Főkép

Manchester, Anglia, valamikor a közel-távoli jövőben. Az emberiség kissé átalakult. Öt tiszta létmód alapján rendeződik a világ fajokra: a földön kutyák, emberek, robok, árnyak és vurtlények élnek, melynek keveredéséből öt az ötödiken variációig mutálódhatnak az intelligens létformák. Mindannyian egy lepusztult, elprostituálódott cyberpunk világon táncolnak örök dubmuzsikára. Virágzik az illegális tudatmódosítók kereskedelme: van Fétis, Homály, mindenféle por, növény, ami szem-szájnak ingere… és van a Toll.

A Vurttollak egy közös álomba, egyfajta kifilézett és színészekkel eljátszatott jungi kollektív tudattalanba dobják fogyasztóikat. Számos színben lát napvilágot a közös illúziónak eme kielégítője: a Kékek, a Feketék és a Rózsaszínek szükséglet-, és élménykielégítő Vurtok. Sorrendben: a hamis boldogság, a jókedvű erőszak és a kielégíthetetlen szexus vurtuális valóságai.

Vajszínűek az elhasznált tollak: mindegyik egyszer használatos, így tartva fenn a csodálatos fogyasztói társadalom egyensúlyát, mely elől a Vurtba menekülnek fogyasztóik. Ezüstszín tollaikról az operátorok ismerszenek meg, kik a Vurtok láthatatlan gyártói és gyepmesterei. És végül a Sárga szín: a Halál színe, mely arcra, akár a kék, csak mindennek tagadása: legrosszabb rémálmod, melyből nem szabadulhatsz.

Ebben a Manchesterben „tollaznak” a Szelíd Szajrésok, többek között Mandy, Bogár, Bridget és történetünk főhőse: a mindig naplójába firkáló Firka, aki rászolgált a nevére. Ő beszéli el húsz év távlatából valamivel több, mint huszonnégy nap történéseit, mely során megjárják a Vurtmennyet és Vurtpoklot, kutyák betonkotorékait, ázsiai nyomornegyedeket, egy hajót és temérdek Vurtot.

Jeff Noon előtt megemelem a kalapom. Őt olvasni addiktív dolog, mivel mondatai annyira egyszerűek, máshol pedig annyira képszerűek, hogy aki egy csöppnyi képzelőerővel rendelkezik, és ismeri a cyberpunk műfajt, vagy nyitott az újra, az szinte falni fogja a könyvet.

Ami, habár nem „klasszikus”, mesterségesintelligenciás-megavállalatos-kibermiazmás-mátrixhálós cyberpunk, sok tekintetben még felül is múlja William Gibson teljesítményét, merít Philip K. Dick szellemiségéből, és mindezt olyan nyelven osztja meg velünk, mely Anthony Burgessnek is dicséretére vált volna.

Ha kell, a hinduista tanok álomfelfogásához, ha kell, a zen koanok motívumaihoz nyúl vissza, megint másutt Lewis Carroll alakjaiból merít, és így tovább, és így tovább, a posztmodern egyetlen Nagy Szövege tükröződik, millió apró szilánk, akár a regény Palackvárosa: Noon elhasznált (habár, kultúráról lévén szó, megújhodó, megtölthető és végtelenségig fogyasztható) üres üvegeket összetörve új törmeléket alkotott, mely felsérti a bőrt, de sebeiben ott az újabb generáció ígéretes, meleg vére.