Főkép

Parker pihenésképpen maga mögött hagyta a nagyvárosok bűnös utcáit, és keresett magának egy olyan világot, ami, még ha csak módjával is, de képes bátor férfiakat és hűséges nőket felmutatni. Így került a vadnyugatra, ahol első westernje játszódik.

Na mármost westernről lévén szó, ne lepődjünk meg a történelmi valóság és a leírtak különbözőségén. Ez a vonás nem csak a filmekre jellemző, hanem a regényekre is. Ráadásul a Parker által kiválasztott főszereplő (Wyatt Earp) korát messze megelőzve felismerte és kihasználta az önreklámozásban rejlő lehetőséget.

Miután ismerősei és a szemtanúk meghaltak, nekilátott hősi tettei népszerűsítésének. A kampány vitathatatlan csúcspontja az 1928-ban megjelent, Wyatt Earp, a határvidék békebírója című könyvecske, ami akkora sikert ért el, hogy nem csupán számtalan átdolgozásnak szolgált alapul, hanem megannyi westernfilmet is megihletett.

Ezek közül kettőt mindenképpen meg kell említenem: John Ford Clementina kedvesem (1946) és John Struges Újra szól a hatlövetű (1957). A többit inkább csak akkor vegyük elő, ha már tényleg nem tudunk mit kezdeni szabadidőnkkel. Ford egyébként személyesen ismerte a hőst, aki filmszínésznek illetve statisztának állt régi haverjaival iszogatott, amikor felesége elutazott a városból.

A hiányos történeti források miatt nehéz megállapítani, mennyire hiteles az önmagáról ránk hagyományozott kép. Azt tudjuk, hogy Wyatt Earp sosem tudta megválasztatni magát sheriffnek, sőt, békebíró-helyettesnél sem jutott soha magasabbra. Az is tény, hogy Tombstone-ban a környéken elszaporodott postakocsi-rablások miatt egymást vádolták a Clanton klánnal. (Egyik fél sem óhajtott/tudott hitelt érdemlő magyarázatot adni gyors vagyonosodására). Az ellenségeskedés 1881. október 26-án érte el csúcspontját, az OK Corralnél lezajlott lövöldözésben. A bíróság később önvédelemre hivatkozva felmenti a túlélő Earp testvéreket és Doc Hollidayt.

Parker könyvében újrarajzolja Wyatt Earp alakját, ezáltal talpig férfiként, pisztolyát mesterien kezelő fegyveresként, a testvéri kötelék következetes híveként mutatja be. Hagyományos értelemben vett munkát nem végez, játékasztaloknál tölti idejét, szükség esetén a rend védelmében lép fel a randalírozó, keménykedő cowboyok és más hasonszőrűek ellenében. Az események akkor vesznek új irányt, amikor feltűnik a végzetes asszony – Josie Marcus.

Kapcsolatuk nem csak kettejük életét változtatja meg, hanem közvetlen környezetük, illetve a város létét is. Ebből a szempontból – Parkerre egyáltalán nem jellemző módon – kimondottan szenvedélycentrikus a történet, amelyben görög sorstragédiaként haladunk az elkerülhetetlen végkifejlet felé, ahol is a megfékezhetetlen szenvedélyek olyan cselekedetekre késztetik az érintetteket, melyek ellentétesek a józan ésszel.

Parker írása abból a szempontból is szokatlan, hogy szakítva a műfaj íratlan szabályaival, nem fordít különösebb figyelmet a tájra. Kis túlzással városi westernről beszélhetünk, ami nem csak kimondva hangzik furán, hanem leírva is. Nyoma sincs Zane Grey elragadtatott leírásainak (lásd a Vadnyugaton című regényt), a kopár vidék teljesen összhangban van a szereplőkkel.

A stílus egyébiránt jellegzetesen parkeri, rövid mondatok, hallgatás és csend terelgetik az olvasót a végkifejlet felé, amely a westernre jellemző módon csak pillanatnyi állapot, a hős élete párjával kilovagol látóterünkből az ismeretlen jövő felé, háta mögött halottakat hagyva.

Első próbálkozásnak nem is olyan rossz, de végleges állásfoglalás előtt még Parker többi westernjét is el kell olvasnom. Csak jelenjenek meg magyarul.

A szerző életrajza