Főkép

Amikor először hallottam a Dire Straitset, még szinte gyerekfejjel, egyszerűen beléjük voltam bolondulva. Hogy a fenébe lehet nem megbolondulni a „Sultans of Swing”-ért, a „Tunnel of Love”-ért, a „Private Investigations”-ért? Aztán ahogy a banda alól kiszaladt a talaj, különös érzés kerített hatalmába. A Dire Straits a könnyűzene egyik legnagyobb zsákutcája volt a Supertramp mellett. Zsákutca – nem a szó klasszikus értelmében.

Nem volt rossz, amit csináltak, dehogy. Épp ellenkezőleg. Tökéletes volt. Minden hangjában hibátlan. Knopfler annyira kitalált és tökéletesített valamit, hogy az páratlan a könnyűzene történetében. Kitalált egy stílust, ami csak az övé. Senki másé. Egy hang után tudni lehet, ki játszik. Annyira tökéletesem kitalált és felépített volt a csapat zenéje és hangzása, hogy senki nem volt képes utánozni őket, és miután ők maguk is kiaknázták a zenéjükben rejlő lehetőségeket, feloszlottak. Onnan már nem lehetett hova menni. Elértek a zsákutca végére, hogy a könnyűzene egyik legpompásabb fejezetére tegyenek pontot. Elértek a zsákutca végére, ahonnét nincs kiút, de ahova visszatérés sincs.

Szerencsére Mark Knopfler a szólókarrierje során nem is akart visszatérni. Igaz, jó pár évébe telt, mire megtalálta a hangját, de az olyan hang volt, hogy az ember nem tehet mást, mint lenyűgözve hallgatja. Az elején főleg filmzenékkel foglalkozott (amelyek közül a Local Hero és a Wag the Dog emelkedik ki toronymagasan), aztán 2000-ben jelent meg a Sailing to Philadelphia, amellyel teljesen új útra lépett.

Ugyan nem hagyta maga mögött a Dire Straitsből ismert hangulatot, de a végtelenségig letisztult hangzásnak, a szinte mániákus aprólékossággal megírt és feljátszott daloknak némileg hátat fordított. A Ragpicker’s Dream még jobban sikerült, és azóta Knopfler új életre kelt. (Ami nemcsak képletesen igaz, mert volt egy randa balesete, amibe majdnem belehalt.)

A Private Investigations a két életművet szinte teljesen egybemossa. Itt vannak a nagy nóták a Dire Straitstől, köztük pár olyan, amit én roppant módon nem kedvelek. A rádióállomások nem igazán tudtak fogást találni a banda dalain, ezért boldogan vetették rá magukat a „Money for Nothing”-ra és „Walk of Life”-ra, amelyek finoman szólva sem tükrözik a csapat szellemiségét.

De a válogatáson ott van a „Romeo & Juliet” és az „On Every Street” is, tehát azért elég jó merítést kapunk. Majd jön öt dal Knopfler szólóalbumairól. Köztük a „Why Aye Man” a Ragpicker’s Dream-ről, ami kiválóan illusztrálja, merre tart ma a gitáros. A válogatás végén – meglehetősen szokatlan módon – a gitáros/énekes 2006-os albumról kaphatunk ízelítőt egy duett formájában a csodálatos Emmylou Harris-el.

A lemez nem a rajongóknak készült, ez nyilvánvaló. Inkább azoknak, akik vagy szeretnék átélni a régi érzéseket egy album erejéig, illetve azoknak, akik most akadnak bele egy pazar gitáros fantasztikus életművébe. Ízelítőnek kiváló, és biztos vagyok benne, hogy akik eddig nem ismerték sem a Dire Straits, sem Mark Knopfler zenéjét behatóan, azok rögtön fejest ugranak az életműveikbe.

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Sultans Of Swing
2. Love Over Gold
3. Romeo And Juliet
4. Tunnel Of Love
5. Private Investigations
6. Money For Nothing
7. Brothers In Arms
8. Walk Of Life
9. On Every Street
10. Going Home
11. Why Aye Man – Mark Knopfler
12. Boom Like That – Mark Knopfler
13. What It Is – Mark Knopfler
14. All The Road Running – Mark Knopfler