FőképHubbard regénye 55 évvel ezelőtt jelent meg. Ez nem csupán írói pályafutásának kezdeteit helyezi el kortárs szemszögből nézve felfoghatatlan messzeségbe (emlékeztetőül leírom: a Végső elsötétítés még régebbi, 1939-es), hanem sejtet valamit abból a szellemi nyüzsgésből, egyáltalán az amerikai sci-fi helyzetéről, ami akkoriban jellemezte a tengerentúli műfajt.

A hazai kiadás tetemes késésének számtalan oka van (kezdve az ötvenes évek kultúrpolitikájától), és az is nyilvánvaló, hogy az időközben eltelt évtizedek nem váltak előnyére a regénynek. Ez nagyobb részben a megváltozott olvasói igényeknek köszönhető: ma már mind a terjedelmet, mind a cselekményszövést tekintve megnőttek az elvárások. Másrészt az efféle, nagyobbrészt tudományos alapokra helyezkedő sci-fik teret veszítettek a filmek és játékok inspirálta, illetve az emberiség jövőjét pesszimistán látó regényekkel szemben.

Hubbard már 1950-ben azt mondja, fajunk halálra van ítélve, ha megmarad szülőbolygóján, a túléléshez elengedhetetlenül szükség van más csillagok és lakható világok felkeresésére, benépesítésére. Ugyan egyelőre még mindig nem jutottunk messzebb holdunknál, de én is úgy vélem, a fejlődés nem hagy más utat számunkra (a népesség számának drasztikus csökkenésében és a teljesen környezetbarát civilizációban nem hiszek). Bármilyen furcsa, Hubbard nem a csillagközi utazás társadalomra gyakorolt hatásával foglalkozik (bár természetesen erről is szó esik), hanem az űrutazás egyik melléktermékével, a fénysebességet majdnem elérő jármű és a hátramaradottak idejének eltérésén.

Az elmélet szerint (amit időközben sikerült gyakorlatban is bebizonyítani), ekkora sebességnél lelassul az idő, így míg az űrhajó fedélzetén csak egy évet öregszik a legénység, a hátrahagyott rokonság 60-80 évvel lesz öregebb. Gyakorlatilag nincs kihez hazamenni, nem beszélve a társadalomban bekövetkezett változásokról (kormányok, háborúk, divatirányzatok, nyelv, technikai fejlődés) – ez józan ésszel elviselhetetlen, egyáltalán ki vállalkozik ilyen feltételekkel űrutazásra?

Hubbard műve mai szemmel kicsit szikár, lényegre törően megfogalmazott sci-fi, amely a műfaj hagyományaihoz híven eltöpreng jövőnk mibenlétén, a tudomány alapján keresve a választ. Aki szereti a klasszikus kor írásait, ezúttal sem fog csalódni. A teljesség kedvéért azért megjegyzem, hogy jelenlegi ismereteink szerint a leírt módon nem lehet megközelíteni a fénysebességet.