Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból (DVD)

Talán nem szerencsés bevallanom, hogy nálam ez a DVD eleve hátszéllel indult. Hallottam már Soltival a Szöktetést, és biztos voltam benne, ez se lehet rossz. Aztán azt is el kell ismernem, hogy szinte kritikátlanul imádom a Szöktetést. Régimódi vagyok, ezért csak két opera van, amit bármikor, hangulattól függetlenül meg tudok hallgatni: a Szöktetés a szerájból és A varázsfuvola.

A nyitány előrevetítette, hogy ez nem egy trottyos, vontatott Szöktetés lesz. Szinte lobogott a tűz a zenekarban, és alig vártam, hogy megjelenjen Belmonte. Ezelőtt soha nem hallottam Deon van der Waltot, ezért aztán nagyon kellemesen meglepett. Ha van kiváló Belmonte, akkor ő az. Mind hangszínében, mind megjelenésében tökéletesen alakítja a spanyol nemest, aki elveszett kedvesét, Konstanzét kutatja Selim pasa udvarában. (És ezzel röviden el is meséltem az opera történetét.)

Mielőtt továbbmennék, egy kicsit el kell időznöm a színpadképnél. Sidney Nolan és Timothy O’Brien fantasztikus munkát végeztek. Egy pillanatra sem volt színpad-érzetem, azt hittem, valóban ott vagyunk a pasa udvarában. Minden levél, fa, épület, kis torony, erkély, vasalt ajtó a helyén van, a világítás elképesztő, a kosztümök lenyűgözőek. Persze, mi mást várhat az ember a Covent Gardentől, de akkor is szívet és szemet gyönyörködtető a díszlet.

Belmonte után Kurt Moll lép színpadra Osmin szerepében. Ekkor már dörzsölni kezdtem a kezem: rengeteg móka vár ránk. Az egy dolog, hogy olyan szakállat ragasztottak rá, ami már önmagában roppant komikus, és a kosztümje is tökéletes összhangban áll a szereppel, de Moll első pillanatra megvette a nézőket az operaházban, engem meg a tévé előtt. Nála jobb Osmint nemcsak nem láttam, de nem is nagyon hallottam. Fürdik a szerepében, előadása mérhetetlenül játékos, elsőrangú komikus, és kiváló basszista.

Sajnos a kelleténél jobban elfogult vagyok Székely Mihállyal szemben, de el kellett ismernem: ha Osmin, akkor Kurt Moll. Az első felvonás két nagyáriája Molltól felejthetetlen élmény. Színészi játéka valóban hibátlan, és dőltem a röhögéstől, amikor a szemöldökét emelgette, a szakállát húzogatta. De közben énekelt is, az operairodalom egyik legnehezebb basszus-áriáját, aminek majdnem olyan mélységei és magasságai vannak, mint Sarastrónak A varázsfuvolában. Moll játszi könnyedséggel kezeli ezt a szégyenletesen nehéz szerepet. Őt hallva nem is nagyon értem, miért tört bele ezekbe az áriákba oly sokak foga. Neki olyan könnyen megy…

A Konastanzét alakító Inge Nielsen azonban már nem hozott elő belőlem ekkora lelkesedést. Egy kicsit öreg a szerepre, és az első ária közben többször drukkolnom kellett neki, hogy végig tudja énekelni. Amikor megjelent Blonde, akkor végképp széttettem a kezem. Lillian Watson istenien alakítja Konstanze szolgálólányát. Fiatal, energikus, szemtelen, és nagyon tisztán énekel. Biztos megvolt az oka, hogy miért „csak” Blonde szerepét kapta, és nem az úrnőét, de ez annyira talán nem is érdekes. A „Welche Wonne, welche Lust” című ária Watson tolmácsolásában kiváló.

Aztán jött a nagy kedvencem, Pedrillo áriája, a „Frisch zum Kampfe, frish zum Streite!”. Amióta hallottam Josef Kripsszel az 1950-es változatot, nagyon kényes vagyok Pedrillo ezen áriájára. Kripsnél Peter Klein énekelte a szerepet, és az valóban frenetikus. Klein talán egy kicsivel agybajosabbra is veszi a saját magát hergelő, a cselekvés és a megalkuvás között vergődő szolga szerepét, de éppen ettől olyan jó. Lars Magnusson sajnos a közelébe sem ér Peter Kleinnek. Egyszer hiányzik belőle az agybaj, másfelől a könnyedség. Igaz, ez sem könnyű szerep.

Aztán Inge Nielsen különös módon egészen magára talált az „Ach, Belmonte! Ach, mein Leben” című áriában. Kicsit drámaibbra vette a figurát a kelleténél, de talán éppen ettől a már-már opera seriai mélységtől lett olyan jó az ária.

És végre következett az „Akasztófa-ária” Osmintól. Már az opera elejétől kezdve feni a fogát Pedrillóra, és most, hogy lebuktak a szökéssel, végre végezhet vele. Nehéz szavakba öntenem, Kurt Moll mennyire jó. Az „O, wie will ich triumphieren” nehézségi fokban valahol Sarastro „O Isis und Osiris” című áriájával vetekszik. Moll olyan könnyedén, olyan élvezetesen énekli, adja elő ezt a piszkosul nehéz áriát, hogy csak ingattam a fejem.

És ekkor értettem meg valamit. Bármennyire is keresem, nincs egy operának tökéletes előadása, olyan, amelyikben minden egyes énekes egy szinten van. Amelyikben mindenki kiváló. Éppen ettől lesz izgalmas, élvezetes, emberi. Moll bármilyen szereposztásban kimagaslik, és itt is csak Deon van der Walt és Lillian Watson érnek fel hozzá. És ez így a jó, ugyanis a Szöktetésnek nem a szerelmespárok a főszereplői, hanem Osmin, a nagyhasú, borzalmas szakállú palotaőr, a főnök. Moll minden egyes színrelépése felejthetetlen.

Az pedig természetes, hogy Solti dirigálása alatt a zenekar hibátlanul játszik. Solti érdeme elvitathatatlan. A Szöktetésnél és A varázsfuvolánál általában két végletbe szoktak esni a dirigensek. Vagy olyan drámai mélységekkel terhelik a darabokat, amik Wagnernél és Puccininél megszokottak, vagy éppen butuska daljátéknak tekintik, és elkenik. Solti nem. Ő egy nagyon feszes, roppant lendületes, izgalmas, precíz és szenvedélyes Szöktetést dirigál.

A feladatban a BBC kiváló partner volt, semmiről nem csúsztak le, sok kamerával dolgoztak, és mindent megmutattak, amit kellett. Ha valaki szereti a Szöktetést, vagy csak ismerkedne ezzel a csodálatos operával, akkor itt kell kezdenie, nem máshol. (Még akkor is, ha nincs magyar felirata, ami egy operánál megbocsátható.) Mert ez jó, nagyon jó. Az összes változatot végighallgattam, amit csak találtam, és összhatásában ez az etalon számomra. Minden a helyén: az énekesek, a színpad, a zenekar. Megkockáztatom, hogy Mozart is büszke lett volna erre az előadásra.

A felvételt a BBC készítette 1988-ban a Covent Gardenben.

Rendezte: Elijah Moshinsky
Színpadterv: Sidney Nolan és Timothy O’Brien
Kosztüm: Timothy O’Brien
Karmester: Sir Georg Solti
Közreműködik: a Royal Opera Chorus és az Orchestra of the Royal Opera House

Szereposztás:
Belmonte – Deon van der Walt
Osmin – Kurt Moll
Pedrillo – Lars Magnusson
Konstanze – Inga Nielsen
Blonde – Lillian Watson
Selim pasa – Oliver Tobias

A szerző életrajza