vett részt, ezúttal Zürichben. 1938 június-júliusában nővérével együtt a spanyol polgárháború haditudósítójaként dolgozott. Csodálták a nép fasizmussal szembeni ellenállását. A Müncheni Egyezmény után kivándorolt Amerikába. Gyakran időzött szintén emigrált szüleinél Princetonban. 1939-ben megjelent A vulkán (Der Vulkan) című regényében megrendítően ábrázolta az emigránsok nehéz sorsát. Elsősorban az értelmiség problémái érdekelték. 1941 és 1942 között a „Decision. A Review of Free Culture” című antifasiszta, avantgárd folyóirat szerkesztője volt. Az újságban politikai, kulturális és irodalmi cikkek jelentek meg. Egy év múlva a kevés olvasószám miatt ez a lap is megszűnt. Ebben az időben Klaus Mann aktív éjszakai életet élt, változó kapcsolatokkal. 1942-ben szifiliszes lett. A betegségből csak nagy szenvedések árán gyógyult meg. 1942-ben Fordulópont. Tudósítás egy életről (Der Wendepunkt / The Turning Point) címmel jelent meg angolul önéletrajzának második része, mely később német kiadásban is napvilágot látott. A regény egy kor- és kultúrtörténeti dokumentum, mely a két háború közti Budapest irodalmi életéről és politikai viszonyairól is érdekes vázlatot rajzol.

1942 áprilisában jelentkezett az amerikai hadseregbe, majd decemberben hívták be többszöri sürgetésre, mivel még nem volt meg az amerikai állampolgársága. 1943. január 4-én kezdte meg szolgálatát az amerikai hadseregben. Homoszexualitását titkolnia kellett, különben nem vették volna fel a hadseregbe. 1943. szeptember 25-én megkapta az amerikai állampolgárságot. 1944-1945-ben Mann a pszichológiai hadviselésben vett részt Olaszországban és Casablancán. Röpiratokat írt, rádióműsort szerkesztett. 1945 májusában a „The Stars and Stripes” katonai újság tudósítójaként visszatért Németországba. Mint amerikai tudósító, járt a dachaui koncentrációs táborban. Riporterként jelen volt Hermann Göring vallatásán. 1945 szeptemberében elbocsátották a hadseregtől. A háború utáni politikai változás kétségbe ejtette, az elismertetéséért folytatott küzdelem felőrölte idegeit. 1946-tól sűrűn váltogatta lakhelyét. Élt Rómában, Amsterdamban, New Yorkban és Kaliforniában.

1948-ban írói sikertelensége és pénzügyi nehézségei miatt Kaliforniában öngyilkosságot kísérelt meg. 1948 augusztusában a Bermann-Fischer/Querido Kiadó lektora lett Amsterdamban. 1948-ban jelent meg André Gide és a modern gondolat válsága (André Gide and the Crisis of Modern Thought) című műve. A háború után ismét drogpartikra járt Erikával. Így halt meg Erika szívinfarktusban 1948 karácsonyán. Az 1949-ben megjelent Az európai szellem megpróbáltatása (Die Heimsuchung des europäischen Geistes) című utolsó esszéjében öngyilkosságra szólította fel az értelmiséget, tiltakozásul a hidegháború ellen. 1949. május 21-én Cannes-ban altató túladagolásban halt meg. Előző nap még levelet írt anyjának, melyben pénzügyi problémáiról, egy beteg barátjáról és az el nem fogadott Mephisto-ról, valamint nyári terveiről írt. Tehát nem tisztázott, hogy öngyilkosságot követett-e el, vagy véletlen okozta halálát. Párizsban, a Cimetiére du Grand Jas-ban temették el. Temetésén a szűkebb családból csak fivére, Michael vett részt, szülei előadókörúton voltak Skandináviában.

Ábrázolásmódjának időnkénti elnagyoltsága és regényszerkesztési gyengeségei ellenére is kiváló elbeszélő volt, akit intellektusa, morális érzékenysége és felelősségtudata a neves polgári humanisták közé emel.

1956-ban adták ki az NDK-ban Mephisto című regényét. 1968-ban az NSZK-ban betiltották a Mephisto-t. 1989 és 1991 között adta közre a müncheni Edition Spanenberg kiadó Klaus Mann fönnmaradt naplójegyzeteit hat kötetben. A közreadók nem vállalkoztak a följegyzések maradéktalan közlésére. A lényegtelennek és az íróra nézve nem jellemzőnek ítélt részeket elhagyták. A naplóíró stílusa többnyire rendkívül címszószerű. A feljegyzéseket készítő erős belső nyugtalanságának, élete folytonos feszültségeinek további megnyilvánulása a fölöslegesnek tetsző számos írásjel: pontok és gondolatjelek sora, rengeteg zárójel.

Művei:
1925 Der fromme Tanz
1925 Anja und Esther
1925 Az élet küszöbén (Vor dem Leben)
1927 Heute und Morgen. Zur Situation des jungen geistigen Europas
1927 Revue zu Vieren
1929 Alexander (Alexander: Roman der Utopie)
1929 Körbe-körbe (Rundherum)
1931 Útkeresőben (Auf der Suche nach einem Weg)
1932 E kor gyermeke (Kind dieser Zeit)
1933-1935 - Die Sammlung
1934 Menekülés Északra (Flucht in den Norden)
1935 Patetikus szimfónia (Symphonie pathétique)
1936 Mephisto. Egy karrier regénye
1939 A vulkán (Der Vulkan)
1941-1942 - Decision. A Review of Free Culture
1942 Fordulópont. Tudósítás egy életről (Der Wendepunkt / The Turning Point)
1948 André Gide és a modern gondolat válsága (André Gide and the Crisis of Modern Thought)
1949 Az európai szellem megpróbáltatása (Die Heimsuchung des europäischen Geistes)

Összeállította: Bankos Szilvia