Markó György: A Kalef (A Moszkva téri galeri 1964-1965)
Írta: Mezei Attila | 2005. 12. 13.
A Kalef nevet, a Moszkva tér régi becenevét még az eredeti névadótól, Széll Kálmántól származtatják. Miután a név változott, az iskolából hazafelé tartó középiskolások csoportosulásai vették fel ezt a nevet és lettek a „kalefosok”.
A Kalef tagjai sűrűn cserélődtek, voltak, akik kiöregedtek és ugyan itt futottak össze, de már nem számítottak Kalef-tagoknak; voltak, akiket a kötelező sorkatonai szolgálat ragadott el; és volt, aki csak egyszerűen elmaradt a térről.
Aztán a ’60-as évek közepén gyökeres változás állt be – nyugaton és itthon egyaránt – a kulturális életben: elindult a Beatles, a Rolling Stones, az Illés, a Metró (hogy csak pár nevet említsek). A Magyarországra lassan beszivárgó nyugati kultúra darabkái radikális változásokat idézetek elő az akkori fiatalságban. Galerikbe tömörültek, amelyek nem ritkán összecsaptak egymással egy-egy koncert alkalmával, esetenként kisebb bűncselekményeket követtek el (olyat is, amelyet ma is büntet a törvény). Mindez értelemszerűen felkeltette az államvédelmi szervek érdeklődését, és elhatározták, hogy módszeresen felszámolják ezeket a csoportokat, így akadályozva meg a nyugati métely terjedését.
Döbbenetes, hogy a diktatúra meg sem próbálta megérteni ezeket a fiatalokat. Egyszerűen abban bíztak, hogy ha megszüntetik ezeket a csoportokat, megszűnnek a problémák is. Első lépésként külső ügynökök épültek be a Kalef tagjai közé, majd pressziót alkalmazva (egyszerűbben talán a zsarolásnak nevezhetnénk) egy Kalef-tagot is ügynöksorba kényszerítettek. Az ügynökök feladata a kezdeti adatgyűjtés és jelentésadás után a csoport bomlasztása volt. Amikor ennek nem mutatkozott eredménye, a Kalef pár tagja ellen különféle ügyek miatt büntetőeljárás indult. Bár végeredményben a Kalef tagjaira kiszabott büntetés elhanyagolható volt, mégis több tucat ember életét próbálta meg szétzúzni szinte a semmiért az állambiztonság.
Azon mindenesetre érdekes lenne elgondolkodni, hogy vajon mi késztette, motiválta a fiatalokat a fennálló rendszer elleni igen szélsőséges szembenállásra (pár Kalef-tag Hitlerben és a nácik által megteremtett rendszerben látta a kiutat a szocializmus reménytelenségének sivatagából). Azzal nagyjából tisztában lehetünk, hogy akkoriban is szidták a rendszert, mint a bokrot, de – mint az a jelentésekben is szerepel – ezt a „radikális” Kalef-tagok nem tartották elégségesnek. Ők sokkal határozottabb, néha végletesebb fellépést szorgalmaztak a rendszer ellen.
Markó Györgynek nem feladata válaszolni ezekre a kérdésre. Mint a Történeti Hivatal volt elnöke, a fellelhető hivatalos dokumentumok alapján rekonstruálja az államvédelmi szervek Kalef elleni másfél éves, számukra eredménytelen akcióját. Ennek megfelelően rengeteg jelentésrészlettel találkozhatunk, melyekből a szerző egységes képet alakít ki a történésekről. Mivel tanulmányról beszélünk, a szerző rengeteg hivatkozással, lábjegyzetben található magyarázattal teszi érthetőbbé és világosabbá a témát.