Főkép

Ezúttal egy viszonylag friss, 2004-es Nöstlinger könyv látott napvilágot magyarul, amit nem csak az euró használata bizonyít (fura majd lesz hazai regényt olvasni, amiben forint helyett már uniós fizetőeszközzel egyenlítik ki a számlákat), hanem mobiltelefonok mindennapi használata a tanulóifjúság körében.

Témáját tekintve annyira nagy meglepetést nem okoz a történet, hiszen ezúttal is kamaszlányokról szól, akik saját életük nehézségeivel (iskola, szülők, srácok) küszködnek, miközben észrevétlenül egyre közelebb kerülnek a felnőttkorhoz. Ez persze a hozzám hasonló Nöstlinger kedvelőknek (mert azért rajongónak nem tartom magam) nem okoz problémát, miként a Simenon szerető emberek sem tiltakoznak az ÚJABB bűnügyi regény miatt.

Emögött nincs semmiféle titok vagy varázslat, Christine Nöstlinger „valóság-közeli” írásaiban az osztrák hétköznapok köszönnek vissza, sok szeretettel, megértéssel, ítélkezés nélkül. Kis túlzással – ha mindenáron mondanivalót keresünk a szöveg mögött –, akkor a „legyetek jók…” szellemiség övezi a szereplőket. De mint már annyiszor, ezúttal sem érdemes holmi mögöttes üzenet után turkálni, inkább érdeklődő mosollyal kövessük, mi történik a történet középpontjában álló „asztrológiai ikrekkel”.

Az érdeklődő olvasót mindenről Marlen tájékoztatja, aki az átlag tinilányt képviseli, s akinek élete alaposan felborul, köszönhetően ikertestvére, Lilli Leitermeier dacosságának. Lilli ugyanis nem csak a hangadó kettejük között, hanem időnként hajlamos olyan cselekedetekre, amelyeket tiltanak – s ez belőle különösebb ok nélkül, dacos ellenkezést vált ki. A következmények beláthatatlanok, az idei nyári szünet egészen másként alakul, mint korábban bármikor.

Az eddig megszokott Nöstlinger könyvekhez képest ezúttal mást kapunk, ami legnyilvánvalóbban a befejezésben érhető tetten – amit ugye gonoszság lenne előre elárulnom. De talál éppen ezért lesz az egész olyan hihető.

 

Kapcsolódó írásunk:

Jacqueline Wilson: Jó barátok 


A szerző életrajza